Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.
Ülésnapok - 1939-223
Az országgyűlés képviselőházának êê3. ülése 19 U november Él-én, pénteken. 521 rúan önfenntartási és önvédelmi politikát folytat, egyhuzamban töibb mint 900 esztendeje. Nem azért, mintha aktív és mozgékony szelleme és forró vérmérséklete megváltozott volna a kereszténység felvételével, vagy csak szemernyi igazság is volna abban a bizonyos sokat emlegetett magyar passzivitásban. A magyarság igenis a világ legaktívabb, szellemileg és testileg egyaránt leggyorsabb népei közé tartozik. A villámháborúra már ezer esztendővel ezelőtt magyarok oktatgatták, még a hunoknál, mongoloknál és törököknél is gyorsabb mozgású és fölényesebb hadmeneteikkel keresztül-kasul Európán a jámbor, gyalogos indogermán, népeket. Bulcsú vezér pontosan most 1004 éve vezette lóra motorizált hadait, (Tetszés a jobb- és a baloldalon.) nem tudom hányadszor a Duna-Tisza tájáról nyugat felé, át Németországon, a Rajnán átúsztatott, Franciaországon végigszáguldott, az Atlanti óceánig, onnan vissza, azután átrepül az Alpokon, minit a vihar, le az olasz félsziget déli csúcsáig és vissza a strada hungarican, haza Magyarországba, — mindezt 937-ben tavasztól őszig. Nem de Gaulle tábornok könyvéből tanulta a »gépesítést«. (Derültség.) A magyar gyorsaság, lendület, aktivitás azóta sem változott, hanem igenis a magyarság ragyogó, tiszta politikai szelleme érttette meg már jó 900 esztendővel ezelőtt őseinkkel, Szent Istvánnal és azután utódaival, hogy elég roppant feladat számunkra ezen a helyen, s annál többet nem vállalhatunk: maga az önvédelem. Az önvédelem, éspedig nem válogatva, égtájak szerint, hanem szigorúan aszerint, hogy a fenyegetés és a veszedelem honnan jelentkezik. Szent István és utódai soha egy percig sem haboztak, amikor nyugat felé kellett védekezniök. Viszont még Mátyás király sem volt hajlandó többet vállalni kelet felé az ozmán veszedelem elhárítására, mint a szigorúan vett önvédelmet. Eléggé rossz néven veszik is ezt tőle egyes történetíróink, kivált a szellemtörténeti elméleteikbe belebonyolódott újabbak. Mátyás király azzal a felfogásával, hogy az ozmán veszedelem az egész kereszténység ügye és nemcsak a magyar birodalomé, tehát csak egyetemes európai erőfeszítés háríthatja el, de nem vérezhet el rajta a magyar nemzet: csak visszatért a szentistváni útmutatáshoz és a nagy Árpádok politikájához. Finnország niostani szerepe, de Törökországé is, bizonyítja, hogy igenis van önálló világtörténelmi küldetésük a kisebb nemzeteknek is, de ez a küldetés elsősorban és mindenekfölött az, hogy önmagukat megtartsák és megvédelmezzék. Engedtessék meg nekem, hogy ezen a ponton — védekezésképpen ~- a magam szerény személyét is belekeverjem ebbe a vitába. Engem igazságtalanul és jogosulatlanul állítanak be ellenségeim és ellenfeleim, németellenes politikusnak. A legelsők közé tartoztam, akik a magyar sajtóban és a magyar ország-gyűlésen a középiskolákat követeltem hazai német kisebbségünk számára. Ezt igazolhatja maga a kultuszminiszter úr, akivel különben eleget hadakoztam életemben. Legutóbbi elkobzott könyvemben is világosan és történelmi példákra hivatkozva hangoztatom: a magyar nemzet azon a helyen, ahova nem szelek szárnyán sodródott, mint sok más nép a népvándorlás — pontosabban a hunok és avarok elől való gyalogos futásuk (Derültség.) — során, hanem amelyet öntudatosan maga választott, mint katonai szellemének és akkori pásztorgazdálkodásának legmegfelelőbbet, nem űzhet soha, a jövőben sem, németellenes politikát. Nem is űzött soha. Sem Bocskay, sem Bethlen Gábor, sem II. Rákóczi Ferenc, sem Kossuth Lajcs. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Csak Eckhardt Tibor!) Rákóczi és Kossuth szabadságharca nem támadás, hanem önvédelem volt. Akik Mátyás király korszakát valóban ismerik és a tényekből, az eseményekből, az akkori magyar diplomáciának fordulataiból alkotják meg a nagy renaissance király figuráját és politikájának képét, csak azt mondhatják velem, hogy még Bécs és Ausztria elfoglalása is puszta Önvédelem volt a mátyási birodalom rendszerében. Mert a nagy király nagylelkű és nyugat felé mindenáron békét teremteni kiváló dúsgazdag géniusza nem tudott másképpen elbánni a tehetségtelen III. Frigyes császár gonosz intrikáival és ellenséges koalícióival. Ha valaha a magyar nemzetet másokat szolgáló csatlósszerepre akarná bárki felhasználni a nagy német nép ellen, én épp úgy ellene fordulnék, mint ahogyan ellene vagyok minden gondolatnak és elképzelésnek, amely a németek mellett kívánná esatlósszerepre szorítani a magyart, bárki ellen. (Hosszantartó zaj a szélsőbaloldalon. — Elnök csenget.) Mi nem születtünk arra, magyarok, amire például^ Benes vállaiko'zott, hogy más népek erőfeszítéseire, szuronyaíra, eredményeire építsük a magunk államát és jövőjét, A finn testvérnemzet számban csak harmadrésze a csehnek, de íme nem vállalkozik a mesebeli ökörszem politikájára bármely hatalmas sasszárnyai alatt. Hanem azt mondja és főleg azt cselekszi, — a Washingtonnak szóló jegyzéket idézem — hOigy »Finnország maga akarja a maiga ügyét elintézni«. Sokkal jobban tisztelem és ha szabad mondanom, sokkal jobban ismerem az igen t. miniszterelnök urat, semhogy egy percig is feltételeznem: politikájával nem áll sziklaszilárdan a magyar állami önállósá 0, és függetlenség évezredes eszmei talapzatán. Ellenzéke, pártommal együtt, mégis azért vagyok, meri úgy érzem: a magyar politika mostanáig nem lendült fel az önállóság és szigorú önfenntartás, önvédelem ama minden irányban világos, tisztult elvi magaslatára, amelyről a mi drága finn testvéreink elkiáltották fájdalmas és büsake szózatukat az emberiség lelkiismerete felé. A hármas egyezményhez való csatlakozásunkat mindig helytelenítettem, ellene is szavaztam. (Zaj a szélsőbaloldalon.) De még ennek az egyezménynek jogi szerkezete, szelleme és eddigi gyakorlata is és általában a nemzetközi háborús jo? ínabb rendkívül rugalmas gyakorlata, megítélésem szerint igenis, ad lehetőségeket a mainál önállóbb magyar külpolitikára, anélkül, hogy vállalt kötelezettségeinket megtagadnunk kallen«. ^Raky László: Szóval nem lép be most már a Mép.-be!) T. Ház! Kossuth Lajos szellemének eleven sugallata hiányzik itt mind fájdalmasabban ebben az országban. Kóssuthé, akit halála után újból száműzetésbe küldöttek és állandó száműzetésben tartanak azóta is újabb történetíróink és maga e Trianon utáni szomorú húsz esztendő megszűkült politikai szelleme és gyakorlata. En Kossuth Lajos halhatatlan szelleme és vezérlő keze után kiáltok. Öt költögetem a magam szerény eszközeivel, nemze-