Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-222

468 Az ors?Ággyülés képviselőházának É%%> valaki céltudatosan vagy mesterségesen kihegyezett politikai ellentéteket akar a saját javára kihsználni. (Ügy van! Ügy van! Taps jobb felől.) Eggyel legyünk tisztában. Beszélhetünk mi koreszméről, átitatódhatunk vele fülig, beszélhetünk mi itt gazdasági rendszerről vagy rendszerekről és mondhatunk róla háromszor olyan hosszú beszédeket, mint a felszólaló képviselő urak velem együtt, ha ezek mögött az eszmék, gondolatok és rendszerek mögött nincsen a folytonos termelő munka, nem érnek ezek egy fabatkát sem. (Ügy van! Ügy van! Taps a jobbuldalon és a középen.) Es pontosan azok, akik bármilyen politikai tendenciából éppen a koreszmét szolgáló termelő munka folytonosságát igyekeznek megakadályozni, árulják el először u koreszmét. (Ügy van! jobb felől.) Nem akarok itt részietekbe bocsátkozni. Amikor az egyik oldalon a legszentebb magántulajdont viszik a haza oltárára a mi hőseink, H másik oldalon azt látom, hogy egészen kicsinyes, kielégítetlen, vagy csak részben kielégített igények, vagy igénytelenségek folytán még pedig olyanok, akiknek erősen a kezükbe adta azt 4 kormányhatalom. En azonban azt hiszem, a munkakalapacsot is leteszik egyesek, mésméiyen t. Kepviseiönaz, nogy ma mar teljesen lejárt a szőrszálhasogatóknak, a fantasztáknak. az elméletrittereknek és az országmegváltói küldetésben képzelgőknek az ideje ( Ügy van! Ügy van! jobbfelőL), má már a realitásokra kellene ráfeküdnünk, ma már mindazt, amit elméletileg részint kívül, részint itt belül kigondoltunk és helyesnek találtunk, realizálva meg kell valósítanunk, de különösképpen meg kell valósítanunk akkor, amikor a legszentebb realitás, a legszentebb valóság jegyéhen hős fiaink a vérüket hullatják odakint Keleten egy jobb és új Európáért és egy boldogabb magyar életért. (Ügy van! Ügy van!) Ennek a kettős célnak a szolgálatában és támogatására kell hogy álljon az egész magyar politikai, az egész magyar gazdasági és — hogy a tárca keretén belül maradjak — az egész magyar ipari élet és termelés. Mélyen t. Képviselőház! Amikor már eljutottunk odáig, hogy különbség köztünk, bármilyen kérdés vetődjék is fel itt a Házban, csak abban lehet, hogy azt az azonos célt, amelyet, nem kétlem, mindnyájan egyformán akarunk, legfeljebb más-más sorrendben és talán más-más eszközökkel akarjuk elérni, akkor az én meggyőződésem az, hogy az én igénytelen feltételezésem legalábbis igen erősen megközelíti a valóságot éppen ebben a Házban és ebben a parlamentben, ahol minden nézetkülönbséget nagyon sokszor félre tudtunk tenni külpolitikai és honvédelmi vonatkozásban és félre is kell, hogy tudjunk tenni a jövőben is, hogy egyesült erővel vethessük rá magunkat a nemzet szociális és gazdasági problémáinak gyors és maradék nélküli elintézésére. (Ügy van! Ügy van! jobb felől és a középen.) T. Ház! Mielőtt rátérnék arra, hogy az iparügyi tárca költségvetése számol-e azzal.a kettős feladattal, amelyet felszólalásom elején voltam bátor említeni, szóvá kell tennem egy aggodalmat, amely unos-untalan felüti a fejét. Ez az aggodalom sokaknál őszinte, nagyon sokaknál azonban destrukció áll mögötte, nevezetesen, amikor azt kérdezik, hogy vájjon abban az új Európában, abban az új európai berendezkedésben, amelyet várunk, van-e létjogosultsága, lesz-e hivatása, lesz-e fejlődési lehetősége a magyar nehéz-, illetve nagy- és gyáriparnak és a magyar kézműiparnak? Az ülése 19 hl november EO-án, csütörtökön, én igénytelen érvelésem talán igen gyenge volna és az én szavam nem hallatszanék olyan messze, hogy ebben a vonatkozásban olyan véleményt nyilváníthassak, amely eldöntené ezt a kérdést, de méltóztassanak nekem megengedni azt. hogy hivatkozhassam a németek gazdasági miniszterének, Funknak nyáron Königsbergben éppen a Keleti Vásár megnyitása alkalmával mondott beszédére, amelyből a következőket szeretném idézni. (Olvassa): »Németország maga azért követi az önellátás politikáját, hogy megszabaduljon a külföldtől való nyomasztó függőségtől.« Majd később azt mondja, hogy (olvassa): »Ha a háború eldőlt, az államok árucseréje megint azzá Válik, aminek mindig is lennie kellett volna: a teljesítmények békés versengésévé a világkereskedelemben résztvevő valamennyi nemzet előnyére.« Egy ugyanakkor vagy egypár nappal később megjelent olasz folyóiratban pedig az alatt a cím alatt, hogy »Az új Európa gazdasági kilátásairól«, a következőket olvastam (olvassa): »Az európai gazdasági életnek az a megszervezése, amelyet a Németbirodalom képvisel, elveti a szélsőséges önellátást, mert ez elszegényedésre vezet, de ugyanígy elutasítja a szélsőséges nemzetközi munkamegosztást, mert ez nem venné kellőképpen figyelembe a népek — tehát a mienk is — politikai és gazdasági érdekeit.« Ezek szerint, t. Ház. nemcsak nincs tervbe véve egy olyan nemzetközi munkamegosztás, amely a mi érdekeinkkel és adottságainkkal teljesen szöges ellentétben álló gazdasági rendszert igyekeznék akár a németek, akár az olaszok, akár mind a kettőjük részére ránk erőszakolni, ránk oktrojálni, hanem ellenkezőleg, a mi nemzeti sajátságaink, fejlődési érdekeink tekintetbevételével olvan gazdasági munkamegosztásról vau éppen szó, — mint az előbb elhangzott idézetekből méltóztattak hallani — amely igenig megóvja a nemzetek gazdasági függetlenségét. Ez azt jelenti, hogyha egy nemzet gazdaságilag független, a másikkal szemben alkalmas piacokat nyit és kap, a piacok révén pedig olyan perspektívákat a további gazdasági és — hogy a tárca keretén belül maradjunk — ipari fejlődésre, amelyet a saját erejéből sohasem érhetne el. Hogy milyen irányú legyen H fejlődés, — éppen Közi Horváth képviselőtársam, meg az előadó úr is idézte Széchenyit — ezt már elődeink eldöntötték az 1800-as évek elején, amikor azt mondták: váltsuk a gabonát lisztté, a gyapjút posztóvá, csak azt ne mondjuk, hogy más nemzetekkel a konkurrenciát, nem bírjuk ki, (Ügy van! Ügy van!) mert különben nincs létjogosultságunk. Tehát az iparosodást már többszáz évvel ezelőtt sürgették a hozzáértő és vele foglalkozó szakemberek és nagyon igaza volt Közi Horváth t. képviselőtársamnak, amikor azt mondta, hogy az iparosodás a jólét kezdetének mérve. A magyar ipar számára pedig rendkívül nagy munkalehetőségek jelentkeznek a háború utáni új Európában. A háború után elsősorbau ÍK a polgári szükségletek pótlása merül fel. Láttuk az előző világháború után, hanyatt-homlok vetették rá magukat az emberek mindenru, amit addig nem kaptak és amit azután kapni lehetett. Olyan fokozott erőfeszítést kell majd kifejtenie Európa iparának, beleértve a mien ket is, hogy azt kell mondanunk: csak győzzük! Tehát a balhiedelmek, amelyeket tendenciózusan Terjesztenek, minden alap nélkül va lók. Azután az új európai ólettprbe bekapcsolódott államok között, mint ahogyan be fog