Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.
Ülésnapok - 1939-218
202 Az országgyűlés képviselőházának 218. ülése 1941 november 13-án, csütörtökön. egy másik magyar testvérrel szemben. Ha valaki megérdemli a katonaságnál szorgalma, becsületessége, tudása, rátermettsége folytán a megkülönböztetést, akkor adjunk inkább neki elismerésképpen egy karpaszományt, ha van érettségije, ha pedig nincs, akkor az valami egészen különöset, vezetésre hivatottságot fog majd nála jelenteni. Felhívom a honvédelmi miniszter úr szíyes figyelmét a honvédelmi nevelő- és képzointézetekre is. Különös súlyt kellene arra fektetni, liogy a magyar föld gyermekei és a most viszszacsatolt Délvidék, Felvidék és Székelyföld gyermekei minél nagyobb számban vétessenek fel akár az alsóbbfoikú, akár a felsőbbfokú katonai iskolákba, hogy a magyar fold fiai vigyék be azt az egészséges^ levegőt a honvédségbe, amit a magyar föld jelentFelhívom a miniszter úr figyelmét a magyar történelemnek a katonái akadémia utolsó évfolyamában való fokozott tanítására. Éppen Szabó Gyula igen t. képviselőtársam említett itt meg egypár nevelési problémát, amelyeknek bevezetését a katonai akadémiákban ós iskolákban általában szükségesnek tartja. Ehhez én még azzal csatlakozom, hogy a magyar történelmet tanítsuk, mert a történelem az élet mestere. A határzónákban, t. Ház, és egyes olyan nagyközségekben is, ahol ma helyőrségek vannak, de középiskolák nincsenek megfelelő számban, vagy egyáltalán nincsenek, végtelenül nehéz egy többgyermekes tisztnek vagy altisztnek a gyermekét felnevelnie. Azért, mert valaki beosztásánál fogva egy kisvárosba vagy egy kisközségbe kerül és azért, mert sok gyereke van, nem szabad őt megbüntetni még azzal is, hogy gyermekeit anyagi erők hiányában ne tudja megfelelőképpen neveltetni. En meg vagyok győződve arról, t. Ház, hogyha a honvédelmi miniszter úr ilyen irányban kéréssel fordul a t. Házhoz, nagyon szívesen megszavazzuk mindnyájan, hogy a nagyobb vidéki gócpontokon, ahol a legkülönfélébb isko Iák vannak, a tisztek és altisztek gyermekei számára internátusok teremtessenek, amelyekben minimális költséggel felnevelhetők lesznek az arra érdemes tiszti vagy altiszti gyere kek, kik a középiskolát, vagy esetleg az egyetemet akarják elvégezni. Méltóztassanak elhinni ugyanis t. Ház, hogy nagyon sok magyar gyerek azért nem született meg, mert a szülők anyagi gondoktól félve szomorú jövőt láttak, mit csináljunk a gyerekkel, a másodikkal vagy a harmadikkal, nem lesz majd jövedelmünk, hogy beküldjük városba, iskolába taníttatni, azután meg ha baj vagy betegség van, az a szülő oda kell, hogy utazzon meglátogatni gyermekét. Ezek olyan külön megterhelések egy kisvárosi kis tisztviselővel, szülővel szemben, amelyeket csak azok éreznek ig v azán, akik vidéken, sőt eldugott, a kultúrától távoleső helyeken voltak kénytelenek szolgálni. T. Ház! Hálánkat ós kegyeletünket a hősi halottakkal és a hadirokkantakkal szemben is le kell rónunk, ez nem vitás, ez kötelességünk, A hadbavonultak anyagi tönkremenetelét vagy súlyos károsodását is meg kell akadályoznunk. Ez sem lehet vitás, t. Ház. Tudom, hogy ebben a tekintetben mindent nem tehet meg a honvédelmi miniszter úr, azonban az összkormány, az egyes szakminiszter urak tárcájuk hatáskörén belül, a nehézipar, a nagybankok, a felszabaduló zsidó vagy más nagybirtokok és az egész magyar társadalom minden erejével hozzá kell hogy járuljanak a könnyek felszárításához, és a haza hőseinek olyan megsegítéséhez, hogy mégegyszer ne történhessék meg, hogy hadirokkantak Budapest utcáin kolduljanak, gyufát áruljanak, vagy pedig az, hogy a háborúba bevonuló tisztviselők rangban, előmenetelben visszamaradjanak, míg azok, akik felmentve itthon ültek, mire a háborúból hazajöttek bajtársaik, mar vezető pozícióba kerülhettek. A honvédelmi miniszter úr és a kormány e kérdések^ n + i e ^ 0] l te í ueil , ma ^ uk mögött fogják találni f l Ház' A " eSéSZ **$' igényű kis juttatl!okkal, a k?s a dTlgokkaf Ts oromét lehet neki szerezni. Csak esv két anró Aí ml l tekPéldái11 ' azt fioâ:\AoS lorüulnanak az arra rászoruló hadbavonultak itthon levő szegény hozzátartozói, akiknek rádiójuk van, a radiótársaság nagyon szívesen elengedne azt a havi 240 pengőt, hogy ezzel is dokumentálja, hogy hozzá akar járulni a hadbavonuitak megsegítéséhez. Még vagyunk győzodva arról is, hogy a rádiótársaság a kórházakban azt a fejhallgatót, amelyet annak a szegény sebesült katonának adhatnak, amelylyel a sebesült katona egy kis lelki örömöt, lelki nyugalmat szerezhetne magának, ha kérnek, ingyen adná és nem számítana fel díjazást érte. De meg vagyok győződve arról is, hogy ha egy sebesült katona súlyos állapotban hazakerül valamely kórházba és a hozzátartozó íeleseg vagy szerető gyermek, vagy anya meg akarja őt látogatni és az illető a Mav.-hoz fordulna szabadjegyért, hogv ha ez meg lenne szervezve, — úgyis van 50 vagy nem tudom hány millió pengő hiány a Máv. költségvetésében — a Máv.-nál ez nem számítana. Akár egy, akár két személy részére, nem is egyszer, hanem kétszer vagy háromszor is lehetne — amiig a gyógyulás folyamata tart — ilyen szabadjegyeket rendelkezésre bocsátani. Nagyon sok ilyen probléma van még, amelyeket azonban nem akarok itt mind a Ház színe előtt ismertetni. Hiszen láttam a közelmúltban is, hogy a honvédelmi miniszter úr az egyenként tudomására jutott eseteket jóindulatúlag és szeretettel igyekezett orvosolni. Amidőn vitéz katonáinknak és a honvédség minden egyes tagjának mégegyszer hálánkat és köszönetünket fejezzük ki, kérem, hogy mi, magyar képviselők mindnyájunk érdekében és a magyar haza érdekében tegyünk meg mindent a honvédségért, hogy 1918 október 31-e mégegyszer meg ne ismétlődjék. Hogy a költségvetést nem fogadom el, ez csak azért van, mert a költségvetésnek ezt a méretezését úgy a magam, mint pártom keveseljük és mert a kormány iránt teljes bizalmatlansággal viseltetünk. (Éljenzés és taps a stsélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Porubszky Géza jegyző: Padányi Gulyás Jenő! Elnök: Padányi Gulyás Jenő képviselő urat illeti a szó. Padányi Gulyás Jenő: T. Ház! A tárca múlt évi bizottsági tárgyalásánál arra kértem annakidején a honvédelmi miniszter urat, méltóztassék — legalább is honvédelmi viszonylatban — ' ösztöndíjak nyújtásával segí; teni azon a mérnökhiányon, amelynek annyi sok fenyegető« jelét látjuk és tapasztaljuk. A honvédelmi miniszter úr akkor nagy sajnálatomra kitért a teljesítés alól azzal, hogy talán valamely más módját fogja a segítésnek megÍPVWÍ t- ^ , + m /^ y í\ r katona nem nagyiffenju, kis juttatásokkal, kis dolgokkal is oromét leihet neki szerezni. Csak exv két anró fÄ ' ml ï ek- Példáu1 ' azt Ämf ha hotzS torüulnanak az arra rászoruló hadbavonultak itthon levő szegény hozzátartozói, akiknek rádiójuk van, a radiótársaság nagyon szívesen elengedne azt a ha V1 240 pengőt, hogy ezzel is dokumentálja, hogy hozzá akar járulni a hadbavonuitak megsegítéséhez. Me«- vagyunk ryŐzodva arról is, hogy a radiótársaság a kórhá-
