Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-222

Az orszúggyúles képviselőházának 222. illése 1941 november £0-án, csütörtökön. 456 ter: Ügy van!) és eat nélkülözzük a legjobban. Ehhez kérném az iparügyi miniszter ÚT szíves támogatását. Befejezem azzal az elismeréssel, amelyet a nralt héten a honvédelmi tárca költségvetésével kapcsolatban a honvédelmi miniszter úr intézett az iparügyi miniszter úrhoz, a hadvezetőség elismerését tolmácsolva a magyar iparban dolgozó mérnökök és munkások felé azért a nagyszerű teljesítményért, amelyet ma a hadiipar szolgálatában az egész magyar ipar kifejt. Éppen ezért ehhez csatlakozva, a kormány és az iparügyi miniszter úr iránt táplált teljes elismerésem és bizalmam következtében pártoan nevében is elfogadom a költségvetést. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon, — A szónokot sokan üdvözlik.) Elnök: A vezérszónokok közül szólásra következik? Boczonádi Szahó Imre jegyző: Andréka Ödön! Elnök: Andréka Ödön képviselő urat illeti a szó. Andréka Ödön: Mélyen t. Ház! Ahhoz, hogy a háborús idők iparát a követelményeknek megfelelően a legmagasabb fokig, a csúcsteljesítményekig tudjuk fejleszteni, ami nemzeti érdek, szükséges, hogy a kisipartól^ vagy mondjuk, a háziipartól kezdve a nagyiparig a vezetők vagy az ellenőrzésre hivatottak személye iránt tökéletes bizalommal legyünk és hagyjuk, hogy teljesen zavartalanul dolgozhassanak nemzetünk érdekében. Itt bele kell kapcsolódnom mind az előttem elhangzott nagyvonalú beszédbe, mind pedig az azt megelőző beszédbe, r amelyek egyformán nagyon nagy fontosságúnak tartották azt, hogy szak* képzett emberek álljanak mindenütt az élen az iparban, mind az alsóbb, mind a felsőbb vezetésben. Ezzel kapcsolatban azonban meg kell említenem, hogy nagyon súlyos hibák és bűnök nehezednek ránk a multakból, amelyeknek következtében a magyar ipar nem tud tökéletesen kifejlődni, nem tud mindent a közért áldozni, mert laikusok, hozzá nem értők, Aladárok és stróhmanok vannak éppen a nagyvállalatok élén. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Annál is inkább bízom abban, hogy a jövőben változás lesz, mert éppen az iparügyi miniszter úr tegnap a kereskedelmi tárca költségvetésének tárgyalásakor hangoztatta, hogy a strohman rendszernek el kell tűnnie a magyar életből. (Egy hang jobb felől: Ügyls lesz!) Ehhez csak azt tűzöm hozzá, hogy már el kellett volna tűnnie a magyar életből. Mivel vannak mérnökeink, akik nehéz körülmények között jutottak a diplomához, akik, amint az előttem szólott igen t. képviselőtársam említette, nagyon nehéz viszonyok között éltek es a kereskedősegédek nívója alatt álltak a közelmúltban, de ki tudtak tar^ tani, mert volt bennük erő • megmaradni hivatásuk és pályájuk mellett, éppen azért szükséges, hogy ők sokkalta nagyobb elismerésiben részesüljenek a kormányzat részéről éls az igen t. Ház részéről is Amikor ezek nehéz harccal tudtak csak diplomához jutni, nehéz életkörülmények között éltek, akkor igenis, elsősorban ők hivatottak arra, hogy a vezérigazgatói vagy a legfelsőbb vezetői állásokat betöltsék. Az erkölcsösségre káros hatású, a magyar közéletre nagyon bénító hatású az, ha kívülről mindenki azt látja, hogy nagyon magasrangú állami tisztviselők azért, mert az állami szolgálatban magas állást értek el, amikor nyugdíjba mennek, szolgálati idejük lejártával (Mokcsay Dezső: Még le sem járt sokszor!), — sőt sok esetben le sem járt — tisztán egoista, önző érdekekből beülnek magánvállalatokba és ott kijátszák magukat szakértőknek, holott a szakértelem nagyon messze áll tőlük. Mert hiszen, ha a szakértelem megvolna ezeknél a nyugalmazott nagyon magas állami tisztviselőknél, ha tényleg értenének a dolgokhoz, amiket elvállalnak, akkor semmi hiba sem lehetne itt. de laikusok, nem értenek hozzá (Mokcsay Dezső: Kijárok!), tényleg kijárok, vagy pedig munkájuk értékét a legnagyobb brutalitással, a legteljesebb mértékben elítélendő goromba bánásmóddal óhajtják alátámasztani, a munkásággal szemben basáskodva lépnek fel. Egészen furcsa színezetet ad az ő munkálkodásuknak, hogy így próbálják magukat nélkülözhetetlenné tenni. Merem állítani a magam nevében, de merem állítani pártom nevében is, hogy ezek a stróhmanok nemcsak a magyar ipar fejlődésének a megölői, hanem igenis, hazaárulói a magyarságnak (Ügy van!! ügy van! a szélsőjobboldalon), hazaárulói akkor, amikor hozzánemértéssel felelősségteljes állásba mernek beülni s így akarják megszerezni az őket legkevésbbé megillető nagyon magas dotációkat. Elnök: Kérem a képviselő urat, hogy amikor ilyen súlyos bírálatot méltóztatik gyakorolni, ne méltóztassék kifejezéseit t így használni, hogy egy egész réteget súlyosan bélyegezzen meg olyan kifejezésekkel, amelyek egy egész réteget általánosságban megbélyegeznek. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Stróhmanok!) Méltóztassék csendben maradni! Méltóztassék bírálatot gyakorolni, de ne olyan súlyos váddal illetni egyes kategóriákat, amely őket közmegvetésnek teszi ki és amelynek súlyos következményei lehetnek. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Csak a stróhmanokról van szó!) Andréka Ödön: A mai nehéz időkben a legmesszebbmenőkig tudjuk elítélni azokat, akik a magyar köztélét bármely ágában is még mindig a maguk egyéni önző érdekeit szolgálják és nem tudnak a magyar népközösség érdekében dolgozni. Mindegy, hogy ezeket stróhmanoknak Ihívják-e, vagy Aladároknak, vagy, mint ahogyan a bizottsági tárgyalásokon hallottuk, ejtőernyősöknek nevezik-e. (Egy hang a jobboldalon: Ne beszéljen az ejtőernyősökről, azok hősök!) Talán hibás az, hogy ez a megjegyzés a katonai ejtőernyősökkel van összefüggésben, de valamennyien tisztában vagyunk azzal, hogy nagyon messze van ez a mentalitás a katonai ejtőernyősök hősi mentalitásától, amely a katonai ejtőernyős hősöket vezeti a magyar fajta, a magyar faj érdekében. (Egy hang a jobboldalon: Nem is szabad összehasonlítani őket!) Kérem az iparügyi miniszter urat, — bár tudom hogy részben az Ő hatáskörén túlmenő ez — hogy a magánvállalatok belső életébe is a legradikálisabb eszközökkel nyúljon bele és a legradikálisabb intézkedéseket hozza. De nagyon kérem, méltóztassék minden erővel odahatni, hogy a közgazdasági életben, főleg a magyar iparban elhelyezkedett nyugdíjasokat fizetésükben korlátozzák, amennyiben őket, mint hozzánemértőket, nem illeti meg az az igen nagy dotáció, amely a múlt liberális-kapitalista rendszerében szinte meghonosodott éppen az iparban. Nagyon jól tudjuk valamennyien, hogy a magyar ipar vezető pozícióiban, vezérigazgatói állásaiban és a többi-