Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.
Ülésnapok - 1939-218
182 Az országgyűlés képviselőházának 218 gyünk katonanemzet békében is. Valósítsuk meg a honvédség mindenekfölé emelését a hivatalok minden vonalán, valósítsuk meg a közélet terén. Legyen újra életideálunk a hős, a katona. De jelenti ez a katonai elv azt is. hogy minden egyes ember értékét kizárólag a közös célért hozott áldozat nagysága határozza meg. (Ügy van! Ügy van! jőbbfelől és a szélsőbaloldalon ) Ezért a legnagyszerűbb szer vezet a honvédség arra, hogy fajtánk összes erényeit a legtökéletesebben kicsiszolja. És ez a magyarázata annak, hogy míg ^az élet más terein ez a nép nem mindig érvényesült tehetségéhez méltó mértékben, addigi katonai erényei világviszonylatiban is legelsők és legkimagaslóbbak. (Ügy van! Ügy van!) Tegyük ezt a katonai életelvet minden vonalon a magyarság életelvévé és a legnagyobb jövő vár erre a nemzetre. Legnagyobb bizalommal a honvédelmi miniszter úr és hadvezetőségünk iránt, a tárca költségvetését elfogadom. (Éljenzés és taps jobbfelől és a középen. A szónokot üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik a vezérszónokok közül? Porubszky Géza jegyző: Mokcsay Dezső. Elnök: Mokcsay Dezső képviselő urat illeti a szó. Mokcsay Dezső: T. Ház! Nemzetünk közkincsének, a honvédségnek hazánk déli részed felszabadításánál, majd a szovjet elleni kereszteshadjárat során tanúsított kiváló magatartása, hősies önfeláldozással és vitézséggel kivívott győzelmei bennünket is őszinte örömmel, csodálattal és büszkeséggel töltenek el. Örömmel, csodíálattal és büszkeséggel töltenek el azért, mert fiaink újból tanúságot tettek arról, hogy a magyar neimzeitben a hősi katonai erények ma is élnek. Ez biztató tudat és megnyugvás jövőnket illetőleg. Egyszersmind tanúság arról is, hogy a magyar mint barát, mint szövetséges ma is értékes és imint ellenség félelmetes. Hála és elismerés illeti mindazokat, akik honvédségünket ezekre a teljesítményekre szellemileg és erkölcsileg előkészítették, felszerelték, kiképezték, de különös hála és elismerés illeti azokat, akik a dicső tetteket a harc mezején végrehajtották. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Hálánk azonban kötelezettségeket is ró reánk. Kötelezettségünk áll fenn elsősorban a hadbavonultakkal, azok családtagjaival, a harctéren megsebesült, rokkanttá vált fiainkkal, hősi halottaink özvegyeivel és árváival, a harctérről visszatérőkkel szemben. A tárca bizottsági tárgyalásánál örömmel hallottuk, hogy a honvédelmi miniszter úr a kérdések súlyának tudatában van, hogy máris intézkedett a hadavonultak és azok családtagjai ellátásának javítása tekintetében (Éljenzés jobbfelől.) és hogy tervezi és a közeljövőben meg kívánja valósítani a rokkantak és özvegyek ellátási ügyének rendezését is. A magunk részéről kívánatosnak és szükségesnek tartjuk, hogy (ÍÍ; a kérdés intézményesen, ellátási törvényünk korszerű módosításával oldassék meg és ennek hatálya az 1914—18. évi világháború rokkantjaira és hadiözvegyeire is kiterjesztessék. E téren a múltban bennünket igen sok mulasztás terhelt. A jövő útján egyengetjük, annak útját szolgáljuk, ha a régi sérelmeket legalább utólag részben orvosoljuk. A tengelyhatalmak világraszóló győzelmeinek titka elsősorban tökéletes felszerelésükben. ülése 19%1 november 13-án f csütörtökönt. hadigépezetükben rejlik. Ennek félisimerése arra kell hogy ösztönözzön bennünket, hogy honvédségeink további fejlesztésénél, kiépítésénél necsak a most nyilvánvalóvá vált szervezési hiányosságokat küszöböljük ki, hanem honvédelmünket mielőbb teljesen kiépítve megközelítsük a fegyveres nemzet fogalmát. A honvédelemnek erre a magaslatára a nemzetnevelés és a nemzetvédelem teljes kiépítése után juthatunk el. A nemzetnevelésnek —' mint ezt már multévi felszólalásomban is említettem — ki kell terjeszkednie egyaránt mind az ifjúságra, mind a felnőttekre és pedig nemre való tekintet nélkül. Örömmel állapítom meg, hogy e téren haladás észlelhető nálunk. Az egyik haladást aibtoan látom, hogy az iskolán belüli nevelésnél egyre általánosabbá vált az a tudat, hogy az iskolának nemcsák tanítania, üanem talán még inkább nevelnie kell. (Ügy van! Ügy van!) A másik haladást abban látom, hogy mind az iskolán belüli, mind az iskolán kívüli testnevelés és az ezzel kapcsolatos nemzetnevelés egy kézben összpontosíttatott. Nekem három éven át szerencsém volt a testnevelés keretében szolgálni és külön nagyra tudom értékelni vezetésünknek ezt az elhatározását és ezt a tettet. Az iskolán belüli testedzést, mondhatnám honvédelmi előképzést hivatásos testnevelői kar végzi; kívánatos, hogy az ifjúság iskolán kívüli testnevelésére is hivatásos testnevelői kar szerveztessék. (Helyeslés.) Erre elsősorban tekintetbe jöhetnek önként jelentkező tartalékos tisztjeink, továbbá a testnevelési főiskolának megfelelő előképzettségű hallgatói. Az eredmény mielőbbi biztosítása érdekében megfontolandó volna még az is, vájjon a testnevelési főiskolán a kiképzési időt átmenetileg ne rövidífcsük-e meg, mint ezt & f Ludovikán is láttuk a hadbavonultak pótlására az időelőtti felavatásnál. Nemzetnevelésünk, testnevelésünk egyik hibája volt a múltban az is, hogy nem terjedt ki a leányokra, holott köztudomású, hogy a gyermekek nevelése elsősorban az anyákra hárul. Örömmel olvastam és hallottam, hogy a honvédelmi miniszter úr már ebben a tekintetben is intézkedett, amennyiben az önként jelentkező leányokra kiterjesztette a leventeszerű előképzést. A magunk részéről kívánatosnak tartjuk, hogy ez a kérdés az összes leányokra kötelező hatállyal törvényhozási úton mielőbb rend eltess ék. Köztudomású, hogy a sajtó, színház, mozi, irodalom, stb. milyen nagy hatással van ifjúságunkra és a felnőttekre. A tárgyilagos szemlélő megállapíthatja, hogy ezen a téren nálunk már komoly kísérletek vannak a tekintetben, hogy mindezekről a helyekről kiküszöböltessék a romboló, szenzációt hajhászó zsidó szellem. E téren azonban még igen sok a tennivaló. Tisztelettel kérem a honvédelmi miniszter urat, érvényesítse befolyását ennek teljes kiküszöbölése, a hazafias hősi erények dicsőítése, honvédségünk népszerűsítése érdekében. A nemzetvédelem taglalásánál nem téveszthetjük szem elől, hogy a mai kor háborúi nem csupán a fegyveres erők mérkőzései, hanem népek és nemzetek élet-halálharcai. Ez a felismerés arra kell indítson bennünket, hogy amikor honvédelemről beszélünk, necsak a fegyveres erőt értsük, hanem az egész nemzet erkölcsi, személyi és anyagi erőforrásainak megszervezésére, kihasználására is gondoljunk. Hazánk újabb örvendetes területgyarapodása folytán a középhatalmak sorában állunk. Lakosságunk kevés száma, de különösen kedvezőtlen földrajzi helyzetünk arra kötelez bennünket, hogy mindén
