Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.
Ülésnapok - 1939-222
Az országgyűlés képviselőházának 222. ülése 19U1 november 20-án, csütörtökön. 475 heti az átöröklött ösztönöknek, ezeknek a »leg ősibb erőforrásoknak« a felhasználását. Tudott dolog az, hogy ha az iparosnak több gyermeke volt, akkor rendszerint volt olyan gyermeke is, aki örökölte az ő tulaj don ságait. vagy ha másképpen nem, neyelődése közben szívta magába az iparűzéssel járó munka sajátosságait, különlegességeit. Ha nem arra fogunk törekedni, hogy elsősorban az iparos szakmunkások gyermekei legyenek jó iparos szakmunkások, ha nem arra fogunk törekedni, hogy a magánvállalatok, iparvállalatok tisztviselői is szívesen adják szakmunkásnak, művezetőnek vagy vállalati alkalmazottnak a gyermekeiket, akkor iparfejlesztés terén csak nehezen fogunk eredményt elérni. Méltóztassanak elhinni, hogy ez így nézve, az iparfejlesztés voltaképpen elsősorban a bölcsőnél, illetőleg a házasságnál kezdődik. Ott is akkor már, amikor a fiú pályaválasztás előtt, áll, a pályaválasztást mindenkor kisebb^ értékű szempontok. ügynevezett »konjunkturális« szempontok is befolyásolják. Ezt látjuk ma is. Amikor gazdasági válságban voltunk, akkor azt láttuk, hogy általában mindenki állami tisztviselő meg nyugdíjas állású akart lenni. Most pedig, amikor gazdasági fejlődés van és jobban fizetnek, mint máskor, »mindenki« a szabad ipar felé igyekszik és türemkedik. Ez a? állásváltoztatás körforgása ma nehézséget is okoz! Mondom, már a bölcsőnél kezdődik az igazi ipari hivatáisi kiválasztás és ezért méltóztassék a családi pótlékot haladó alapon, komoly mértékben, úgy emelni, hogy például az ötödik szakiparosgyermek egymage 25 pengő havi családi pótlékot kapjon. Az előtte lévő negyedik 20 pengőt stb. így komoly segítség- lesz a sokgyermekes apának, anyának a családi pótlék. Ha ezt teszszük, akkor el fogjuk érni azt. hogy a sok szaktudás és a legkitűnőbb nevelő műhely: az »otthon szelleme«, az apa elmondott gyakorlati tapasztalata és az az, egy-két büszke szó, amelylyel odahaza á család körében mesél a maga munkájáról, — gyakorlati tapasztalatból be szélek — ezek nem fognak hiába elfolyni. (Ügy van! Úgy van! jobbfelől.) A család pedig megszereti az apa szakmáját, így lesz sok gyér mek, akikkel érdemes lesz foglalkozni! Az apa könnyebben fogja tudni komoly családi pótlék mellett nevelni a gyermekeit, a nemzet pedig a legkitűnőbb erőt, az ősi ösztönös, természetes, átöröklődött felhajtó erőt is az iparfejlesztés szolgálatába állíthatja majd. De hiba van a szakmunkás pótlás tanonclétszáma körül is. Nem tudom, mennyire méltóztatnak ismerni azokat a számokat, amelyek megmutatják, hogy milyen tanonchiány van nálunk. A vas- és fémiparban például az utánpótlásig százalék létszámban kifejezve 17, a kőés egyéb iparban 2, a faiparban 4, a bőriparban 9, a szövőiparban 3, a ruházati iparban már 5, a papíriparban 5, az élelmiszeriparban 2, a vegyi iparban 01! Méltóztassanak ezt elképzelni: 01! Az építőiparban 4, a sokszorosítóiparban 7, a szállodásiparban 1. Csak azért említem meg ugyanakkor az arányokat német vonatkozásban is, hogy ha iparfejlesztésre gondolunk, akkor lássuk, hogy körülbelül milyenek azok az arányok, amelyek felé nekünk törekednünk kell. Míg nálunk a vas- és fémiparban 17, addig a németeknél 28 a tanoncpótlás %-ának száma. Míg nálunk a vegyi iparban 01, addig a németeknél 3'9% a tanoncok száma! Ne méltóztassanak elfelejteni, hogy ez a szám mindig hárommal osztandó, mert hiszen a tanoncok szerződési ideje általában három esztendő. Tehát a felsorolt % nem jelent teljes évi utánpótlást. T. Ház! E téren maga az állam jár elő rossz példával, ezt sajnálattal kell leszögeznem. Az állami gépgyáraknak 11.000 szakmunkás mellett ezer tanoncuk van. Ez annyit jelent, hogy 300—340 tanonc munkás szabadul fel évenként. Ez mindössze 3% évi pótlást jelent. Méltóztassanak figyelembe venni még azt az egészen csodálatos magyar jelenséget, hogy nálunk a tanoncok jelentékeny része körülbelül 20—25%-a kitanulja a szakmát a biztonságokából és elmegy a postához, a rendőrséghez, és a végén kisül, hogy ez a 300-as évi utánpótlás voltaképpen még a kihalás és a természetes eltávozás pótlására sem elegendő. Miért vagyok bátor ezt említeni 1 ? Az állami gépgyárak és a Máy. főműhelyeinek elsősorban feladata egyéb minőségi munkának árbefolyásoló ténykedésén kívül, a szakmunkások »elsejének« nevelése is! Ezen a helyen^ is nyilvánosan kérem azt, hogy méltóztassék elsősorban az állami üzemekben példát adó módon a szükség szerint növelni a tanoncok létszámai. Méltóztassék ezt ott önálló feladata tenni és^ nem egy tizenötöd-, huszadrangú megbízatásába adni valamely üzemmérnöknek, nem a »nyakába akasztani« ezt. Elvégre az utánpótlás, de különösen az iparfejlesztés jövője^ megérdemli azt, hogy a tanoncképzés és nevelés önálló feladatkör legyen. Mindenhová tehát, különösen ott, ahol százak és százak nevelődnek, méltóztassék egy-egy mérnököt is vezetőül odaállítani. A főhivatású mérnöknek a tanoncszakképzés legyen legalább fél feladata. A feladat többi része legyen iskolai, legyen az otthon feladata — fenntartásának; de mindenképpen önálló feladatkörül méltóztassék a tanoncnevelést »felemelni«. Egyébként el fog jönni az az idő. —- mint ahogyan a gőzmozdonyok terén i« eljött —• ho<ry százakra lenne szükség és mégis évenként alig tize>t-huszat tudunk gyártani. Az eddigi módszerekkel nem tudjuk a szakmunkásutánpótlást biztosítani. T. Ház! A tanonckérdésnek hármassá?« van; a szakképzés kérdése, az iskolai képzés és a szociális ellátás. Azért kell ezt hangsúlyoznom, mert kívánom a vidéki tanonckérd esnek — és itt elsősorban a kisiparos tanoncképzésre utalok — állami feladattá nyilván ítását.^ Magam is örömmel utalhatok arra, hallomás útján, hogy rövidesen idekerül elénk az iparfejlesztésről szóló törvényjavaslat és ennek jelentékeny része éppen az iparos tanoncképzéssel fog foglalkozni. De külön kell hangsúlyoznom azt, hogy ebben az országban 30—40 ezerre tehető azoknak az iparostanoncoknak a száma, akik vidéken nevelkednek és egyáltalában nem kapnak tanonciskolái szakképzést. Méltóztasség tehát körzeti tanonciskolákat, még pedig államiakat beállítani a vidéken és azokban műhelyeket fenntartani. Továbbá méltóztassék tanoncotthonokat felállítani, amelyekben akár összefüggően 3—4 héten keresztül, akár " másképpen is az a vidéki gyerek is szakképzést kaphasson, aki egyébként nem bír bejárni a körzeti iskolába. T. Ház! Egy nem egészen kedvező kérdést is meg kell említenem, ez^ pedig a tanidő emelésének kérdése. Nem azért teszem ezt szóvá, mert felemelték a műegyetemi képzés, vagy a Ludovika Akadémiai és más főiskolák képzésének idejét, hanem azért, mert a szociális gondoskodás, a tanidő rövidítése, a nyolcórai munkaidő, a levente oktatás, az Oti.-betegségbiztosítás és a többi, korszerű elfoglaltság, továbbá a tanonciskoláknak délelőttre való átemelése annyi időt vesz el a gyermekek életéből, (hogy azt szakmai képzése szempontjából részben pó67
