Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-218

Az országgyűlés képviselőházának 218. itt a mai honvédelmi miniszter úrról, ezt csak az ő szerény személye tiltja. A legtöbb érdem azonban a nagy munkások, a nagy vezetők és a kormányok Lelkes munkásságán túl minderiesetre és elsősorban a nemzeté. Csodálatos dolog volt az, hogy ahogyan növekedtek az akadályok, a gazdasági problémák, úgy növekedett a hadseregre fordított töbibkiadás. Mintha éppen a küzdelem arányával növekedett volna az erőtöbblet. Valami régi magyar sajátosság mutatkozik meg ebben. Mi harcoló nép és harcos nemzet vagyunk. Bár lehetne a mi békeéletünket is úgy vezetni, hogy abban mindig ez az egységes harc és ez az egyöntetűség, az összesség összetartozandósága és küzdelme szerepelne; bár lehetne úgy vezetni, hogy a magyar katonaszellem bevonulna a polgári életbe is, a hivatalokba is és mindenhová és megteremtené a nagyobb bajtársiasságot, a több fegyelmet, a szociális érzést. Mert ez mind megvan a harcoló katonában. Milyen szép és dicsőséges volt ennek a hadseregnek a növekedése és első ténykedése, az északi bevonulás és a kárpátaljai gyors kis villámháború — nyugodtan mondhatjuk, hogy az —a gyors és hatalmas azonnali cselekvés és gyors győzelem! 'Azután milyen hatalmas erőfeszítése volt a nemzetnek az Erdélyért való mozgósítás! Ne felejtsük el ezeket és amikor a nemzetben hibákat látunk, akkor inkább a nemzetben bujkáló, a nemzetet szétválasztani akaró, destruálni akaró egyénekre gondoljunk és ne a nemzet összességére, mert a nemzet összessége csak dicséretet és elismerést érdemel azért az áldozatért, amelyet a hadseregért is hozott. A koironája azonban mindezeknek a tetteknek, a dél vi dôki és az egyéb harcokon túl, a bolsevizmus elleni mai hadjárat, a magyar katona csodálatos harca. Mindennap olvasunk erről; nem múlik el nap, hogy a lapokban ue olvashatnánk azokról a kitűnő, hősi tettekről, amelyeket a magyar katona végez odakint és ne olvasnánk kitüntetésekről, aranyról, nagyezüstökről, érdemkeresztekről és legfelsőbb dicsérő elismerésekről. Ezekben a kitüntetésekben ott csillog mindnyájunk öröme, ezekben a kitüntetésekben megfordult az a magyar lélek, amelybe idegen szellem hatására irigység plántálódott, megfordult és életrekelt az az igazi magyar katonaszellem, amely a mások dicsőségének örülni tud. A hadsereg a maga harcával, férfias kiállásával ezt a tiszta lelkületet hozta közénk: örülni tudni mások örömének, és mások dicsőségének. Ez a mi jövendőnk egyik erkölcsi pillére. (Űgy\ van! Ügy van! jobb felől.) A megnövekedett ország a maga erejének gyarapodása szerint végzi kötelességét. A nemzet jól tudja kötelességét és azért szívesen áldoz a nehéz időkben, — hallottuk a pénzügyminiszter úr köszönetét és elismerését is — mert tudja, hogy a hadseregnél jó helyre megy a pénz, tudja, hogy azt a legjobban használják fel. Ezért azt hiszem, az a legkevesebb kötelességünk, hogy az egész hadvezetésnek, a tisztikarnak és a legfőbb vezetésnek, mindenkinek köszönetet mondjunk a kitűnő magyar munkáért, A hadsereg növekvő ereje nemzeti erőink gyarapodását jelenti. Fiatal fegyvernemünkről örömmel kell megemlékezni és örvendeznünk kell annak, hogy ez a fegyvernem olyan dicsőségesen és olyan nagyszerűen állta meg a helyét, örülünk annak is, hogy a költülése 194-1 november 13-án

f csütörtökön. Í75 ségvetésben majdnem száz százalékkal nagyobb összeget állítottak be fejlesztésére. A hadsereg munkája egy óriási nemzetnevelés. Kiterjed a társadalomnak azt leh^t mondani minden rétegére, foglalkozik az ifjúsággal. A hadseregen kívüli kiképzés gondoskodik .arról, hogy az ősi magyar katonaszellem mindenhová bevonuljon. Az ifjúság munkájáról elismeréssel kell megemlékezni, örülünk annak, hogy a miniszter úr egységesítette az ifjúság kiképzését a nagy magyar célok érdekében. Mi ebben semmi mást nem látunk, csak azt, hogy minden erőt a nagy magyar gondolat szolgálatába akart állítani és nem valamilyen második vagy harmadik célt. Örömmel fogjuk segíteni ezt a törekvését, mert mindnyájan akarjuk, hogy a magyar ifjúságnak most sok reménnyel kecsegtető, jól megindult nevelése valóban a hadseregnek olyan előiskplája legyen, amely a hadsereget idővel talán arra fogja kötelezni, hogy még nagyobbat, még különbet produkáljon, ha ez egyáltalán lehetséges. Amikor a hadseregről és a, magyar öntudatról beszélünk, akkor talán nem érdektelen, ha felolvasok néhány sor idézetet Bölcs Leó görög császártól, akinek alkalma- volt megfigyelni a honfoglaló magyarok harcmodorát es életmódját. Azt mondotta: »Népesés szabad ez a nemzet s minden kényelem és élvezet felett arra törekvő, hogy ellenségei iránt magát vitézül viselje.« Kérdem, társadalmunk minden rétege és minden tagja méltó-e erre a bírálatra és elősegíti-e a mai magyar hadseregnek azt a törekvését, hogy a honfoglaló magyarokhoz hasonlót produkáljon; látjuk-e részükről a lemondást, az egyszerűséget? Nagyon sokszor panaszokat hallunk társadalmunkban, (Horváth Géza: Bizony!) azt látjuk, hogy társadalmunk sok tagja megfeledkezik a harctéren küzdő magyarokról, amikor itthon egy kicsit sorba kell állni, v.agy valamiből kevesebb jut. Hol van ebben a régi magyar > katonaszellem, hol van a harckészség ebben a jajgatásUan és panaszkodásban? Segíteni kell és bírálni kell az elkerülhető hibát és azt el kell kerülni, de a nagy nemzeti megpróbáltatások idején, amelyekhez még nem értünk el meggyőződésem szerint, nem szabad megtűrni azt, hogy az itthon lévő polgár, akinek a házát nem bombázták össze, aki nyugodtan térhet a maga m,a,tracos vagy szalmazsákos ágyába pihenni, ne panaszkodjék akkor, amikor odakinn a katonák harcolnak. (Ügy van! Ügy van! — Nagy taps a jobboldalon. — Zaj a szélsőbaloldalon. — vitéz Hunyady Ferenc gróf (a szélsőbaloldal felé): Ne legyintsen ilyen hazafias szavakra! Maga legyintőbajnok! — Egy hang a széhőbaloldaIon: Tévedés! — vitéz Hunyady Ferenc gróf: Legyintett! Szép kis hazafiság! — Zaj.) Arra van szükség, hogy minden eszközt megragadjunk a nemzetnevelő munkára. (Ügy van! Ugy van! jobb felől. — Homonnay Tivadar (a szélsőbaloldal felé): Miért nem tapsolnak az ilyen előadói beszédnek? — Abonyi Ferenc: Taps nélkül is megértjük és szeretjük az ilyen beszédet! — Zaj.) Elnök: Abonyi képviselő urat kérem, tessék fölhagyni a közbeszólásokkal. (Abonyi Ferenc közbeszól.) A képviselő urat még egyszer figyelmeztetem, hagyja abba a közbeszólást. vitéz Faragó Ede előadó: Amikor kint a fronton a, magyar katona hősi példái tündökölnek, valóban szánalmas és siratnivaló dolog az itthoni jajgatás és panaszkodás. Nekem meggyőződésem, hogy ez szervezett munka, mert hiszen mindig voltak belső ellenségeink. De a magyar 26*