Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-222

Az országgyűlés képviselőházának 222. ül társaság az állami villamosítás klasszikus pél­dája, példája annak, hogyan kell közérdekűén villamosítani olyan árak mellett, amelyeket a fogyasztó meg tud fizetni. A felvidéki villamostelepek Pozsonytól Ungvárig, hála a miniszter úr bölcs intézkedé­sének, ma már állami kezekben vannak. Innen is kérem a miniszter urat, hogy a külföldi ke­zekben lévő 10.000 kilowattos újvidéki villany­telepet, amelynek állami kisajátítása megin­dult, vegye állami kézbe és tegye lehetővé, hogy ez a komlói teleppel kooperálva ott a kül- \ föld, a határszél mellett magyar kezekbe jut- , hasson. 1 T. Ház! Még csak arra akartam rámutatni, j hogy kooperációs elektromos tervekre van I szükség; de befejezem beszédemet. Látván azt, hogy iparügyi kormányzatunk a mai példátlanul nehéz viszonyok mellett is nemcsak fenntartani, hanem fejleszteni is tudta a magyar ipart, másrészt szociális elgondolá- ) sának végrehajtásával a magyar szociális mun- i kaállam alapjait rakja le és ismervén a minisz­ter úrnak erősen jobboldali és senki által nem befolyásolható felfogását, a költségvetést elfo­gadom. (Helyeslés és taps a jobboldalon. — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: A vallás- és közoktatásügyi minisz­ter úr kíván szólni. ! Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi mi- ' niszter: T. Ház! Tegnap este jutott kezembe a képviselőház november 12-i, szerdai ülésén el­hangzott egyik interpellációnak a szövege és így nem volt módomban a tegnapi ülésen arra néhány szóval válaszolni. Az interpelláció szö­vegé és az abban érintett tárgy fontossága azonban kötelességemmé teszi, hogy mielőtt írásbeli válaszomat a Házban fel fogják ol­vasni, e kérdésben, az erdélyi papok, tanárok és tanítók helyzetének kérdésében az igen t. Ház előtt nyilatkozatot tegyek. (Halljuk! Hall­juk!) Mester Miklós képviselő úr a Ház nevezett ülésén egy megállapítást tett, amellyel az er­délyi keresztény lelkészek s az egyházi fenn­hatóság alatt álló tanárok és tanítók lelkes munkásságát méltatta. Azt mondotta, hogy (olvassa): »Mi, akik a trianoni Magyarorszá­gon az erdélyi magyarság sorsát rendszeresen figyeltük... — így mondotta ő és így mondom én is — (tovább olvassa): »...úgy látjuk, hogy az erdélyi magyarság élete, léte vagy nemléte szorosan össze volt kötve az erdélyi magyar egyházak létével vagy nemlétével.« A továb­biakban azt mondotta, hogy »a huszonkétéves elnyomás alatt Erdélyben minden társadalmi réteg felett az erdélyi papság vette ki legjob­ban a részét az elnyomatás szenvedéseiből és a magyarság küzdelmeiből«. Később külön szava- ! kat talált az erdélyi magyarság húszéves lelkes | magyar munkájának a méltatására is. Ezeket a. ! szavait én is teljes mértékben osztom és meg is tetézem azzal, hogy teljes tudatában vagyok és vagyunk mindannyian annak a nemzetmentő j és népmentő munkának, amelyet az erdélyi ma­gyar lelkészek, tanárok és tanítók Erdélyben e húsz év alatt végeztek. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) E meggyőződésünkhöz képest Erdély visz­szatérésének pillanatától fogva a legnagyobb lelkesedéssel és szeretettel foglalkoztunk az erdélyi tanítók, papok és tanárok ügyeivel is. (Helyeslés.) Az e kérdésben nálam eljáró erdé­lyi képviselő urak a tanúim, hogy milyen lelke­sedéssel, milyen rendkívüli személyes érdeklő­déssel fordult a kormány minden tagja s én is e kérdés felé. Nem lehet tehát ezt a kérdést itt 194-1 november 20-án, csütörtökön. 483 a Ház előtt olyképpen beállítani, mintha a kor­mány részéről súlyos vagy tudatos mulasztások történtek volna. Á képviselő úr pedig ezt tette, annak ellenére, hogy László Dezső képviselő úr, az erdélyi párt szónoka, ebben a kérdésben a maga interpellációját, nem mondotta el, nyil­ván, mert a múlt kedden elmondott költségve­tési beszédemben foglalt megállapításokat meg­hallotta. Nem tudok eléggé csodálkozni azokon a megállapításokon, amelyéket ebben az inter­pellációjában Mester képviselő úr tett. Hiszen voltak sérelmek a lelkészek, tanítók, tanárok részéről. (Szöllősi Jenő: Vannak is!) voltak sú­lyos sérelmek is, voltak olyanok is, amilyene­ket itt a képviselő úr szóvátett, de a kultusz­kormány részéről az első percben megtörtént az intézkedés, amikor ezek a sérelmek tudomá­somra jutottak. Az erdélyi párt tagjainak s az erdélyi egyháznak illetékes képviselőinek fel­lépésére azonnal megtettem minden intézke­dést és a magam részéről ezen a vonalon sem­miféle kötelességmulasztás terhét nem érzem. A magam és a kormány nevében visszauta­sítom, hogy bennünket ezzel vádoljanak. (He­lyeslés a jobboldalon és a középen.) De visszautasítom azt a hangot is, amely­lyel a t. képviselő úr az erdélyi közigazgatás­sal szemben élt. Azt mondotta (olvassa): »Állí­tom, hogy ma is az erdélyi egyházak — és ezt ismételten hangsúlyozom — papjaikkal, taní­tóikkal és tanáraikkal érnek annyit, sőt többet érnek, mint az egész állami bürokrácia Er­délyben«. Én ezt az erdélyi tisztviselők nevében visszautasítom, mert ezeket a tisztviselőket nemcsak a közoktatásügyi igazgatás, hanem más igazgatási ágak körében is elsősorban ezek közül az erdélyi papok, tanítók, tanárok közül választottuk ki (Ügy van! jobbbfelől.) és csak azokat a helyeket töltöttük be nemerdé­lyiekkel, legalább az én közoktatásügyi ága­zatomban, amelyekre már erdélyi embereket nem kaptunk. Tény, hogy az erdélyi felekeze­tek lelkészeiből, tanáraiból és tanítóiból vettem az erdélyi közoktatásügyi igazgatás tisztvise­lőit. Tessék megnézni a névsort, kezdve a tan­kerületi főigazgatóktól, a tanfelügyelőktől, a hivatalnokon EL h cl középiskoláknak és a többi iskolatípusoknak igazgatóiig. Ez a közoktatás­ügyi tisztviselői kar becsületes, lelkes, munkás magyar tisztviselői gárda. Éppen ezért, mert túlnyomórészükben erdélyi, magyarságukért szenvedett magyarok, a Ház termében való le­kicsinylésüket nem hagyhatom szó nélkül. (Palló Imre: Nem azt támadta, a másik köz­igazgatást!) Másik közigazgatás nincs, mert a közigazgatás ezekből áll. Van két tankerületi főigazgató, az egyik Illés Gyula, az erdélyi re­formátus egyház volt kiváló tisztviselője, a másik... (vitéz Imrédy Béla: Ne tessék^ már olyan érzékenynek lenni! Ez nem támadás, Csé­rem! — Zaj. — Az elnök csenget.) Én tisztvise­lőim nevében mindig érzékeny vagyok, ezt megmondottam a Ház előtt. (Zaj a szélsőbal­oldalion.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: A magam személyében nem vagyok érzékeny, de ha a tisztviselőimet bántják és nem érdemlik meg, az ellen szót emelek. (He­lyeslés és taps a jobboldalon és a középen. — Szöllősi Jenő: Hol van a támadás 1 ?) Elnök: Szöllfeii képviselő urat kérem, szí­veskedjék csendben maradni, (vitéz Imrédy Béla: Nem támadás J A bürokrácia ellen be­szélt! Tessék a mondatot nyugodtan elolvasni!) 68*

Next

/
Thumbnails
Contents