Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-221

362 Az országgyűlés képviselőházának 221. ülése 19 Al november 19-én, szerdán. lyett azonban inkább az előadó úrnak egy megjegyzésére szeretnék kitérni. Az előadó úr beszéde bevezető részében igen szépen emlékezett meg Széchenyi Istvánról, a legnagyobb magyarról és azt hiszem, valóban helyénvaló volt, hogy éppen a kereskedelmi tárca előadója tért erre ki. Mindnyájan meghajtunk Széchenyi kereskedelmi zsenije előtt és csak azért térek ki az előadó úr bevezető szavaira, mert egy megjegyzést is hozzáfűzött, mégpedig azt,' hogy Széchenyi nagyságát már a kora is elismerte. Ez egy kis helyesbítésre szorul, Nekem két történelmi adat ötlött az eszembe ezzel kapcsolatban és csak azért akarom ezt kihangsúlyozni, mert ugyanazok az erők, amelyek akkor a feltörekvő reformeszmékkel szemben álltak, ma is munkában vannak, minden feltörekvés és minden népi emelkedés ellen vannak, tehát a korszellem azóta sem változott. Mondom, csak két történelmi adatra emlékeztetem a t. Házat ezzel kapcsolatban. Először is Dessewffy József gróf módot talált arra hogy annak idején Széchenyi Istvánra azt mondja, hogy Széchenyi felforgató ember és munkásságával kifelé, a külföld felé a nemzet sebeit felnagyítja. Ez a® egyik jellemző adat. A másik pedig, amire emlékeztetek az. hogy 1849 január legelső napjaiban Wiindischgrätz herceg visszafoglalta Budát és, Pest városát, de már január 10-én megjelent Scitovszky János pécsi és Zichy Domokos veszprémi püspököknek egy pásztorlevéllel, amelyben megbélyegzik a pártütőket és felszólítják a papságot, hogy engedelmeskedjenek a közrendét és vagyonbiztonságot helyreállító Windischgrätznek és imádkozzanak I. Ferenc Józsefért, a törvényes királyért. Én ezt csak párhuzamképpen' említettem meg azért, mert feltétlenül szükséges, hogy ebben a kérdésben tisztán lássunk és hogy a történelmi tényeket el ne felejtsük. Rátérve most már felszólalásom tárgyára, rá szeretnék mutatni elsősorban általános szervezési szempontból arra, hogy a kereskedelmi és közlekedésügyi tárca általános szervezése, ahogyan azt annakidején megállapították az első felelős kormányban, azóta mint egy nehéz súlyt hurcolta magával azt, hogy aiz iparüayeket is oda beosztották. Száz esztendővel ezelőtt, amikor iparosodásról szó sem lehetett szervezetileg, az iparügyeket beoszthatták ebbe a minisztériumba, de hogy majdnem száz esztendeig tartott, hogy ennek az első összeházasodásnak súlyát a kereskedelmi és közlekedési tárca magával cipelte, ez semmiképpen sem dicséri a rezsimnek, a rendszernek szervezőképességét. Igaz, hogy pátr évvel ezelőtt elismerték, hogy az iparügyeket mint termelési ügyeket tényleg ki kell venni a kereskedelmi tárca kezéből és kezeléséből, de kétségtelen az, hogy még e f

elismerés után is először megtették az elválasztást, azután megint visszaolvasztották, egy olyan habozás indult meg, amelyből látszott, hogy a szervezési ügyek iránt nem nagy az érzék. Pedig a kereskedelemnek lés iparnak ellentétes funkciói feltétlenül bizonyítják azt, hogy ez a két nagy termelési ág. az ipar és a kereskedelem, ez utóbbi mint elosztó ág, nem valók egy födél alá és ezért összeházasításuk feltétlenül az érdekek súrlódiásáliOB vezet! Nem akarok másra rámutatni, csak például a védővámra, amely az ipar és kereskedelem szempontjából teljesen ellentétes megítélést nyer és nem egyszer érdekképviseleti súlyos harcokra vezetett. A végén mégis csak felismerték, hogy az iparügyeket ki kell venni a tárca keretéből. Ez bekövetkezett és remél jóik, hogy most már véglegesen el is határoltatott az iparügyeik vezetése a kereskedelem ügyeitől. Rá kell azonban mutatnom arra, hogy ez a szétválasztás csak a legfelsőbb fokon következett be a minisztériumban. Az érdekképviseletben együtthagytuk őket, a kereskedelmi és iparkamarákban együtt ül a nagyon sokszor ellentétes érdekű kereskedelem és ipar. De továbbmegyek, Hogy a szervezés különös ségét és helytelenségét igazoljam, utalok arra, hogy a legalsóbb fokon, az ipartestületek nívóján megelégedett a szervezés azzal, hogy csak az iparosságnak van kényszertársulásj alapon álló szervezete, az ipartestület, de a kereskedelmet hagyták és a kereskedelem legfeljebb önkéntes társulási szervezetekben él. ha él. Az a nézetem tehát, hogy ha már.szétválasztották a legfelsőbb fokon, a minisztériumiban az ipart a kereskedelemtől, akkor, hogy a szervezési vonal tiszta maradjon, végig kellett volna menni az érdekvédekmi szervezeteken- és ott is elválasztani. Feltétlenül szükségesnek ítélem tehát azt, hogy a kereskedelmi és az iparkamara egymástól elválasztassék. Es ha már az ipartestületeik nívóján, az érdekképviseleti vonalon szükséges a kis- és kézmüvesiparnak a társítása, akkor feltétlenül szükséges a kereskedelem társítása is» Az ipar és kereskedelem a nemzetgazdaságnak két olyan nagy és egymástól független ága, hogy feltétlenül megérdemlik a külön családi házat, mert az egykonyhán való való főzés, amint az imént említettem, feltétlenül súrlódásokra vezet. A szervezés tehát nem tisztavonalú, és ha így boncolgatom a kereskedelmi tárca és az érdekképviseletek szervezési kérdéseit, feltétlenül meg kell állapítanom azt, hogy itt elérkezett az az időpont, az a pillanat, amikor megköveteli már az élet jazt» hogy ne az életet szorítsuk 'bele a meglevő merev szervezési keretekbe, hanem fordítva, az életre szabjuk rá a szervezési ruhát. T. Ház! Még inkább szembetűnő a szerve^ zési bizonytalanság, amely a kereskedelmi tárca körében megnyilvánult, ha arra az időpontra emlékeztetem a Házat, amikor a ^közellátási tárcát megszervezték. A közellátási tárca megszervezésével ugyanis a kereskedelmi hivatal is új gazdát kapott. Négy hivatal került a közellátási miniszter alá; először a közélelmezési hivatal, azután az ipari közellátási hivatal, az árkormánybiztosság és a kereskedelmi hivatal. Sokat lehetne azon vitázni és látóim a felszólalókból is. hogy a felszólalókat nagyon foglalkoztatják ezek a szervezeti kérdések, hogy helyes volt-e ezt a négy hivatalt mind a közellátási miniszter alá rendelni'? Az ón megítélésem szerint tényleg mindent meg lehetett volna tenni, azt azonban, hogy a kereskedelmi hivatalt elszakítsák a kereskedelmi minisztériumtól, megtenni olyan szervezési hiba volt, amely feltetlenül megbosszulta magát. Azt hiszem, nagy része van a közellátás terén mutatkozó összevisszaságban éppen annak a ténynek, hogy ezt megtették. Hogy a kereskedelmi miniszter úr könnyű szívvel belement abba, hogy tőle a kereskedelmi hivatalt kiszakítsák, ezt én csak annak tulajdoníthatom, hogy a kereskedelem- és iparügyi miniszter úr túlzottan túl van terhelve, tehát boldog volt. amikor erről lemondott. De ha talán nehéz szívvel tette is, akkor sem változik a helyzet, mert az eredmény ngyanaz. A kereskedelemügyi miniszter úr itt áll a, kereskedelmi hivatal nélkül, viszont a közellátási mi-