Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-222

460 Az országgyűlés képviselőházának 222, ez a nemzetközinek tartott és bomlásnak szánt munkásosztály .segítségére volt a magyar pártnak a nemzeti kitartásban és a nemzeti védekezésiben. (Éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Ezért ennek a munkásosztálynak a legnagyobb tisztelet jár a mi részünkről. (Egy hang a középen: Minden tisztelet!) Mindenkor végzetes 'hibának tartottam azt, hogy ennek a nagyfontosságú termelőoisztály­nak a gazdasági szervezkedésélhez régóta nem nyújtottak semmiféle törvényes segítséget és ilyenformán odajutottak, hogy a politikai pár­tok hatalmi törekvéseinek támogatóivá lettek, amit legjobban bizonyíthat az, hogy ennek f a tárcának íbizottsági tárgyalásán a szociál­demokrata párt részéről elhangzott hozzászólás hozsannákat zeng*ett az iparfelügyelőségek felé a munkásvédelem szempontjából. En ismerem az iparfelügyelőséget, végtelen nagy tiszte­lettel vagyok annak műszaki munkája iránt, de méltóztassanak megengedni annak megálla­pítását milyen különös látvány, hogy amikor ma mindenki magasabb ideális nézőpontból keresi a munkáskérdés megoldását, amikor (mindenütt a közösségi szellem által áthatott modern törvényeket kívánnak, akkor az a po­litikai párt, amely eddig mindig a munkásság egyetlen védőjének tartotta magát, odaáll di­csőíteni azt az intézményt, amely e'bből a szempontból rossz, amely nem alkalmas arra, amit igazi munkásvédelemnek nevezünk. (Stitz János előadó: Ezt nem lelhet mondani!) Nagyon jól tudom, hogy egy politikai párt részére a tömeg csak akkor képvisel értéket, ha azt a tömeget elégedetlenségben tudja tar­tani. Felhívom a figyelmet arra, hogy a ma­gyar királyi kormány az utóbbi esztendőkben mennyi szociális intézkedést tett ós ennek a munkástársadalomban tulajdonképpen soha semmi visszhangját nem hallottuk. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Miért? Azért, mert egyik ellenzéki politikai pártnak sem célja, hogy a kormány iránt az elégedettség kifejezést nyer­jen. Éppen ezért a legfontosabb kellék, hogy ennek az érdemes termelőosztálynak, ennek az értékes államalkotó elemnek adjuk meg a módot arra, hogy politikamentesen, saját autonómiáival építhesse fel a maga szerveze­tét, mert tagjai csak így lehetnek az államnak igazi megbecsült polgárai. (Éljenzés és taps a, középen. — Egy hang: Be kell hozni a Házba is őket!) Engem nagy megnyugvással tölt el, hogy az iparügyi miniszter úr a munkakama­rák és munkafelügyelőségek intézményének gondolatát elfogadta, s ezeknek létesítését ki­látásba helyezte. Azt hiszem, hogy ezeket a kérdéseket ezeknek a törvényeknek keretein belül meg lehet majd oldani. Most méltóztassanak megengedni, hogy egy olyan kérést intézzek az iparügyi minisz­ter úrhoz, amelynek lokális jelentősége van. Ez a derzsidai szénbányával kapcsolatos, amelynek felesleges, illetőleg nem szállítható szenét felhasználandó, hat törvényhatóság", Máramaros, Szatmár városa, Szatmár megye, Szilágy megye, Bihar megye és Nagyvárad vá­rosa folyamodott már villamos erőmű létesíté­sének engedélyezéséért. Ma, amikor arról be­szélünk, hogy mindent a közösségi szellem hasson át, ezen a gazdasági téren sehogyan sem látnám jobban kifejezve a közösségi szel­lemet, mint ha azok a törvényhatóságok kap­ják ezt a koncessziót, amelyek több vármegyét képviselnek. Itt nem üzletről, itt olyan közérdekről van szó, amelyet elősegíteni még akkor is kötelesség, ha esetleg az eddigi ide­ülése 1H1 november 20-án, csütörtökön. vágó jogszabályok ezen a téren bizonyos ne­hézségeket támasztanának. A másik kérdés, amelyet az iparügyi mi­niszter úr figyelmébe óhajtanék \ ajánlani és amelynek tekintetében hozzá kérést intézek, a következő. Mély hálával és köszönettel vettük tudomásul, hogy a nagybányai bányák beruhá­zási céljaira 5 millió pengőt méltóztatott a költségelőirányzatba beállítani. Valószínű, hogy az iparügyi miniszter úr teljesen tájé­kozva van arról, hogy milyen szükséglet hol jelentkezik ezen a bányavidéken. Megnyugta­tást kaptam abban a tekintetben is, hogy ez a beruházás nem szigorúan csak Nagybánya bá­nyáira vonatkozik, hanem az összes környék­beli bányákra is. Mivel az egyik bányaváros, Felsőhánya bányaberendezéseinek tarthatatlan voltáról, valamint az ottani munkásság bánya­egészségügyi és szociális követelményei tekin­tetében fennálló teljesen züllött állapotról sze­mélyesen volt alkalmam meggyőződni — egy bányavárosról van szó, ahol nincs kórház, ahol a szerencsétlenségek napirenden, vannak és ahonnan Nagybányára szállítják a betegeket — azt kérem, kegyeskedjék az iparügyi miniszter úr a rendelkezésére álló fedezetből a lehető­ségig ezen a tarthatatlan állapoton is se­gíteni. ... Még egy kérésünk volna az iparügyi mi­niszter úrhoz. (Halljuk! Halljuk! a középen.) Felejthetetlen miniszterelnökünk, gróf Teleki Pál felfogásához igazodom, aki a visszacsato­láskor azt állapította meg, hogy az Erdély területén lévő városok jelentőséget kapnak azáltal, hogy hivatottságuk irányában fogja őket a kormány támogatni és a fejlődéshez hozzásegíteni. Az ő szavaival élve, lesznek kul­turális Centrumok, lesznek ipari városok és lesznek kereskedővárosok. Ez egyszer a lokál­patriotizmus beszél belőlem, amikor azt kérem az iparügyi miniszter úrtól, hogy Szatmárné­meti szabad királyi várost, amely mind föld­rajzi helyzeténél fogva, mind saját erejéből kiépített hét vicinális vonalával az ország északkeleti részének központja, a kormány tendenciózusan ennek is fejlessze és ne tagadja meg a megboldogult miniszterelnöknek most említett felfogását azzal, hogy egyre-másra viszi el az ipari és kereskedelmi intézménye­ket városunkból. Nem akarok arra visszatérni, hogy a kereskedelmi és iparkamarának még a mellékállomását is elvitték onnan, vagy hogy már a munkafelügyelőség felállításáról is, amelyre nézve szintén ígéretet kapott a város. kezd hallgatni a krónika. Arra kérem az ipar­ügyi miniszter urat, hogy az iparosítás szem; pontjából ezt a várost azok közé a városok közé méltóztassék sorozni, amelyeknek a fejlődést valóban csak a nagyon fejlett ipar és kares­kedelem adhatja meg. Mélyen t. Képviselőház! Én az iparügyi miniszter úr iparpolitikája iránt a legnagyobb bizalommal viseltetem, ezért magam és pártom az iparügyi költségvetést általánosságban el­fogadjak. (Élénk éljenzés és taps. — A szóno­kot sokan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik a vezérszóno­kok közül? Boczonádi Szabó Imre jegyző: Kaibók Lajos. Elnök: Kabók Lajos képviselő urat illeti a szó. Kabók Lajos: T. Képviselőház! Az ipar­ügyi tárca költségvetési vitáját használom fel arra. hogy munkáskérdéseket tegyek szóvá. Elöljáróban meg kell állapítanom, hogy a tör­vényhozás munkáskérdések tárgyalására álta-

Next

/
Thumbnails
Contents