Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-218

196 Az országgyűlés képviselőházának 218. mégis templomi áhítat vesz az emberen erőt, amikor a kitűnően gondozott gyűjtemények­ből a fokozatos fejlődést látja és a világhábo­rús ezredek hősi emlékei előtt elmenve, eljut akár a szabadságharc zászlaihoz, akár pedig a kiállítás bármely részéhez. Itt is arra kell kérnem a miniszter urat, tegye lehetővé, hogy ez a múzeum terjeszked­jék, mert ma az a helyzet, hogy a gyüjtemé uyeik jelentékeny részét ki sem tudták állítani. Ott van mellette a Nádor-laktanya. Arról van szó, hogy e helyett egy korszerű modern lak­tanyát fognak építeni. Azt kérem tehát, hogy a hadimúzeum melletti laktanyát, — amennyi­ben felépül ez a másik laktanya, és minél tílő ! ób épüljön fel — kapja meg ,a, hadimúzeum. mert így történelmi nevezetességű épületben kerül elhelyezésre. Azonkívül azt is kérem, hogy méltóztassék szorgalmazni ,a műemlékek védelmiéről szóló új törvény meghozatalát. Ma az a helyzet, hogy csak az 1800 előtti időkből származó kato nai jellegű műemléket védi az eddigi műem­lékvédelmi törvény. Az 1800. utáni időből szár­m.azó összes katonai jellegű műemlékeket, gyűjteményeket és tárgyakat tulajdonképpen minden további nélkül ki lehet az országból vinni. Elővásárlási jog illeti ugyan meg a hadimúzeumot, de ha nem jelentik be a tár­gyakat, akkor azok elsikkadhatnak. Szükség van ennek a törvénynek a felfris­sítésére annyival is inkább, mert a hadimú­zeumnak meg kell magát sokszoroznia. Mél­tóztassék arra törekedni, hogy minden hadtest székhelyén létesüljön hadimúzeum. Hála Isten­nek lesz annyi anyag, hogy lehessen majd oda­vinni. Minden leventeegyesületnek legyen egy kis múzeumszobája, tehát minden községnek legyen ezáltal hadimúzeuma és minden közép­iskolának is legyen hadi gyűjteménye. Itt például említem fel ,a,z esztergomi fe­renceseket, dicső Kapisztrán Jánosnak utó dait. Az esztergomi ferences gimnázium alag­sorában a világháborúból száz és száz tárgyat magában foglaló gyűjtemény van. Ott a gim­náziumhal kerülő fiút úgy nevelik, hogy először leviszik a hadimúzeumba a jó ferences atyák és megmutatják neki ezt a gyűjteményt: »nézd fi ami, ez az 1 az alap, amelyen ez ,a, nemzet meg­védhető.« (Helyeslés) Ezt kell csinálni minden , középiskoláiban, természetesen a hadimúzeum igazgatása, illetőleg ellenőrzése alatt Ez fogja elmélyíteni azt, amit korszerő honvéd- és kato­nai szellemnek nevezünk. T. Ház! Meg kell emlékeznem végül a Ka­tona Újságról és a Zrínyi irodalmi csoport működéséről is. Nem tudom, önök hogyan is­merik ezt a csendes munkát, amelyet a le^­kietlenebb időkben végzett például a Zrinyi­osoport, akkor, amikor magyarságunkkal és honvédszellemünkkel valósággal be kellett bur­kolóznunk, mert hiszen az egész világ közfel­fogása, főleg pedig budapesti szellem más volt. Ez a csoport ma hála Istennek erős. Ez a cso­port lendületes munkát végez, de szegény. Nein tudom, használok-e vele az ügynek, — nem is szoktam megkérdezni azokat, akiknek az ügyé­vel foglalkozom — de ez ,a, csoport például az »erdélyi könyv« kiadásából, amiből a kiadó­vállalatnak százezres haszna volt, csak 400 pengő jutott! Kérem a Zrinyi-csoport hathatós támogatását. Mélyen t. Ház! Abból az okból, hogy a leventeintézmény 20 esztendős évforduló évé­ben elsőízben adták ki a »Szebb jövőt« újságot és azért, hogy ne csak nehéz és egyéb bizonyí­tékok, hanem dicsőséges és szép emlékek is ke­ülése 1941 november 13-án t csütörtökön. rüljenek elénk, az eddig megjelent leventeujsá­gokat leteszem ,a Ház asztalára. Egyébként Örömmel fogadom el a költségvetést. (Élénk él­jenzés és taps a jobboldalon. — A szónokot so­kan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Spák Iván jegyző: Baky László! Elnök: Baky László képviselő urat illeti a szó. Baky László: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Szabó Gyula igen t. képviselőtársam felszóla­lása^ nagy élvezetlel hallgattam végig. Állás­pontját minden tekintetben osztom és ez na­gyon megkönnyíti helyze temet. A jelenleg fo­lyó harcok, amelyeket hős katonáink folytat­.nak közös ellenségünk, a vörös bolsevisták el­len, kötelességeimmé teszik, hogy az elismerés szavaival illessem azokat a hős magyar test­véreinket, akik életüket áldozzák azért, hogy mi itt a hazában munkánkat nyugodtan elvé­gezhessük. {Ügy van! Ügy van!) Nem találok szavakat és nincsenek is szavak, amelyekkel hős harcaikat és emberfeletti teljesítményei­ket méltatni tudnám. Itt belekapcsolódom Csicsery-Rónay igen t. képviselőtársamnak értékes felszólalásába, amelyből összefoglalóan megtudtuk azoknak a harcoknak a részleteit is, amelyeket a fronton küzdő csapataink végigküzdöttek. Amikor ilyen nagyszerű egyéni és csapatteljesítmé­nyek vannak, akkor a propagandánk teljesen hiányos. Ezt a kérdést már a bizottsági tár­gyaláson is felvetettem és a miniszter lír ígé­retet tett arra, hogy színesebbé, alaposabbá, mélyebbé és magasabb színvonalúvá fogja tenni a propagandát. (Helyeslés.) Erre a mai Magyarságban megint megjelenik a haditudó­sító ^ századnak egy propagandacikke, amely légvédelmi tüzérekről szól és ismét nem írják ki hős katonáinknak a nevét, hanem csak a monogrammjukat jegyzik meg: Sz. Sz. hon­véd, Z. Ö. őrnagy stb. Nem tudom megérteni, miiért fáj a propagandaszázadnak az, ha meg­ismerjük névszerint is azokat a hős testvé­reinket, akik ott kinn mi értünk és hazánkért küzdenek. Ez a legkevesebb elismerés, ame­lyet - nekik megadhatunk, hogy a nevüket megírjuk, hogy igenis, mindenki tudja, kik azok, akik személyes bátorságukkal az átlagon felül kitűnnek. (Helyeslés a szélsőbbaloldalonj Nagyon kérem a miniszter urat, szíves­kedjék ezirányban intézkedni. Mi is meg va­gyunk róla győződve, minden jobboldali lap a legnagyobb készséggel ajánljuk fel hasáb­jainkat, hogy a honvédségnek és a jelenleg folyó harcoknak a legmesszebbmenő propa­gandáját tudjuk belevinni a társadalomba. Mert jogos a harctérről hazatért hőseinknek az a szemrehányása, hogy az itthoni társada­lom nem kísérte az ő küzdelmüket olyan figye­lemmel és odaadással, mint ahogy megérde­melték volna. Tényleg megtörtént, hogy léha, felületes megjegyzéseket kaptak: no, hogy nyaraltál odakinn, jól érezted magadat! (Hor­váth Géza: Igen, úgy van!) Az ember elveszti a nyugalmát és felháborodik, ha látja," hogy amikor hovédségünk ilyen súlyos harcokban vesz részt, megtörténhetik, hogy az itthoni tár­sadalom a legteljesebb közönnyel szemléli ezt a nehéz harcot. (Úgy van!) Elsősorban termé­szetesen a propagandaszázadnak volna r köte­lessége ezt az egész társadalom felrázását célzó felvilágosító, munkát irányítani. Nem tudom, mi az oka ann-zik, hogy amikor egyes lapok öntevékenyen segíteni akarnak ezen a téren és harctérről hazatért tisztektől

Next

/
Thumbnails
Contents