Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-221

366 Âz országgyűlés képviselőházának 221. ülése 1941 november 19-én, szerdán. pályákra mentek, kereskedősegédek lettek, megtanulták a szakmájukat. Ezeket most már csak támogatnia kell a kormánynak, hónuk alá kell nyúlnia a kormánynak, mert a fiatal kereskedőnemzedékben Erdélyben a szakértelem már^ megvan. Ilyen hón-alá-nyulást végez az Erdélyi Gazdasági Tanácson keresztül a Nemzeti Önállósítási Tanács. A Nemzeti Önállósítási Tanács a rendelkezésére álló alapból igen tekintélyes összegeket, egy esztendő alatt mintegy másfélmillió pengőt fordított az erdélyi kiskereskedelem és ipar felkarolására. Hálásak vagyunk a Tanácsnak ezért, mert látjuk, hogy ez a másfélmillió pengő — hogy így fejezzem ki magam — igen jó befektetése volt, amikor ezeket a szakképzettséggel rendelkező fiatalembereket talpraállították és odaállították őket az idegenek elé és az idegenek helyére. Igeiig fontos szerepet tölt be az erdélyi életben az előbb említett Gazdasági Tanács mellett például az erdélyrészi Hangya is. Az erdélyrészi Hangya az elmúlt 22 év alatt nagyonnagyon fontos nemzeti feladatokat is teljesített. Ezek a -nemzeti feladatok ha más síkon is, ma is fennállanak és nagyon szeretném hinni, hogy az erdélyi Hangya bölcs vezetői meg fogják találni a módját annak, hogy ezen a síkon is megfelelően dolgozzanak, ne történjen meg az, hogy maga a Hangya teremtsen konkurrenciát az önálló magyar kiskereskedőknek. Én "úgy képzelem ezt a dolgot, hogy a Hangya dolgozzék továbbra is azokon a területeken, ahol a magyar kiskereskedelem ég a magyar ipar esetleg nem tudna meghonosodni; hiszen a Hangyának rendelkezésre áll az. óriási tőke, az egész hatalmas apparátus, az állami támogatás és_X meg* Y lehetőség. Tehát menjen be, mondjuk, a nemzetiségi vidékekre, ezeken a nemzetiségi vidékeken honosítsa meg a magyar ipart, a magyar kereskedelmet és járjon jó példával elől, de semmiesetre se csináljon akadályt vagy konkurrenciát a maga detail kereskedésével azokon a helyeken, ahol a magyar kiskereskedelem önállóan el tudná látni feladatait. (Helyeslés a középen.) Nagyon jó példa erre országos viszonylat ban a Baross Szövetség. A Baross Szövetség a maga keresztény, modern, korszerű felfogásával tényleg jó példával r jár elől, nem jut eszébe olyan területekre átmenni, amelyeken esetleg — ha csak közvetve is — akadályozná az egyedek gazdasági fejlődését. Éppen ezért nagyon örvendek, hogy a Baross Szövetség lassan-lassan Erdélybe is kezd bevonulni. Nagyon szeretném, hogy ez a bevonulás minél gyorsabb legyen. A kereskedelmi tárcának rendkívül fontos kérdése a közlekedésügy. A közlekedésüggyel kapcsolatban elsősorban az útügyről kell beszélnem és itt igazán megelégedéssel és örömmel beszélhetek a minisztériumnak arról a hallatlanul, talán azt mondhatnám, példátlanul nagy munkájáról, amelyet egy esztendő alatt Erdélyben elvégzett. (Egy hang a balközépen: Csodálatos! — Úgy van! Ügy van! Nagy taps a középen.) Nagyon helyesen mondja egyik képviselőtársam, hogy csodálatos munka volt ez, mert nagyon jól tudjuk, hogy ezelőtt egy esztendővel tengelytörés veszedelme nélkül nem tudtunk elmenni egyes útszakaszokon, ma pedig kifogástalanul jó utakat találunk. Nagyon szeretném, ha a miniszter úr szíves volna az útpolitokát tovább fejleszteni és azt az útvonalat, amely Szeretfalváról Szászrégenen keresztül Marosvásárhelyre vezet, még erősebben aláepíteni, — sajnos, új műutat nem lehet csinálni, mert útburkolásra nem kapni anyagot, — mert hallatlan költséggel történik ugyan a karbantartás, de olyan nagy a forgalom, hogy ez az útszakasz állandóan romlik. A költségvetésből megállapíthatóan hasonlóan tervbe van véve a marosvásárhelyparajdi út kiépítése is. Nagyon szeretném, ha legalább a marosvásárhely-szovátai útszakaszt tavasszal kiépítenék, mert lehetetlen állapotban van ez az idegenforgalom szempontjából igen fontos kis rész. Az egész távolság 50 kilométer. Bátor vagyok felhívni a miniszter úr figyelmét azonkívül egy új út létesítésére, amely Szászrégen alatt Radnótfája községből indulna ki a Görgény mentén és mintegy 70 kilométer távolságban lyukadna ki a gyergyói útban közvetlenül Gyergyószen,tmiklós alatt. Ebből mintegy 40 kilométer ki van már építve : Lapusnyáig, tehát már csak 30 kilométert kellene kiépíteni. Ennek a 70 kilométeres új útnak kiépítése azt eredményezné, hogy tehermentesítenők a marosmenti sokkal hoszszabb útrészt. Ez sztratégiailag is igen fontos volna, tudniillik az országút közvetlenül a Maros mentén halad, minden tavaszi áradáskor a Maros elviszi az út egy részét, úgy hogy azt újra kell csinálni és közben napokon át áll a forgalom. Ebből a szempontból is jó volna tehát, de nem utolsósorban azért is igen fontosnak tartanám, mert magyar vidéken keresztül kötne össze magyar vidéket egy másik magyar vidékkel. Természetesen nem akarok annyira a részletekbe menni, hogy kérjem a^ bekötőutak sürgős kiépítését, ami valószínűleg természetes programmja lesz a miniszter úrnak. Ez az 50 milliós előirányzat nagyon helyes, nagyon jó és nagyon eredményes. A vasúttal kapcsolatban tiszteletteljes megállapításaim a következők. Vasúti közlekedésünk, vasútügyünk talán az egyetlen olyan része a költségvetésnek és^ általában kereskedelmi kérdéseinknek, ahol tényleg sok minden nehézséget indokolni tudunk a háborús problémákkal. Tudniillik általános szokásunk kezd lenni, hogy iazt mondjuk, most nem lehet, háború van, nines anyag, a háború miatt ezt meg azt el kell hanyagolni. A vasútnál azonban tényleg nagyon indokolt ez a háborúra való hivatkozás, hiszen a csapatszállítások, az anyagelvoinások, a gördülő anyagnak az, utódállamokba való elgördülése stb. mind olyan nehézségek, amelyek miatt ma nem lehet a vasútügyet korszerűen és normálisan fejleszteni. Nagyon kérem azonban az igein t. miniszter urat, hogy a vasút személyzetének kérdését méltóztassék áttanulmányozni. Itt tudniillik az a helyzet, hotgy azok a vasutasok, akik letették a román esküt, akik — hogy úgy fe-. jezzem ki magam — renegátokká váltak, vallásukat megváltoztatták, jó románoknak akarták kijátszani ' magukat és visszamaradhattak a CFR szolgálatában, automatikusan átvétettek a Máv. szolgálatába és ma hallatlan előnyben vannak azokkal szemben, akiket annakidején a románok kidobtak az állásukból ; a nyelvvizsga le nem tétele és magyarságuk miatt. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Ezeket nein vették vissza, vagy ha visszavették, ez es-ak ideiglenesen történt és ai mai napig sincsenek még kinevezve. Nagyon kérem tehát az eddigi kinevezések átvizsgálását és azt, hogy a renegátokat a lehetőség szerint bo-