Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-216

36 Az országgyűlés képviselőházának 210. lők, kint az életben el nem töltöttek, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) mert ezáltal valóban közelről láthatnák az egyes kérdéseket, ezáltal csakugyan benne élnének azokban a nevelési kérdésekben, amelyekről itt lépten-nyomon szó van és gyakorlatilag tudnák megfogni a nevelési kérdéseket ott, ahol azután legfelsőbb fokon kell intézkedni. T. Ház! De nézzük meg közelebbről a népnevelés kérdését. Kétségtelen az, hogy az utóbbi évek fejlődést mutatnak és itt rá kell mutatnom a közelmúlt decentralizációs intézkedéseire, azonban még ma is, különösen a fajmagyar vidékeken, a NagyAlf öklön, a Tiszántúl olyan óriási elmaradottságot tapasztalhatunk, amit szerintem Magyarországon semmi körülmények között sem engedhető meg. Még ma is óriási a tanteremhiány, hiányosak a felszerelések, zsúfoltak a tantermek, 10—Üfí, sőt 100 gyermek van egy tanteremben. Méltóztassék elképzelni, milyen nevelői és oktatói eredményt lehet ilyen körülmények között elérni. Ugyanakkor még mindig rengeteg sok az osztatlan iskola. Azok, akik Hzakszerűleg foglalkoznak a nép nevelésével, tudják azt, mit jelent egy osztatlan iskola, milyen alapot tud az a nevelő, az az oktató abból az osztatlan iskolából a nemzeti kultúra számára megteremteni; hogyan tudja biztosítani az egészséges fejlődést, amikor ott van nemcsak magának az osztatlanságnak gátló körülménye, hanem az az óriási létszám is, amely rendszerint éppen ezekben az iskolákban a legnagyobb. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ez az oka azután annak, hogy Magyarországon még ma is olyan nagy az analfabéták száma. Nem merem számszerint kimondani, hogy mekkora, mert még ma is botrányosan nagy Hogy az oktatás metodikai részéről szóljak, ott is hiba van. Részletesen nem akarok erről beszélni, de példaképen külön ki kell emelnem, még mindig igen nagy mértékben gátló körülményként a rossz tankönyveket. Ha ezzel a kérdéssel egy kicsit részletesebben foglalkozunk, elszomorító látvány az, hogy milyen tankönyvek kerülnek a magyar ifjúság kezébe. Es ez végigvonul az elemi oktatástól fel egészen a legfelső oktatásig. Hasznavehetetlen, értéktelen tankönyvek vannak, úgyhogy a valamirevaló jó nevelő legtöbbször kénytelen eltérni a rossz tankönyvtől, mert nem tudja használni, Ezen a téren is kívánatosnak tartanám az erélyes kéz belenyúlását és r kívánatosnak tartanám, hogy a tankönyvírókat egyszer már olyan szempontból is felülvizsgálják, hogy vájjon mennyiben használható a tankönyvük és ne adjunk felelőtlenül módot rá, hogy rossz könyvek az iskolás gyermekek kezébe kerüljenek. (Szöllősi Jenő: A társszerzőket kell jól megnézni!) Ugyanakkor még _ meg kell említenem ' a tanszerek óriási árát is. Ma, amikor a tanyák népe és a falusi népnek egy tekintélyes része sokszor 3—4, sőt 5 gyermeket is iskoláztat, méltóztassék elképzelni, micsoda óriási gondokkal küzd cLZ ci szülő, aimiikor arról van szó, hogy az elsőnek, a másodiknak, a harmadiknak elő Kell teremteni a legegyszerűbb dolgokat, a ce ruzát, az irkát, a palatáblát, a könyveket, nem beszélve a magasabb oktatásban számtalan felesleges segédletnek a bevezetéséről. Ez általábanvéve nagy vonalakban az elemi oktatásunk, ezek a hibái, mondjuk így: tárgyi hibái. De nézzük meg, t. Ház, vájjon milyen helyzetben vannak azok, akik ezt az elemi okillése 19Ui november il-én, kedden. tatást, ezt a népoktatást végzik. Előttem szólott t. képviselőtársam is tett iinár erről említést és én is úgy érzem, hogy lia ini komolyan vesszük azt, hogy ezt a népet ebből a kulturális elmaradottságból kiemeljük, — és ki kell hogy emeljük, — akkor minden; idő és minden fáradság kevés ahhoz, amennyit erre a célra áldoznunk kell. Egy nemzet további fejlődése, egy nemzet életképessége azon múlik, vájjon kulturális szempontból kibírja-e azokat a bírálatokat, amelyeket a nemzetek közötti versenyben feltétlenül ki kell hogy bírjon,, de egyúttal azon is, hogy megvannak-e benne azok a készségek, amelyek versenyképessé teszik a többi nemzettel szemben. Szerintem éppen ezért igen fontos az elemi oktatásuak, mondhatnám a legalsóbbfokú gyakorlati nemzetnevelésnek a kihangsúlyozása. Éppen ezért méltóztassék nekem megengedni, hogy közbeszúrjam azt a megjegyzésemet, hogy ha rajtam állana, én nem úgy hívnám ezt a minisztériumot, hogy vallás- és közoktatásügyi minisztérium, hanem nemzetnevelési minisztérium. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Azt hiszem, t. Ház, ez sokkal találóbb,, mert ma anár túl kell lennünk azon a régi elavult felfogáson, hogy oktatjuk a nemzetet. A nemzetet elsősorban neveljük és így oktatjuk, tehát ez a sorrend szempontjából is megfelelőbb elnevezés. T. Ház! A mostani háború mutatja, hogy milyen fontos a nemzeti szellem kimunkálása és éppen Széchenyi születésének 150. évfordulóján nem időszerűitlen, ha tényleg a kiművelt emberfők, a művelt, az okos koponyák minél nagyobb mértékű — mondjuk így — kimunkálását célozzuk. Ez a háború mutatja, hogy micsoda óriási ereje van a fejlődöttebb, a nagyobb kultúrának. Hiszen módunk volt tapasztalni, hogy sokkal nagyobb műveletlen orosz tömegeket egy számbelileg sokkal kisebb csoportosulás, kisebb fegyveres erő képes volt legyőzni. Miérté Mert sokkal öntudatosabb, sokkal fejlettebb kultúrájú volt és érezte a nevelése folytán, hogy igenis, egy olyan kultúrközösségért is harcol, amelyet még az élete árán is meg kell védenie. Nem vitás az, hogy a kettő közül .melyik fog ebből a győzeletmiből végleges győztesként kikerülni, de amikor ennek vitathatatlanságát állítom, ugyanakkor kénytelen vagyok megállapítani, hogy abban a győzelemben a műveltségbeli, a kulturális fejlődés igen nagy mértékben fog szerepet játszani. Ha pedig azt nézzük, hogy kik ennek a kimunkálói, akkor azt hiszem, minden szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy legelsősorban a falusi néptanítók, legelsősorban az alsófokú nemzetnevelés munkásai. Igen jól mondotta Rajniss, igen t. képviselőtársam, hogy ebben a Házban már hosszú évek óta igen sokat beszéltünk arról, hogy milyen helyzetben van a falusi tanítóság, igen sokat beszéltünk arról, hogy mennyire segíteni kellene ezen a helyzeten, azonban eddig még nem sok történt. A költségvetésben ugyan már nem szerepelnek az óradíjas és egyéb ehhez hasonló állások (vitéz Makray Lajos: Próbaszolgálatos!), mégis úgy vélem, t. Ház, hogy ezek helyett a kedvezőbb színfoltok helyett talán meg lehetne már egyszer valósítani az alsóbbfokú nevelők státusának korszerű rendezését. T. Képviselőház! Állítom és vallom, hogy Magyarországon ma még a kezdő rendes tanítóknak és rendes tanároknak az illetménye is kevés ahhoz, hogy azt a gondtalanságot bízto-