Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-222

Az orszuggyútés képviselőházának 222. ülése 194-1 november 20-án, csütörtökön. 479 de nemcsak elméletileg-, hanem a gyakorlati mesterségre való tanítás is, mert en azt hiszem, hogy a jövőben óriási mértékben lesz arra szükség, hogy innét repülőtechnikusok, sőt repülők is kikerülhessenek. Ugyanakkor nem mulaszthatom el azt sem, hogy kérjem a miniszter urat arra, hogy ezekből az iskolákból egyetlen növendék se jöhessen ki a nélkül, hogy a motorszerelői, a gépszerelői vagy pedig az autóvezetői képesítést el ne érje, (Taps a Ház minden oldalán.) mert a becsületes utánpótlást csak így tudjuk elképzelni. Ezzel kapcsolatban pedig arra kérem itt e tárca kebelén belül is magát a honvédelmi miniszter urat, hogy az innét kijövő növendékek, tanoncok felszabadulásuk után, ha katonai sortba jutnak, mind a gépesített osztagokhoz kerüljenek, mert ez a kiképzés idejét szintén megrövidítené. Itt kell azonban rámutatnom arra is, hogy nem tartható fenn tovább az ottani oktaószemélyzetnek, az iskolák művezetőinek az a beosztási rendszere, amely szerint a XI. fizetési osztálytól alig tudnak elkerülni a VIII.-ig, amikor pedig az ottani művezetők nemcsak a benső, a tanoncok foglalkoztatásával járó munkájukat látják el, hanem ugyanakkor az esti tanfolyamokon úgy a gépészeti, mint a villamosszakon is tanítanak; nem tartható fenn az, hogy ezek a tanítók és oktatók ne érhessenek el felsőbb kategóriát, mert ezek az oktatók nagyon megérdemlik, 'hogy mielőtt nyugdíjba, mennek, elérhessék a VII. fizetési osztályt. Itt ugyancsak bekapcsolódom Szabó Gyula t. képviselőtársam beszédébe, amikor a bányászsorsról akarok itt valamit elmondani. Nem célom ezeknek a dolgoknak a íeszegetése, (Szabó Gyula: Nem árt!) nem célom a sebek feltárása, azonban rá kell itt mutatnom arra, hogy tulajdonképpen milyen a bányászsors. Ezért legyen szabad itt felolvasnom az egyik fizetési borítékról azt a munkaidőt és azt a dotációt, amelyben ezek a munkások részesülnek. Az egyik bányatársulatnál a havi munkaidő 366 óra, a fizetés 212 pengő ezzel kapcsolatban. Ebből a levonások: kereseti adó 5'60 pengő, nyugbérjárulék 719 pengő, — hogy az Oti.-ról is tiszta képet nyerjünk — betegsegélyezési járulék 5*67 pengő. Ha t. képviselőtársaim továbbra is meghallgatják ezeket az adatokat, tiszta képet kapnak arról, hogy mit kap ez a munkás. Áthozott tartozás 90 pengő, (Szabó Gyula: Ez személyi kérdés!) előleg 183 pengő 50 fillér, bírói letiltás — mert, sajnos, ilyenek is vannak, majd később rá fogok mutatni arra is, hogy miért — 30*84 pengő, önsegélyző egylet 1 pengő és önbiztosítás 1'76 pengő. A levonások összege 253 pengőből 32967 pengő, marad tartozás 76 pengő. (Szabó Gyula: Ez rabulisztika!) A kijáró bér 6 fillér. Leteszem a Ház asztalára. (Szabó Gyula: Ha valaki vásárol, azt meg is kell fizetni! — Zaj. — Elnök csenget.) De ez még nem volna elég; hiszen ezek a munkások havi 366 órát dolgoznak. Beszélhetünk itt mindenről, beszélhetünk szabadidőmozgalomról; itt világosan kitűnik, hogy erre egyetlen pillanat sincs. (Szabó Gyula: Ennél az embernél nincs szó!) De még mindig nem ez az igazi baj. A bajok lényege ott van, hogy ezek a szerencsétlen munkások a túlidőre járó járandóságukat sem kapják meg. (Szabó Gyula: Ez hiba!) Itt mondom el, hogy a hétköznap teljesített munkájuk után 25% jár nekik, ezzel szemben pedig ilyen munkateljesítmény mellett akkor, ha vasárnap is 14, vagy 16 órát dolgoznak, a külön százalék erre 20%! Nekem mint ipari munkásnak meggyőződésem áz, hogy nem ez az a százalékos arány, amelyeket a vállalat fizet. Amikor mi arra hivatkozunk itt, hogy ez a munkásság mindent megérdemel, mert ez az a munkásréteg, amely tulajdonképpen mindnyájunkért dolgozik és szenved a közönség érdekélben és ugyanez a munkásosztály az, amely minden áldozatból a legjobban kiveszi a részét, akkor viszont azt látjuk, hogy vele szemben semmi áldozat nem történik sem a kormányzat, sem pedig a vállalatok részéről. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Az utóbbitól különösen nem várható semmi!) Én, aki lent jártam a bányavidékeken, örömmel látom, hogy nagyon szép jóléti intézményei is vannak. Ilyenek a bányászotthonok. Vasárnap bementem oda nappal, kongott az ürességtől. Gondoltam talán majd este. Benéztem este is. Nagyszerűen ki volt világítva, azonban munkás-testvéreimet nem láttam ott érthető okokból, nem kell külön mondanom, hogy miért. (Mokcsay Dezső: Lent voltak a bányában dolgozni!) Nagyszerű fürdőik vannak. Nem tagadom, nagyszerűen meg is fürödhetnek. Fel kell azonban hívnom a miniszter úr figyelmét arra, hogy ha ezek a bányamunkások a meleg fürdőből kikerülnek télen, 15—20 kilométert kell azután még kerékpározniuk, mert nem kapnak a közelben lakást. Ennek következtében a kórházak lakói megszaporodnak, sőt nagyon szaporodnak a temető keresztjei is. A vasárnapi szünettel kapcsolatban kértem az igen t. miniszter urat, megjegyzéseket tettem albban az irányban, hogy van-e ennek a bányamunkásságnak vasárnapi szünete. Nincs. Meghozza ezt az áldozatot, de cserébe legalább kapja meg anyagiakban azt, ami őt joggal megilleti, mert nem hiszem, hogy joga volna a bányatársulatnak így folytatni a dolgokat, miniszter fir. Nagyon sok ilyen dolgot tudok, de nem akarok sebeket feltépni, nem akarom ezt hangoztatni. Ezért kértem a miniszter úrtól, adjon nekem módot arra, hogy ezeket a nehezebb sebeket feltárhassam. Ezt megkaptam és nagyon szépen megköszönöm. (Az elnöki széket Törs Tibor foglalja el.) Ezzel kapcsolatban kénytelen vagyok kitérni a gyári munkásság helyzetére is. Fel kell hívnom egyben az iparügyi miniszter úr figyelmét arra a helyzetre^ amely egyes nagy gyárainkban van. Ne kelljen megmondanom, hogy melyek ezek a gyárak; nem akarom megmondani. (Szabó Gyula: Ki vele! Egészen nyugodtan!) "Én magam másfél évvel ezelőtt bent dolgoztam ebben a gyárban. Ennek a ^gyárnak egy bizonyos osztályán abban az időben valamivel több mint 6400 munkás dolgozott. Ma alig lézeng benne 600. Tudom, hogy nyersanyaghiány van, tudom, hogy testvéreink egy része kikerült Németországba csak azért, hogy dolgozhasson. Nem tudom megérteni, hogy ngyanezekből az indító okokból miért nem dolgozhat idehaza. Arra kérem az igen t. miniszter urat, legyen szíves, esetleg külföldi összeköttetései révén, odahatni, hogy a szívesen dolgozni akaró munkásságnak itt helyben munkája legyen. {Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ugyanakkor nem mulaszthatom el azt sem megemlíteni, hogy a munkásság, a gyári munkásság, a postások és vasutasok részére nem látok a költségvetésben semmi olyan teteit, amely ezeknek jólétét emelhetne. Arra kérem az igen t. miniszter urat, ebben a tekintetben is hasson oda, hogy az a munkásság végre megtudhassa azt, hogy mi a magyar királyi kormány szándéka ezzel kapcsolatban? Mivel ezekről az apróságokról — előttünk ap-