Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-223

522 Az országgyűlés képviselőházának 223. ülése 194-1 november 21-én, pénteken. tem mai nehéz helyzetében: ébredj Kossuth Lajos, aki sohasem haltál meg a magyar nép lelkében és ösztöneiben, ébredj és világosítsd meg minden jó magyarok elméjét és erősítsd meg szívét, (Állandó zaj a szélsőbaloldalon.) az újból ránks'ziakadó szorongattatások ide­jén! A költségvetést nem szavazom meg. Elnök: Szólásra következik? Megay Károly jegyző: Stitz János! Elnök: Stitz János képviselő urat illeti a szó. Stitz János: T. Képviselőház! Kari Haus­hoffer tábornok és egyetemi tanár, a geopoli­tikának egyik megalapítója, egy klasszikus munkájában, a »Weltpolitik yon Heute« című könyvében azt mondotta: »A játékban a tét az élet!« Ilyen hallatlanul nagy jelentősége van ezeknek a mai időknek, amely időkben mi valóban, ezeréves jövőnknek dicsőséges folyta­tásáért harcolunk. Ebben a harcban elsősorban ott kell állnia a mi külpolitikánknak. Ahhoz, hogy a mi kül­politikánk eredményeket érjen el, szakítanunk kell azzal a régi elgondolással, amely azt mondta, — a graA^aminális politikára helyezve és koncentrálva összes figyelmét — hogy a leg­jobb külpolitika a jó belpolitika. T. Ház! Ez a mai időkre nem alkalmaz­ható, mert hiába van jó belpolitikánk, ha a külpolitikai vonalvezetésünk nem megfelelő, akkor a belpolitikában sem tudjuk azt az ered­ményt elérni, amelyet békés légkörben egyéb­ként el tudnánk érni. Ahhoz, hogy a mai ál­lamvezetés előrehaladjon, három tényezőnek az együttműködése szükséges. Ez a három té­nyező, a külügy, a hadsereg^ a fegyveres erő és a belpolitika. Egymásra támaszkodva, egy­másnak időnkint az elsőbbséget átadva, de együttműködve tudják csak elérni azt a célt, amely felé nekünk törekednünk kell. T. Hiáiz! Amikor ma külpolitikáról beszé­lünk, akkor nem beszélhetünk Önálló külpoli­tikáról azért, mert a mai technikai felkészült­ség mellett egyetlen egy állam sem vonhatja ki magát a körülötte történendőkből. Mine­künk tehát bele kell építenünk a mi elgondo­lásunkat szomszédainknak és az európai nagy­hatalmaknak elgondolásába, ezek közül kell választanunk azt az utat, amely eélravezet. Ez az út pedig nyilvánvalóan adva van, hiszen annak a szövetségi rendszernek, amelybe ne­künk is tartozni szerencsénk lehet, márcsak egyetlenegy ellenfele van a kontinensen és ez Oroszország, a szovjet. Angliának és társai­nak ez az egyetlen kontinentális szövetségese. Hála Istennek, a szovjet kérdése eldöntött do­log, a bolsevizmus összeroppant és csak idő kérdése annak eldöntése, hogy vájjon hetek vagy hónapok múlva kerül-e a bolsevizmus a teljes össszeroppanás és kapituláció állapo­tába. Igen t. Ház! Amikor mi szövetségeseink harcából, bár szerényen, de mégis fegyveres erőnkkel is ki óhajtjuk venni részünket, akkor megváltjuk és megszerezzük a jogot arra, hogy az új Európában, amelyet kirajzolódni látunk, nagyon előkelő helyet foglaljunk el. Ahhoz azonban, hogy ez az új Európa való­ban elkövetkezhessek, szükséges, hogy mi no­csak fegyvereinkkel érjünk el sikereket, ha­nem szükséges az is, hogy ez r a szövetséges rendszer gazdaságilag se veszítse el ezt a háborút. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy erről egy könyvet óhajtok írni és szemé­lyes tapasztalataim alapján kívánom az egész mai Európára vonatkozólag alátámasztani ezt a tételt. Amikor mi bízunk abban, mert látjuk, hiszen a gazdasági kétszer kettő négy logikája megmutatja nekünk, hogy igenis, ezen az úton haladunk előre, akkor nem mulaszthatom el, hogy felvázoljam azt a helyzetet, amelyben je­lenleg vagyunk, Többen említettük azt a fon­tos évfordulót, amely tegrnan zajlott le: egy esztendeje csatlakoztunk a háromhatalmi szer­ződéshez, ahhoz a háromhatalmi szerződéshez, amelynek eredeti aláírói Németország, a nagy német birodalom, amely Hitler vezetésével hivatva van arra, hogy a mai Európa vezető nagyhatalma legyen, továtbbá Olaszország és Japán. Németországhoz őszinte barátság fűz minket, de ugyanez a barátság fűz minket a nagy olasz nemzethez, amely viszont az Impé­rium Komanum gondolatának hordozója és végül vérségi, turáni alapon minden együtt­érzésünk azé a százmilliós hatalomé, amely Ázsiában Ázsia Németországa óhajt lenni és amely Ázsiában képviseli ezt a szövetségi rendszert. Nekünk azonban nemcsak ezekre a nagy­hatalmakra kell tekintenünk. Ma, amikor az európai történéseket a fegyverek döntik el, igazolódik a maga teljességében az, hogy a vég­zet csodálatos rendelése folytán a mi rokon nem­zeteinken rendkívül nagyhorderejű történések fordulnak meg. Molutov követeléseiből tudtuk meg, hogy ezek a rokon nemzetek milyen nagy szerepet játszanak Európa életében. Molotov Hitlertől négy pontot követelt. Ez a négy pont: a finnek, a bolgárok, a románok és a törökök kapitulációja volt — bár nem így fo­galmazta meg, a lényeg azonban ez volt — és ehhez járult még az a rendkívül sok tank és az a fegyveres erő, amelyről nem volt ugyan szó Molotov követelései között, de amelynek éle, a lándzsának a csúcsa Magyarország ellen helyeződött készenlétbe. A finn nemzetről Lapradelle professzor mondotta a legtömörebb kritikát azzal, hogy »kis állam, nagy nemzet«. (Ügy van! Ügy van!) Miért nagy nemzet a finn? Azért, mert a maga «szellemi és testi kitenyésztettsége folytán vagy annak ellenére van egy nagy/m kiváló tulaj­donsága: elismer egyet vezérének és a maga egyéni akaratát alá tudja vetni a közösség akaratának az elsőtől az utolsó emberig. Ez a közös akarat produkálta azt a hatalmas, nagy teljesítményt, amely az egész világot bámu­latba ejtette. A másik rokon nemzet a bolgár volt. Ezt a rokonságot nemcsak mi tartjuk, hanem a bol­gárok is. Abban a kivételesen szerencsés hely­zetben vagyok, hogy az elmúlt napokban, ami­kor a bolgár nemzet miniszterelnöke Filov és külügyminisztere Popov ő excellenciáik fogad­gadtak, megbíztak azzal, hogy meleg együtt­érzésüket és testvéri szeretetüket tolmácsoljam itt a magyar országgyűlés házában (Éljenzés és taps.) ugyanakkor, amikor ennek hangot ad­tak a sobranjéban Slavejko Vasziljev és Nikola Musanov volt miniszterek. T. Ház! Ezt a meleg együttérzést, amint ők is kifejtették, sohasem váltották fel ellentétek, egymás ellen sohasem harcoltunk, mindig kö­zös érdekeink voltak. Ez a meleg együttérzés biztosítéka annak, hogy mi a bolgár nemzetben olyan barátot szereztünk, amely nem kis érté­künk, mert hiszen Bulgária hivatott arra, hogy a Balkán vezető nemzetévé váljék, külö­nösen akkor, ha tekintetbe vesszük, hogy most érte el a maga teljes nemzeti kiegészülését és így a mai Bulgária a San-Stefanoi békében

Next

/
Thumbnails
Contents