Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.
Ülésnapok - 1939-219
272 Az országgyűlés képviselőházának 219 tolt területen aránylag igen rövid idő alatt állítottunk fel. Számszerint 75 hatóságot és 15 intézetet létesítettünk, tehát összesen 90 hatóságot és intézetet, amelyeknek személyi és dologi szükségleteiről természetesen a legnagyobb gondossággal, de mégis aránytalanul rövid idő alatt sikerült gondoskodnunk, holott nagyon .iól méltóztatik tudni, — azt thiszem, nem kell különösen magyaráznom — hogy a személyzet kiválasztása igen fontos feladat volt, amely nagyon nagy körültekintést, igen alapos gondosságot és főleg tapintatot igényelt; (Úgy van! Ügy van! jobbfelől.) mert hiszen méltóztatik tudni, hogy az igazságszolgáltatás mindenekfelett való kívánságait össze kellett egyeztetni bizonyos méltányossági szempontokkal és ez a munka nem volt könnyű, annál kevésbbé, mert 2400-nál több ilyen állást kellett betölteni. Örömmel jelenthetem a t. Háznak, hogy ezt a munkát, hála Istennek, amint erdélyi képviselőtársaim is kijelentették, megelégedésre, az én megelégedésemre is sikerült megoldani. (Éljenzés.) A f dolog természeténél fogva azonban sokkal tágabbkörű, behatóbb, többirányú, és csaknem az egész év munkáját lekötő tevékenységet jelent a jogegységesítés keresztülvitele, amelyről már múlt évi beszédemben hangoztattam, hogy azt nem egyszerre, hanem fokozatosan, lépésről-lépésre kívánom megvalósítani, mert hiszen nagyon komoly, mindenre kiterjedő figyelmet igénylő kérdések megoldásáról van szó és mert úgy akartam megoldani, hogy lehetőleg minél kevesebb megrázkódtatást okozzon ez az áttérés az új jogrendszerre, már akkor hangsúlyoztam azonban, hogy a vezető gondolat mindenesetre az, hogy az ország egész területén egységes jogszabályok, egységes jogrendszer legyen hatályban, és hogy a külön jogterületek minél rövidebb idő alatt megszűnjenek. (Helyeslés.) Ennek a jogegységesítési munkának túlnyomó részét, t. Ház, végre is hajtottuk. A magánjog terén még csak két kérdés van hátra. Elismerem, hogy igen nehéz problémák: a házassági vagyonjog kérdése és az Örökösödési jog, remélem azonban, hogy ezeket is, miután nagyon elő vatn készítve az egész kérdés, most már nagyon rövid idő alatt meg fogjuk oldani. Természetes azonban, hogy miként eddig is tettük, ennek a két igen jelentős kérdésnek a megoldásánál is meg kívánom hallgatni az illetékes erdélyi tényezőket, elsősorban természetesen erdélyi képviselőtársaimat, remélve, hogy ebben a kérdésben is olyan megállapodásokhoz fogunk jutni, amelyek a kérdésnek elsőrangú megoldását biztosítani fogják. (Helyeslés a középen.) Itt meg kell jegyeznem t. Ház, hogy az erdélyi jogegységesítés jóval nehezebb feladat volt, mint a visszacsatolt felvidéki és kárpátaljai területek jogegységesítése, még pedig két okból. A Felvidéken és Kárpátalján egységes magyar jogrendszer volt hatályban az elszakítás idején és ez a jogrendszer nem túlságosan nagy változásokon ment keresztül a csehszlovák rezsim alatt. Voltak változások, de távolról sem olyan behatóak <fs sokirányúak, mint a keleti és erdélyi részekben. A keleti és erdélyi részen azonban, amint egyik képviselőtársam ki is ejtette, már az elszakításkor kétféle magánjogi jogrendszer volt hatályban: a szorosan vett Erdélyben tudvalevőleg az osztrák polgári törvénykqnyv, az azon kívüli keleti területeken pedig a magyar magánjog és mindillése 19Ut november lh-én, pénteken, kettőn lényeges változtatásokat eszközölt a román törvényhozás. Ennélfogva érthető, hogy ennek ,a nagyon bonyolult kérdésnek a megoldása a törvényelőkészítő osztály munkáját csaknem egész éven át igény bevette. De nyomatékosan hangsúlyozni kívánom, hogy_ ebben a munkában mindenki, akinek abban részt kellett vennie és aki abban részt vett, őszinte örömmel vett részt, és amikor itt egy pár vo : nással rámutattam ennek a jogegységesítési munkának a nehézségeire, ezt távolról sem azért tettem, mintha panaszkodni akarnék, ennek a szándéka is messze állt tőlem, hanem tisztán azért, hogy érthetővé tegyem, miért maradtak el egyes olyan jogalkotások, amelyeket igen is tervbevettünk rendszeres jogfejlesztésünk programjában, de nem tudtunk megvalósítani azért, mert ez a munka egyéb sürgős teendők mellett erősen lekötötte a törvényelőkészítő osztály és az egész minisztérium működését. Ha vissza méltóztatik emlékezni múlté vi költségvetési beszédemnek arra a részére, amelyben a jogszabályalkotás bírálataival foglalkoztam, akkor azt hiszem, ennek az esztendőnek a tapasztalatai alapján, többen azok közül a t. képviselőtársaim közül, akik akkor nem egészen értettek velem e tekintetben egyet, igazat fognak nekem adni. Én akkor kétféle bírálattal foglalkoztam ebben a tárgykörben. Az egyik a rendeleti jogalkotás túltengését tette kifogás tárgyává a törvényi jogalkotással szemben vagy afölött. Én akkor ennek nemcsak a nálunk, hanem egész Európában, sőt világszerte fennálló egészen természetes okait voltam bátor kifejteni. Rámutattam arra is, hogy ez a fejlődési irány : megfelel a gyakorlati élet követelményeinek és nyomatékosan mutattam rá arra, hogyha gondoskodva van a parlamenti ellenőrzés hatékonyságáról, akkor ez ellen a jogalkotási rendszer ellen alkotmányos szempontból sem lehet kifogást tenni. Erről a kérdésről nem szándékozom most többet mondani, hiszen nem azért hoztam fel, ellenben méltóztassék megengedni, hogy az akkor ebben a tekintetben mások bírálata felett tartott beszédemnek egy részét szó szerint felolvashassam. Ezt mondottam, (olvassa): »A másik szempont, amire ugyancsak a jogszabály előkészítés témájánál szeretnék rámutatni, az, hogy valljuk be: a mi mostani jogszabályalkotásunk nem egészen felel meg a rendszeres jogfejlesztés klasszikus követelményeinek, sőt külső látszatra bizonyos mértékig szinte a kapkodás képét mutatja, aminek bizonyára egyetlen jogász sem örül, én sem, de ennek is nemcsak nálunk, hanem világszerte a rohanó élet az oka, amely szinte napról-napra vet fel gyors szabályozást kívánó új szükségleteket és nem enged időt arra, hogy a jogrendszer egyes ágazatai, egyes jogintézmények a. kialakult reformgondolatok megvalósításával rendszeresen és szervesen átdolgoztassanak. Pedig ez a rendszeres jogfejlesztési munka tulajdonképpen sehol és nálunk sen» szűnt meg. Készülnek most is rendszeres, átfogó, egységes szabályozásra irányuló törvénytervezetek, de többé-kevésbbé kész állapotban az asztalfiókban ragadnak, inert a nyugodt letárgyalásra egyfelől nem jut idő, másfelől sok részüket túlhaladják az események, még mielőtt napvilágot láttak volna. Innen van az, hogy gyakran kénytelenek vagyunk az egységes anyagból kiragadni egy-egy tárgyat, vagy legjobb esetben egy L egy tárgykört, amelynek
