Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-222

480 Az országgyűlés képviselőházának 2££. róságok, mert sokkal nagyobb problémák is fekszenek előttünk (Szabó Gyula: Lényeges dolog!) -^- még mindig beszélnünk kell, nem lehetek abban e helyzetben, hogy a költségvetést elfogadjam. (Taps a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Nagy Ferenc jegyző: Sigray István! Elnök: Sigray István képviselő urat illeti a szó. Sigray István: T. Ház! Egyesek azt mondják, hogy Magyarország agrárállam. Mások erősködnek, hogy ipari állam. Pedig egyik termelési ág sem dominálhat a másik rovására. (Palló Imre: A harmadik azt mondja, hogy zsidó!) Azon majd segítünk t, képviselőtársam! (Mozgás a szélsőbaloldalon-) Az ország gazdasági ereje elsősorban az ipar és a mezőgazdaság helyes egyensúlyi állapotától függ. Amilyen gondos a jó földosztással (Ügy van! Ügy van! a szélső baloldalon, — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Helyes! Földosztás!), gazdasági tudással, helyes értékesítési és szociálpolitikával alátámasztott mezőgazdasági termelés, (Helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) éppen olyan fontos a kellő nyersanyaggal ellátott, jól fészereit kis-, közép- és nagyiparral dolgozó ipari termelés, (Ugy van! Ügy van! jobbfelől. — Taps a középen.) Amint egy belterjes mezőgazdaság igyekszik saját termeivényeit feldolgozott állapotban hozni piacra, úgy egy közgazdaságilag; jól vezetett országban a nyersanyagokat is nemesítve, iparilag lehetőleg készáruként feldolgozva kell részben a halfogyasztás rendelkezésére bocsátani, részben külföldi piacokra szállítani. (Mester Miklós: Ez teljesen igaz!) A két tényező helyes egymásrahatása segíti 9I0 a termelésben résztvevők, valamint az .egész országi gazdagodását. A benyújtott költségvetésből örömmel állapítom meg, hogy a kormányzat a tagadhatatlanul nehéz körülmények között is iparkodik a termelés folytonosságát biztosítani és a nyersanyagellátás terén is mindent megtenni, hogy elsősorban hadiüzemeink, másodsorban a mezőgazdasághoz szükséges gépeket előállító üzemek, amelyek a mezőgazdasági termelés növelésére hivatottak — továbbá a közszükségleti cikkeket előállító üzemek háborítatlanul dolgozhassanak. Hogy éppen a mezőgazdasági gépipar terén milyen hallatlan fejlődés tapasztalható, ennek bizonyítékául szolgáljon az az öszehasonlítás, hogy míg 1939 január 1-től október 31-ig, tehát 10 hónap alatt az előállított mezőgazdasági kisgépek értéke 1,039.000 pengőt tett ki, addig 1941 L'olyamán ugyancsak 10 hónap alatt ezek értéke a 3,800.000 pengőt is meghaladta. Több mint háromszoros termelést ért el tehát a mezőgazdasági gépipar 1939-hez viszonyítva. Az előállított ekék száma 2163-ról 4732-re, a szecskavágók száma 600-ról 2042-re, a répavágók száma 811-ről 3790-re, vetőgépeké 396-ról 1764-re, végül a traktorok száma 123 darabról 603 darabra emelkedett. Amíg ez a körülmény egyrészt mezőgazdaságunk termelőképességét és a belterjes gazdálkodás felé való erőteljes haladását mutatja, addig másrészt rámutat kormányunk céltudatos és eredményes munkájára, amellyel éppen a mezőgazdasági termelést előmozdító gépek és eszközök előállításához szükséges nyersanyagokról mindenkor gondoskodott. A felsorolt számadatok egyszersmind megcáfolhatatlanul igazolják a, magyar mezőgazdaság fejlődéskéT>ességét és fejlodniakarását. A racionális termelés egyik legfontosabb ülése 1941 november 20-án, csütörtökön. tényezője a muukáskérdés. A magyar ipari munkás vele született intelligenciája következteben az egész világon becsületet szerzett a magyar névnek. Munkástömegeinket azonban, amelyek idáig a legkülönbözőbb szervezetekbe tömörítve, a • letűnt liberális időköen a zsidó kapitalizmus érdekében használtattak fel és amelyeket sokszor még saját anyagi érdekeik ellenére is, veszteséges sztrájkokDa hajtottak _ a 90^-ban zsidó vezetőik, nemzeti alapon ujja kell szerveznünk. (Helyeslés.) Állítom, hogy a magyar munkásságnak a szociáldemokrata szervezetekben való tömörülése már régen nem ideológiai meggondolásokon alapul es nem ilyen szempontodból történik, hanem azon alapul, hogy a munkások a szakszervezetekbe évek során Defizetett filléreiket feltik és anyagi függőségük, valamint a szociáldemokrata szakszervezetekben gyönyörűen kiépített munkanélküli biztosítás es muiikasközvetités az, ami őket még ott tartja. Megvagyok győződve róla, hogy ha az elet fonalat itt elvágjuk, akkor meg tognak szűnni a szociáldemokrata szervezetek és el lehet fújni őket, amint az őezá szél elfújja a leveleket, mert igenis, vallom és állítom, hogy a magyar ipari munkásság és elsősorban annak elitje, a vasas munkásság nemzeti és szociális szellemmel van átitatva és csak az intést, a parancsot várják, hogy a nemzeti alapon szervezett, illetve államilag ellenőrzött szakszervezetekben vagy munkaisamaraban. tömörüljenek. Ezen az állapoton tehát átfogóan, intézményesen, a munkásság anyagi erdekeinek legteljesebb védelme mellett sürgősen segíteni kell. Meg kell itt emlékeznem azokról a különféle szervezetekről is, amelyek keresztény világnézeti alapon gyűjtötték egybe sok jóakarattal és komoly eredménnyel a mukásságot. A munkásság sokféle irányban való szervezését átmeneti kényszerűségből elfogadom. Noha mindenkor annak szószólója voltam, hogy ^ a munkásságot nem szabad megosztani, — ezért is álltam ki mindig erélyesen a politikai és felekezeti szempontokat félretevő Nemzeti Munkaközpont mellett, mert hiszem és vallom, hogy a Nemzeti Munkaközpont az, ahova a magyar ipari és idővel a mezőgazdasági munkásságot is tömöríteni kell (Helyeslés jobbfelől.) — mégis kénytelen vagyok a jóakarattól áthatott emberek hazafias lelkesedését látva, a különböző szervezeteket átmenetileg elfogadni, mert szent meggyőződésem, hogy abban a pillanatban, amikor a kormány kitűzött programmja teljesül, abban a pillanatban, amikor a munkások é« a munkaadók közös szervezete, a munkakamara meg fog alakulni, akkor ezek a jóhiszemű újítók és szervezők önként fogják a mögöttük felvonuló munkástársadalmat és munkáshadsereget ebbe az állami szervezetbe tömöríteni. (Ügy van! a középen.) az egységes munkakamarákba való szervezés érdekében fel fogják adni önállóságukat és így el fogjuk érni, hogy a magyar munkásság végre egy családban fog tömörülni. T. Ház! A munkabérek kérdésére ezúttal nem kívánok részletesebben kitérni, csak azt jegyzem meg, hogy a vállalatok élén a munkások között eltöltött évtizedek, tapasztalatai meggyőztek arról, hogy á munkabérrel legalább is egyenlő fontosságú az, hogy a munkással hogyan bánnák. A munkabér a munkásnak csak anyagi boldogulását szolgálja, de ez' nem minden, sőt mondhatnám, ha a létminimumot eléri a munkás, akkor a továbbfejlő-