Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.
Ülésnapok - 1939-220
332 Az országgyűlés képviselőházának 220. illése 194-1 november 18-án, kedden. remtésének szempontjából, részben a többtermelés céljából, de részben azért is, mert az országban most általában az öntözéses gazdálkodás van kifejlődőben. À jövő évben három új kertmunkásképző iskolát szándékozom fel állítani. (Helyeslés jobbfelől.) A minőségi gyümölcstermelést nagyobb összegekkel előmozdítom és támogatom a méhészet fejlesztését. Ezekre a célokra 1,300.000 pengőt irányoztunk elő. A kertészeti akadémia tangazdaságát kitelepíteni szándékozom Budapestről (Élénk helyeslés.) és meg kívánom szervezni a középfokú kertészeti szakoktatást. T. Ház! Ezeik után rátérek az egyik nagyon fontos mezőgazdasági ágra, állattenyésztésünkre. (Halljuk! Halljuk!) Állattenyésztésünk — amint az előbb már megemlítettem — nemcsak _ közgazdasági és mezőgazdasági, hanem szociális szempontból is rendkívül fontos. A folyó évben mindössze egymillió pengő volt. erre a célra felvéve a költségvetésben, az 1942. évi költségvetésben már 5 millió pengőt irányoztunk elő. (Éljenzés.) Az állattenyésztés színvonalának emelése egyik legfontosabb feladatunk, mert ezzel a kisgazdák megerősítését is előmozdítjuk. Az 1942. évi költségvetésben kamatmentes kölesönök nyújtásával a köztenyésztések céljára 2000 tenyészbikát szándékozunk szétosztani, kedvezményes áron pedig mintegy 10.000 tehenet és üszőt, 10.000 sertést, 500U birkát és több mint 230.000 baromfit és apró háziállatot juttatunk a kisebb gazdáknak. Az állattenyésztő mintaközsegek rendkívül (fontos szerepet töltenek be az országban. Azt tapasztalhattuk ugyanis, hogy ahol állattenyésztő mintaközsógek vannak felállítva, ott nemcsak az állattenyésztés fejlődik rohamosan minőségileg és számszerűleg is, hanem általában a gazdálkodás nagy fellendülésnek indul. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Eddig 240 állattenyésztő mintaközségüník van, a jövő éviben, vagyis egy év alatt e mintaközségek^ számát legalább 500-ra, tehát egy év alatt a jelenlegi nek több mint kétszeresére szándékszom felemelni. (Elénk helyeslés.) Rendkívül fontos a törzskönyvezésnek az egész országban való elterjedése, mert ez a minőségi tenyésztés alaptétele. A törzskönyvezést továbbra is előmozdítom és egyben kiterjesztem a juhokra és sertésekre is. Nagy súlyt helyezek a népies lótenyésztés fejlesztésére. Ebből a szempontból fontos az országos kancatörzsköuyvezés, a megfelelő csikólegelők, (Helyeslés.) továbbá a kisebb tenyésztők részére nagyobb fűbérsegélyek nyújtása és <a kiváló ménanyag biztosítása. (Éljenzés.) A melegvérű lovak tenyésztése mind honvédelmi, mind gazdaszempontból is előtérbe tolódik. Szeretném, ha az egész országban egy minden vidéknek megfelelő, erős, kitartó gazdasági lótípus fejlődne ki és ezt igyekszem elősegíteni. (Éljenzés.) Ahol szükséges, ott a hidegvérű népies lótenyésztést is elősegítem megfelelő mének rendelkezésre bocsátásával. Állategészségügyünk — hála Istennek — elég magas fokon áll, azonban ennék fejlesztése is célom és szándékom. Nagy csapás az országban az, hogy a kis- és törpebirtokosok és mezőgazdasági munkások nem mindig képesek — anyagi erejük híján — állataikat megvédeni az elpusztulástól. Éppen ezért magy arányokban szándékozom folytatni a sertéspestis, lépfene és sercegő üszög elleni ingyenes, olcsó és kedvezményes áru szérumok kiosztását. (Elénk helyeslés és taps.) Ugyancsak a mételykór ellen is folytatjuk a küzdelmet az ingyenes akcióval. Az állati oltóanyag-termelés fokozására és olcsóbbá tételére egy oltóanyagtermelő intézetnek a lehetőség szerint állami érdekeltségű társaság által való átvételét vettem tervbe. (Helyeslés.) Ha ez megtörténik, akkor majd olcsóbb szérumot és más oltóanyagokat fogunk tudni a gazdák rendelkezésére bocsátani. (Elénk helyeslés.) Az állatvédelmi törvényjavaslatot elkészítettem és azt rövidesen a t. Ház elé fogom terjeszteni. (Helyeslés.) Állattenyésztésünkkel kapcsolatosan nem szabad megfeledkezniiink legelőinkről sem. Sajnos, legelőink — amint azt hiszem, többen tudják — nincsenek mindenütt olyan állapotban, mint amilyenben lenniök kellene, mert nagyon sok helyen el vannak hanyagolva. Ez áz elhanyagoltság nagyobbméryű a visszacsatolt, visszakerült területeken. (Ügy van! Ügy van! a balközépen.) A legelők javítására nagy súlyt kell fektetnünk. Meggyőződésem, hogy ha öszsízes legelőinket megfelelően feljavítjuk, akkor kétszerannyi állat eltartására leszünk képesek ugyanannyi legelőn. (Ügy van! Ügy van!) Az elmúlt évi költségvetés erre a célra 540.000 penget irányzott elő, ezzel szemben az idei költségvetés már 1,200.000 pengőt tüntet fel. Ez t -AT. 1,200.000 pengő sem elég talán a cél elérésére, de itt meg kívánom jegyezni azt is, hogy amikor a legelők feljavításáról beszélek, akkor igenis nem szabad úgy venni, hogy ez csakis a földmívelésügyi kormányzat feladata. A legelőtulajdonosoknak is éppen annyira kötelességük legelőik feljavítása. Igyekezni fogunk, hogy a, legelőtulajdonosok javítsák fel legelőjüket és akkor a kormányzat által erre a célra kijelölt 1,200.000 pengő is elégséges lesz. A talajjavítások és az egyes terméketlen talajoknak termővé tétele országos érdek. Az ez évi költségvetésben erre a célra külön hitel nem volt, azonban az 1942. évben sáncolásokra, alagcsövezésekre és általános talajjavító munkák támogatására már hárommillió pengőt irányoztunk elő. (Elénk helyeslés.) Itt még megemlékezem arról, hogy ezelőtt pár évvel megindult az ország talajtérképezési munkája, ami a többtermelés, a jobbtermelés, a racionális termelés szempontjából, de e mellett szociális szempontból is és a birtokpolitikával kapcsolatban is rendkívül fontos feladat. Ennek a talajtérképezésnek az ütemét a folyt.» évben már megyorsítottam és remélem, hogy pár év inulva ez is befejezést fog nyerni. Sajnos azonban, megfelelő személyzet hiányában nem lehet ezt olyan mértékben folytatni, mint amilyen mértékben szeretnénk, éppen ezért az idevaló személyzet megfelelő nevelését is elő fogom segíteni. Most röviden szeretnék még megeraiékeasni az állami mezőgazdasági birtokokról, (Halljuk! Halljuk!) Az állami mezőgazdasági birtokok a köztudatban úgy szerepelnek, mint mintaszerű birtokok. Ezt a megjelölést nem is akarom a/, állami mezőgazdasági birtokoktól elvenni, mert íényleg mintaszerű birtokok. Az állami mező gazdasági birtokoknak példát kell szolgáltatniok az ország közép- és nagybirtokosai számára és ezt a példát szolgáltatják is, de nem ez a legfontosabb feladatuk. Amint én látom, legfontosabb feladatuk mz állattenyésztés terén nyilvánul meg. Igaz, hogy megfelelő^ kísérleteket folytatnak a növénytermelés terén is és igaz, hogy szép eredménnyel foglalkoznak bizonyos nemesített magoknak előállításával is, azonban, mint említettem, legfontosabb feladatuk az állattenyésztés terén nyilvánul meg. Ha ugyanis végignézünk az országon, el lehet mondani, az állami mezőgazda-