Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-219

238 Az országgyűlés képviselőházának 2. Nagyszerű a rehabilitáció, ebben az országban azonban nem a közönséges bűnözők rehabilitációjáról van szó. Nagyon sok ember van itt, aki azért lett elítélve, mert azt mondta, hogy valaki zsidó, aki azért lett elítélve, mert a nemzeti szocializmust előbb hirdette, mielőtt Párizs elesett és mielőtt Moszkvát beveszik a németek. Ezeket az embereket meg kellene valahogy mégis békíteni, ezeknek elégtételt kell adni. Nem lehet ezt kihagyni. Nem lehet Hub ay Kálmánt és Vágó Pált azért, mert egy nemzetiségi javaslatot tettek ide le, nagy görögtűzzel megbecsteleníteni, ugyanakkor pedig a benyújtott, halvaszületett vajdasági javaslatot beadni, majd agyonhallgatni. Nap mint nap hallani, azt, hogy nemztiségeinknek nincsenek meg ezek vagy azok a jogai. Nem tartozik ide, de lehet azt mondani, hogy én nacionalista politikát folytatok és a nemzetiségek beszéljenek magyarul és ne beszéljenek másképpen. Ez is egy irány. Lehet arról vitatkozni, hogy helyes-e vagy nem ilyen vagy olyan elv alapján kormányozni, de benyújtani egy törvényjavaslatot Kárpátaljáról, azután pedig elhallgatni róla, a másik javaslatot pedig, amely megelőzte a kor szellemét, megelőzte a bécsi döntést, vita nélkül elyetni, annak megalkotóit pedig becsteleneknek nyilvánítani, amikor ők legjobb lelkiismeretük, legjobb meggyőződésük szerint jöttek ide egy javaslattal, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.), amely a többségi elvnél fogva amúgy is az elvetés csiráját hordta magában, ez teljesen igazságtalan álláspont. Ezek és hasonló jelepségek nem a lelki megbékélést szolgálják, ez nem rehabilitáció azokkal szemben, akik az új népi közösségi elven felépülő új Magyarországért küzdöttek. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Nem Eckhardt Tibor volt!) T. Ház! Most 20-án ülünk össze, amint az előadó úr mondotta, az összeférhetlenségi törvénytervezet tárgyalására. Ez nagyon helyes, de amint tegnap este — amikor megkaptam a felsőházi vita anyagát — olvastam, azt mondotta egy közbeszóló a másik Házban, hogy »Egy egész világ választ el bennünket a másik Haztpl.« (Ügy van! Ügy van! a szélsobaloldaIon. — Palló Imre: Ez a baj !) Mi ezt tudjuk és büszkén vállaljuk is ennek az egész világnak különbözőségét a velejáró minden teherrel, gyűlölettel és kellemetlenséggel, mert valljuk és hisszük, hogy az a másik világ is ide fog közeledni, mert mi az egész nemzet, a közösség érdekét akarjuk szolgálni, ennek lehetőségét azonban meg kell teremteni, egyszer meg kell kezdeni ennek szolgálatát, de csak a hatalmon lévők kezdhetik meg a lelki megbékélést. Akik lent vannak, akiket elnyomtak és ütöttek, az nem teheti meg a kezdeményező lépéseket. Egész törvényalkotásunk átcsúszott részben a törvényhozásról a rendeleti jogalkotásra. Hogyan beszélhetünk akkor itt alkotmányjogi alaptörvényekről, amikor a törvényhozás átcsúszott más térre, amikor ez mind látszat? Tény, hogy átalakuló kort élünk, ezt nem lehet letagadni, de meddig maradunk még az átalakulás stádiumában, meddig fog mellettünk rohanni az új Európa szekere és mikor tudunk mi is beszállni abba? Vagy pedig csak hirdetni fogjuk a közösségi gondolatot, az átalakulást, az ennek következtében meghozandó törvényeket és ez mind csak hirdetés marad, miközben már az új Európa minden téren és minden vonalon megalakul 1 Es ez is elsikkad, mint a szegedi elvek megvalósulása? Elhiszem, hogy sokat hangoztatott és elcsépelt frázis l ülése 1941 november Ih-én, pénteken. a Csemegi-kódexre való hivatkozás a büntetőjog terén, de ezt is rneg kell változtatni és át kell alakítani, ehhez is hozzá kell kezdenünk. Ugy látom, az igazságügyminisztérium túl van terhelve véleményezéssel és mindennel, de mindenre meg kell találni az időt; amikor a németek 100 kilométeres sebességgel rohannak Moszkva felé, akkor a mi jogalkotásunk is menjen kissé gyorsabban és ne olyan megfontoltan. T. Ház! Mivel mai jogalkotásunk nem felel meg a nemzetiszocialista új Európa követelményeinek egy vonalon sem, ezért politikai szempontból a költségvetés igazságügyi részét nem fogadom el. (Helyeslés és taps a szélsőbaloldalon. — A szónokot többen üdvözlik,) Elnök: Szólásra következik a vezérszónokok közül? Porubszky Géza jegyző: Hinléder Fels Ákos! Elnök: Hinléder Fels Ákos képviselő urat illeti a szó. Hinléder Fels Ákos: T. Képviselőház! Sajnálattal bár, de el kell térnem attól a régi parlamenti szokástól, hogy a váltakozó szónokok egymás beszédeibe kapcsolódva mondják el beszédeiket, el kell térnem abból az okból, mert ez a szokás még a régi jó békeidőből datálódik, amikor bőven volt minden, bőven állt rendelkezésre idő is (Egy hang a szélsőbaloldalon; Kétórás beszédidő!), ma azonban az időt is maximálják és mivel az én részemre is csak 30 percben van maximálva, vitatkozások helyett kénytelen vagyok csak saját mondanivalóimra szorítkozni. (Maróthy Károly: Változtassuk meg a házszabályokat!) T. Képviselőház ! Az igazságügyi tárca költségvetésében és általában az egész költségvetésben annak a munkának folytonosságát látom, amelyet a Trianonnál megalázott magyar nemzet két évtizede folytat a világtörténelem legnagyobb igazságtalanságának megszüntetéséért, amely munkának olyan vértanúi vannak, mint Gömbös Gyula, Darányi Kálmán, Csáky István, Teleki Pál, s amely munka eddigi eredményeképpen megtörténtek azok a területvisszaszerzések, amelyeknek köszönhetjük mi erdélyiek is, hogy ebben a Házban ma szólásjogunk van. (Éljenzés a középen.) Ne vegye tehát senki különösképpen rossz néven, ha mi erdélyiek, mind azzal kezdjük a költségvetési vitában felszólalásunkat, hogy a költségvetést elfogadjuk, hogy a kormány iránt, amely a költségvetést előterjeszti, bizalommal, szeretettel és odaadással viseltetünk és munkájában támogatjuk. (Pándi Antal: A végén csattan az ostor! — vitéz Lipcsey Márton: Ez sem tetszik?) Ezt különösen ki kell fejeznem akkor, amikor az igazságügyi tárca költségvetését tárgyaljuk. Eszembe jut Paál Árpád barátomnak a belügyi tárca költségvetésénél mondott beszéde, amelyet azzal kezdett, hogy a visszacsatolás örömmámorában Erdély lakosságának lelkesedése talán akkor érte el tetőpontját, amikor megláttuk a bevonuló rendfenntartó közegeket, amikor bejöittek a honvédek, a csendőrök és rendőrök, akiket attól a pillanattól kezdve általános tisztelettel Övez az erdélyi magyarság. A 22 éves idegen uralom alatt sok mindenben szenvedtünk hiányt és sok mindent kellett nélkülöznünk társadalmi téren, a szórakozások terén, a munka terén, minden igényünkről le kellett mondanunk, amelynek kielégítését a polgári élet különben megengedi, de semmit sem nélkülöztünk olyan keservesen, mint az igazságot, (Ügy van! Ügy van! a közé-