Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-219

232 Az országgyűlés képviselőházának 219 Elnök: Szólásra következik a vezérszónokok közül? Spák Iván jegyző: Benkő Géza. Elnök: Benkő Géza képviselő urat illeti a szó. Benkő Géza: T. Ház! Az előadó úr a közösségi eszme jelentőségét, fontosságát, tudományos kereteit és tartalmát olyan kiváló jogászi elmeéllel és oly meggyőző módon világította meg, hogy ahhoz hozzáadni semmit sem tartok szükségesnek és így nem vagyok abban a helyzetben, hogy ebben a kérdésben az igen t. előttem szólott képviselő úrral polémiába szálljak. Nem oszt ózhatom az ő felfogásában abban a tekintetben sem. hogy az egyén jogait csak mint az állam tagjáét ismeri el. Ez lehet egy totalitárius állam szemlélete, azonban a mi alkotmányunk szerint az egyénnek vannak jogai, szabadságjogai, polgárjogai, és a mi felfogásunk szerint, illetőleg annak a pártnak felfogása szerint, amelyhez tartozni szerencsém van és amelynek megtisztelő bizalmából most szót kértem (Zaj a ssélsőbaloldalon.), az államnak kötelessége rászorítani az egyént arra, hogy a maga egyéni jogait a közösség érdekeivel összhangban gyakorolhassa. Nem osztozhatoín abban a felfogásban sem, amely a jogfejlődést az evolúció útjáról letérve, a revolúció útján, tehát forradalmi módon kívánná gyökeresen átalakíttatni. Igaztalannak tartom igen t. képviselőtársamnak azt a kijelentését is, hogy ez az igazságügyi költségvetés egy liberális világ költ ségvetése, mert hiszen — amint a későbbiekben bátor leszek kifejteni — talán egyetlenegy tárca keretében sem lehet annyira megállapítani azt, hogy a régi liberális szemlélettel szakítva, a keresztény nemzeti gondolat szolgálatába törekszik állítani a maga költségvetését és törvényelőkészítő tevékenységét, mint éppen az igazságügyi tárca keretében. (Egy hang a szélsőbaloldalon: A többinél ez nincs meg? — Zaj.) Ezekután méltóztassék megengedni, hogy áttérjek beszédem tulajdonképpeni tárgyára. (Halljuk! Halljuk!) Nem ritkán hallhatjuk azt, hogy egyesek a jogászok munkáját, sőt néha még a jogtudomány jelentőségét is — akár félreértésből, akár a magasabb szellemi értékek iránti érzéketlenségből — úgy tüntetik fel, mintha a jogászok az eleven életnek, az élet fejlődésének akadályozói, gátlói volnának, vagy legalábbis a gazdasági életben a jogászok tevékenysége a fék szerepét töltené be, amellyel a gazdasági élet erőteljesebb ütemben való haladását lassítani kívánná. Ez a leértékelés igazságtalan és semmikép sem állhat meg. Türelmesen elszenvedtük évszázadokon keresztül a bécsi politikának azt a gúnyolódását, hogy mi többek között a »jogászok nemzete« vagyunk. Ez a jogászi mivoltunk a valóságbao a joghoz való ragaszkodásunk volt. Nemzeti önrendelkezésünknek és nemzeti függetlenségünknek görcsös védelme volt a jog fegyverével, olyan időben (Ügy van! Ügy van! jobbfélől), amikor semmi más fegyver nem állott rendelkezésünkre. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) A jognak védő és nemzetmegtartó ereje tehát kétségtelen s büszkén hivatkozhatunk a magyar jognak e történelmi feladatára és aanak teljesítésére. Ha ' a jog ilyen passzív alakjában, neülése 194-1 november 14-én, pénteken. gatív működésével is ilyen eredményeket tudott elérni, mennyivel áldásosabb eredményt remélhetünk a jog aktív működésétől, a jog dinamikus erejétől a szociális tartalommal telített új keresztény nemzeti gondolat szolgálatában ! A tegnapi napon a honvédelmi miniszter úr ajkáról hallottuk azt, hogy a haza megvédésére milyen erős és milyen modern tűzfegyverekkel rendelkezünk, de én azt hiszem, nekünk nem szabad soha lemondanunk a jog nemzetfenntartó erejébe vetett rendíthetetlen hitünkről sem, mert eljöhet még az idő, hogy belső szabadságunkat és külső függetlenségünket a jog fegyverének felhasználásával is meg kell védelmeznünk. Ne engedjük tehát azt, hogy korunk jogászellenes, sőt jogellenes közhangulata általánossá váljék, mert ez egyfelől igazságtalan értékítélet lenne, másfelől pedig a jog nemzetfenntartó erejének lekicsinylésére, végeredményben pedig destrukcióra vezetne. T. Ház! A jog célja és rendeltetése az életnek, az életviszonyoknak a szabályozása. A pozitív jognak lételeme, alkateleme tehát az, hogy éljen. Az életnek a jogtól elválnia sohasem szabad. És ha ez mégis bekövetkezik, a törvényhozásnak és a végrehajtó hatalomnak elsőrendű kötelessége, hogy ez az elszakadás mielőbb megszüntethessék. Tagadhatatlan tény. hogy a jognak az életviszonyok kialakulásara és fejlődésére is igen fontos ösztönző hatása van. Az életnek és a jognak tehát egymásra való hatása kölcsönös és viszonos. A parlamentáris törvényhozási rendszernek számos fogyatékossága mellett egyik kiváló előnye az, hogy a törvényhozás tagjai az ország különböző részeiből, a legkülönbözőbb foglalkozási ágakból választatnak meg és olyan emberek gyűlnek össze, akik ismerik az életet, ismerik az életviszonyokra vonatkozólag a közhangulatot, annak tolmácsolói kell hogy legyenek és ha ennek a feladatuknak eleget tesznek, akkor nem is szabad annak előfordulnia, hogy a jog az állami, a társadalmi vagy a gazdasági életben mint akadályozó tényező szerepeljen. Minthogy a jog az életet rendezi természetesen nem lehet közömbös az uralkodó koreszmékkel szemben. Korunk egyik legnagyobb jogásza, akire az előadó úr is hivatkozott. Vladár Gábor »Fejlődik-e jogunk vagy tesped?« című nagyértékű tanulmányában ide vonatkozólag a következőket mondja (Olvassa)- »Nem jelenti ez azt, hogy a jog szolgailag alkalmazkodjék minden eszmefuvallathoz, olyanhoz is. amely csak a felszínen fodrozódik, amilyen hirtelen keletkezett, olyan gyorsan tovaröppen és elenyészik. Nem jelenti azt, hogy a mindenkori divatoknak puszta vetülete legyen, mert hiszen a jog lényegéhez tartozik az állandóság, a stabilitás és ha a jog nem is távolodhátik el tartósan a koreszméktől, de nem is vehet fel magában olyan hatásokat, amelyek nemzeti jellegéből vagy erkölcsi tisztaságából kiforgatnák.« (Ügy van! ügy van! jobb felől.) T. Ház! Csábító alkalom lenne részemre e nagyértékű tanulmány vonalvezetésének, továbbfolytatásával fejtegetni azt. hogv azok az eszmeáramlatok, amelyeket e nagynevű szerző a jogfejlődés szempontjából korszerűeknek állapított meg, milyen jelentőséggel bírnak állami és társadalmi életünkben. Röviden mégis megemlítem, hogy ezeket a korszerű eszmeáramlatokat a szerző a következőkben állapítja meg. Az összességi eszme, a rideg önzés vissza-