Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-216

30 Az országgyűlés képviselőházának 216 hatjuk, hogy a nyoücoöztályú elemi népiskola kérdését a törvénnyel nem oldottuk meg s a hat osztály ialapján még rengeteg munkánk lehetett volna addig, míg gyorsan és egységesen megcsinálhatjuk a nyolcosztályú elemi népiskolát. Nem lesz soha nagy munka és hatalmas alkotás az időnként végrehajtott részletreformokból. Olaszországban Mussolini ténylegesen megcsinálta a 29 deklarációban összefoglalt iskolaalkotmányt, amely valóban egybetartja a részlettörvényeket, irányt szab a rendelkezéseknek és biztosítja azt, hogy a főcéloktól és azoknak tisztaságától a részlettörvények és részletrendeletek el ne térhessenek. Ebben a hatalmas iskolaalkotmányban ezek a szavak, hogy »népi kultúra«, »nemzeti érték«, »munkabecsület«, »munkakultúra«, »a nép egységes iskolája* nem frázisok, t. Ház, hanem új alapelveket ki; fejező fogalom mindegyik, amely a testi, lelki és szellemi erejfáben szintetikusan összekötött embert állítja be egy új államnak és egy új életnek a szolgálatába. Olaszország nem r is akar polgárt nevelni, nem akar olyan polgárt nevelni, amilyet a mi nevelésbölcseletünk tu- • lajdonképpen a legutóbbi ötven esztendőben hirdetett. Nem kíván hűvös észlényeket termelni objektív tudományossággal, hanem azt akarja, hogy minden tudomány a harcos és küzdő ember fegyvere legyen a nemzeti, politikai és társadalmi célok elérésére. Hogy ezt a kollektív nemzeti célt a szerves egészbe fogott iskolarendszer jobban tudja biztosítani, mint az isktolatípusonkint állandóan megformált, de régi szervetlenségében megmerevedett iskolarendszer, azt valóban felesleges bizonyítani. T. Ház! Két hatalmas határkérdése van a kultúrpolitikának: az egyik az általános nemzeti célkitűzésekkel biztosítani az összes iskolatípusok szellemi egysegét (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon), a másik pedig a szakképzés rendjébe belevinni a magyar kultúrpolitikai tervgazdálkodást. Ez a második feladatkör tulajdonképen a kultuszminiszter úrnak és munkatársainak legmagasabbrangú szellemi munkája kell hogy legyen. Ma már f nem elegendő az idők folyamán kialakult és megteremtett iskolatípusokban minden szeptemberben megnyitni az iskolákat és azt mondani a tanuló ifjúságnak; tessék bevonulni mindenkinek oda, ahova akar és majd nyolc-tíz esztendő múlva kialakul az a rend, hogy hol vannak sokan és hol vannak kevesen a magyar kulturális és szellemi életben. A tervgazdálkodás itt elkerülhetetlenül szükséges. A nemzeti szükségletek áramlatát kell megfigyelni és irányítólag kell belenyúlni a magyar szakképzés egész folyamatába, mág pedig az inasképzéstŐl kezdve fel a tudósnevelésig, minden egyes területen. A kiindulópont a kultuszminiszter úr számára is egyedül és kizárólag a nemzeti munkaszervezet. A kultuszminisztériumban pontosan kell tudni, hogy a szakképzett magyar ipari munkásság kiváló törzsének az évi pótlására hány felszabadított jól képzett tanoncot szükséges minden esztendőben munkába állítani a különböző szakmákban (Helyeslés a szélsőbaloldalon}, mint ahogyan tudnia kell, hogy hány vegyészmérnökre, technikusra, orvosra, tanárra, tanítóra, jegyzőre van feltétlenül szükségünk, hogy legalább a legszükségesebb pótlást, biztosíthassuk. Nincs olyan mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi és államvezetési kívánság és terv ma Magyarországon, ülése 19U november 11-én, kedden. amely a maga végső kultúrpolitikai kirezdüléseben a kultuszminisztériumot ne érdekelné, vagy ha nem érdekli, akkor feltétlenül minden nagyon szépen meghirdetett terv elsatnyul és mielőtt megszületnék, már véget ér. r A nemzeti munkaszervezet belső problémainak figyelésében, az eltolódásoknak, az új szükségleteknek, a tartós konjunktúráknak számontartásában, a sok helyen fenyegető hiánynak kiküszöbölésében, a magyar munkaszervezetbe mindig jobb és jobb képzett szakembereknek kirajoztatásában igenis mint egyetemleges kultúrpolitikai feladatban a kultuszminisztériumnak vezetőszerepe kell, hogy legyen, nem a részletkérdéseikben, hanem ebben az óriási nagy közös feladatban. Ennek a folyton mélyebbre tagolódó és rengeteg kialakult szakfeladatot egyesítő nemzeti munkaszervezetnek szempontjából, t, Ház

w semmi különbség nincs a tanonciskolák, a földművesiskolák, a szakiskolák és az egyetemek között. Nincs különbség, mert a munkaszervezet csak úgy^ fejlődhetik helyes irányban, ha minden részét a szükséglet mértékéhez képest arányosan látja el a legkiválóbban képzett szakemberekkel. T. Ház! Azért vagyunk mi a Kárpátok medencéjében az első nép, mert Magyarországon a tagolt munkafeladatoknak és az, azokban elhelyezett emberanyagnak az arányossága olyan mértékben van meg, ahogyan egyetlenegy más állam területén sincsen a Kárpát-medeincében, Erre a kincsre, erre az emberanyagkincsre kell vigyáznunk elsősorban és teljesen mindegy, hogy a legkiválóbb ipari szakmunkásoknál törik-e meg ez az arányosság, vagy pedig az orvosoknak és a mérnököknek a frontján. (Ügy van! Ügy van! Taps a szélsőbaloldalon.) Semmi különbség nincsen. Éppen ezért, itt hívom fel a miniszter úr figyelmét a tanoncoktatás kérdésére. Ha a zsidóság ilyen mértékben tódul az ipari pályákra, akkor méltóztassék a két emberanyagot egymástól elválasztani és a zsidó tanoncokat külön tanítani (Taps a baloldalon.), mert az együttes tanítás (mérhetetlen destrukcióra fog vezetni. (Úgy van! Ügy van! a bal-és szélsőbaloldalon;) A tanoncok száma csökken és nem lesz elég a természetes pótlás- A kultuszminiszter úr az iparügyi miniszter úrral egyetemben feltétlenül meg kell hogy próbálja a jövőt illetőleg a minőségi és mennyiségi pótlás biztosítását. Igen t. Ház! Az első zsidótörvény tárgyalásakor azt mondottam a kultuszminiszter úrnak, hogy rendkívüli felhatalmazás, különböző tanfolyamok beállítása nélkül a zsidókérdésben a legradikálisabb törvényt sem fogjuk tudni végrehajtani. Évekkel ezelőtt mondottam, ma is állítom, hogy az átképző tanfolyamokat sokkal nagyobb mértékben kellene beállítani, különösen a székelyeknek, a visszatért magyaroknak számára. (Ügy van! ŰQy van! a szélsőbaloldalon.) és a régi Magyarországon is, nem a magasrangú, hanem az alacsonyabb helyeken, az, alacsonyabb rétegekben elhelyezkedő kereskedő rétegeknek a gyors kiképzésére. Természetesen nem tartom azt sem helyesnek, igen t. íkultuszminiszter úr, hogy az átképzés ma Magyarországon csak a szegényesebb helyek elfoglalására van meg és nincs egy nagyobbszabású Aladár-iskola, amelyben a megfelelő közgazdasági műveltséget kimutatni nem tudó vadonatúj igazgatósági tagok új szakmájuk elemi tudásanyagával köte-