Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-218

Az országgyűlés képviselőházának 218. ülése 19Ü november l3~án

} csütörtökön. 2Ô3 találni. Annál kellemesebb volt a meglepetés, amikor ugyanazon költségvetési' év júliusában megjelent a hirdetmény a viszontszolgálati ösztöndíjakról és benne nem is csekély, de igen tetemes, az első évben 15.000-től 70.0(10 pengőig terjedő összegnek felvétele olyan céllal, hogy ebből a műegyetemen kiképzett mérnökök nyerjenek támogatást azzal a kötelezettséggel^ hogy ezt a honvédelmi miniszter által megjelölendő ügykörben fogják visszaszolgálni a hazának. Még szebb, hogy ezt a keretet a honvédelmi miniszter úr a következő években is fenn kívánja tartani, legalább is 15.000 pengő keretben. Akkor, amikor egy elmondásakor mellőzött javaslatom utóbb ilyen gyönyörűen honoráltatott s amikor ezért köszönetet is mondok, egyben felbátorítva érzem magamat, hogy « tárca keretében egy másik tiszteletteljes kérést terjesszek elő, remélve, hogy a honvédelmi miniszter úr a teljesítés módját itt is meg fogja találni. Egy részletkérdésről van szó, amelyet a bizottsági tárgyalás során szerettem volna elmondani, de mivel ott nem nyílt módom rá, azért itt adom azt elő. A 3. címnél, a rendkívüli kiadások rovatában építkezésekre felvett s 19 millióval fedezett ügyikör as építkezések ügye, amely a múlt évre felvett 6,800.000 pengővel szemben 12-2 millióval magasabban dotáltatott. Ezek az építkezések, amelyek ilyen nagy összeggel fedeztetnek, nagyrészt olyanok, amelyek laktanyák, kaszárnyák építésére szolgálnak és amelyek a városok képének, az ország külsejének kialakítására nagy hatással vannak. Készséggel elismerem, hogy ezek az épületek szolidabb, céljuknak megfelelnek, azonban nem fejeznek ki semmit a honvédség friss erejéből, tettrekészségéből, hagyományaiból. Ezeik »kaszárnyák« a szónak abban a rosszabb értelmében, amelynek nyomán az ellenszenvesebb fajtájú bérházakat »bérkaszárnyáknak« is nevezzük. Annál fájóbb és feltűnőbb ez az ellentét, mert — mint a legutóbb fővárosunkban is megnyílt német építészeti kiállítás mutatja, amelyről szóló kötetet voltam bátor a honvédelmi miniszter úrnak átadni — azt látjuk, hogy más országokban, és hogy a németeknél maradjunk, éppen ő náluk rendkívüli figyelmet fordítottak arra, hogy az e

r fajta építkezések célszerű és a honvédelmi építkezéseknél magától értetődő takarékos és egyszerű kivitelük mellett is kisugározzák azt az öntudatot, hogy az illető épületre csak rá kell nézni és (mindenki megérzi, mi célt szolgál' Amikor a közöttünk átvonult német katonákban megcsodáltuk ezt az öntudatot, > én gvakran gondoltam rá, vájjon nem azokból ar, intézetekből van-e ennek az öntudatnak egy része, amelyekben a német múlt és a német erő oly pregnáns és abszolút művészeti kifejezésre talált. Én még gyermekkoromból őrzöm magamban azt az emléket, amelyet szülőföldemen a honvéd- és a közöslaktanyák közötti ellentét mutatott. A közöslaktanyák nagyon szépek és pompázatosak voltak, a honvédlaktanyák rendkívül szerény, mondhatnám, bizony szegényesek voltak. Az én szívem azért engem akkor is odahúzott, a honvédek felé és később, amikor megismertem Ausztriát es Nemetországot, észrevettem, hogy ezek a közöslaktanyák akár Kolozsvárott, akár MährischOstrauban voltak, egyformán kifejeztek valamit az akkori közöshadsereg szelleméből, es ha nem tévedek, bizonyos egységes stílust is mutattak. Ez az idő elmúlt, a honvédség önallo lett. Én azt hiszem, elérkezett az ideje annak is, hogy a honvédségnek ezeken az építkezéseiken keresztül a maga szellemét kifejezésre juttassuk és azt hiszem, tudnánk is juttatni. (Úgy van! Ügy van! jobbfelől) tía már most vizsgálom azokat az okokat, amelyek miatt ezt a kívánságot eddig nem valósíthatták meg, ezt abban látom, hogy ezeket az építkezéseket, az egyéb állami építkezésektől eltérőleg, a honvédelmi kincstár házilag végeztette olyan építészekkel, akik nem készítettek terveket megfelelő versenyben, tervpályázaton. Hogy félreértés ne esssék, én magában a módszerben nem találok hibát, elvégre el tudom képzelni, hogy az ország legkitűnőbb építészei vannak ott alkalmazva és azok olyan módon végzik el ezt a feladatot, hogy az megbírja nemcsak az országos szakkritikát, hanem még a nemzetközi kritikát is. Ma, azonban még nem így van. Én tehát azt szeretném elérni, hogy ha ezt a pénzt

> ilyen mértékben elkeltjük, — és ezt nem sajnálom, sőt minél több pénzt szeretnék erre a célra költeni — költsük el ezt úgy, hogy ezzel kapcsolatban járulékos haszonként ji magyar kultúra is megkapja azt, ami neki 'dukál, megkapja ezeken a honvédelmi építkezéseken keresztül a magyar építőművészet fejlesztését. Erre pedig nagy szükség van azért is, mert sokszor egyegy kisebb vidéki városnak, — nein akarok itt helységneveket említeni — jóformán a jellegét, karakterét szabják majd meg azok a méretükben nagyszabású honvédelmi épületek, amelvekre itt ez a tetemes összeg fel van véve. (Az elnöki széket Törs Tibor foglalja el.) Én azért is remélem a honvédségnek, tehát nem is csak egyénileg a honvédelmi miniszter úrn,ak megértését, akit nemcsak mint honvédelmi minisztert, hanem mint mérnököt is igazán szívből nagyrabecsül a mérnöki kar, hanem — mondom — a honvédség megértését is. mert sok ma divatos módszert a munkateljesítmény fokozása terén ,a szolgálati ágak közül a honvédség már régen megvalósította. Amikor én azt hallom, hogy »Kraft durch Freude« és azt látom, hogy most egyes műheIveikben hangszórókkal gramofonzenét közvetítenek, hogy a munkásság jobban dolgozzék, akkor eszembe jut, hogy a kiképzésnek milyen egészen egyszerű és kézenfekvő intézkedése az, hogy a gyakorlatra kivonuló és a gyakorlatról bevonuló legénység énekszóval halad. Nem má§, ez. mint »Kraft durch Freude« és pedig ; régi magyar módra. Ugyanígy rendkívül dicséretes és kedves az az intézkedés, amely szerint a besorozott honvédeket zeneszóval és egy kis lakomával fogadják, amikor a laktanyájukba bevonulnák. Ezek apróságok ugyan, mégis azt hiszem, mindnyájan egyetértünk abban, hogy ezek Hz apró kis intézkedések rendkívül ' sok tekintetben hozzájárultak ahhoz, hogy a honvédséget az egész ország annyira, de annyira .közel érzi a szívéhez Folytathatnám ezen a téren a példákat. Meg is említem azt. hogy például azok a fejlődési törzslapok, amelyeket a leventekiképzés terén felvesznék és amelyeknek keretén belül a múlt évben 300.000 vizsgálatot végzett ,a, leventék körében maga a honvédség, milyen óriási mértékben járulnak hozzá a polgári egészségügyi védelemhez, milyen^ nagyjelentőségű ezen a téren ez az intézkedés, amely szerint felveszik ezeket a fejlődési törzslapokat, amelyek száma — ismétlem — az elmúlt esztendőben 300.000-et tett ki. Áraikor mindezeket felhozom, ezt is csak annak jellemzésére említem, hogy a társada-