Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-217

Az országgyűlés képviselőházának 217. ülése 1941 november 12-én, szerdán. 163 nárniit vet bele abba a földbe, több lesz a nyereségre. De mi lesz ennek.- a következménye? Az, hogy még kevesebb zsír és szalonna lesz ebben az országban. Az igazságos megoldás az volna, hogy ha a kisbirtok termel kukoricát, akkor akinek nincs kukoricája, adja oda a befogásra, alkalmas sertését annak, aki kellő mennyiségű kukoricával rendelkezik. (Polgár Béla: Lehet kapni sertést!) Nem lehet kapni. Békés vármegyében a maximális áron rengeteg sertést el lehetne helyezni, ha volna, de nincs. Állítom, hogy nincs. (Polgár Béla: Tessék venni 36 kilón aluli sertést.) Az ilyen sertés nem befogásra képes. (Zaj. — Elnök csenffet.) De tarthatatlan ennek az árnak a fenntartása más szempontból is. Még vége sincs a gazdaadósságok rendezésének, tehát nem tűrhetjük, hogy a kisgazdák termeivényeinek túl alacsony áron való megállapításával a gazdaadósságok egy új rendezésének alapját készítsük elő. Nem kivételes helyzetet akarunk a termelők számára a gazdasági termeivények árának emelésével, hanem csak lépést akarunk tartani a más téren bekövetkezett drágasági folyamattal. Az állam is folyton emel mindent. Emeli a cukrot, a trafik árát, azután a vasútnál is emelések vannak, továbbá az, illetékeknél, az adóknál, a munkabéreknél stb. Ma málr valósággal az a helyzet a mezőgazdaságban, hogy a mezőgazdasági munkás legfőbb ellenségét a termelőben látja, mert a termelő nem tud neki olyan munkabért fizetni, amilyet — mondjuk — a közmunkáknál fizetnek. (Zaj.) Ezt tisztán a termelő osztály számlájára írja az a mezőgazdasági munkás, azt mondja, hogy az nem akarja megfizetni a munkabért, holott a helyzet az, hogy nem tudja megfizetni, mert a termeivények árai rá nézve rosszul vannak megállapítva. Egészen természetes, hogy annak a munkásnak joga van béremelést kérni, mert ha minden drágul, akkor ő sem tudl megélni, ha nem kap magasabb munkabéreket. Folyton propagáljtáik a kukorica négyszeri megkapálását. Kérdem: tíz pengős napszám és 13 pengőm kukoricaár mellett hogyan lehet kukoricát termelni? Próbálja meg, aki tudja. És még a gazdasági felügyelőség azt nroponália, hogy négyszer kapáitassuk meg a kukoricát! Ez nagyon helyes, de nem 13 pengős kukoricáért, (Zaj és ellentmondások a jobboldalon.) Azokkal a hamis és rosszhiszemű újságcikkekkel szemben, amelyek ma azt iparkodnak kimutatni a termelőről, hogy hazafiatlan és^ nyereségvágyból csak a saját egyéni érdekeit tartja szem előtt a termeivények ára tekintetében, niekem tiszteletteljes megjegyzésem, hogy ez óriási tévedés, mert a termelőtársadalom szívesen menne lefelé egészen a hat—hét pengős árakig is, ha minden más cikknek az ára is lemenne a tíz pengős csizma áráig. (Helyeslés és taps a, bah és ssélsőbaloldalon.) Tűrhetetlen az a helyzet, hogy csak a termeivények árait tudják leszorítani. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Méltóztassék beszédét befejezni. B. Szabó István: Mivel beszédidőm lejárt, befejezésül legyen szabad a következő kívánságot előterjeszteni: A helyett, hogy a termelőtől ezen a lehetetlenülj alacsony maximális áron erőszakos rekvirálással viszik el a tengerit, inkább juttassák a befogni való sertéseket azoknak, akik kellő mennyiségű kukoricával rendelkeznek. A kukoricánál pedig vagy emeljék fel vonalra- vagy pedig szállítsák le azok árát a 13 pengős kukorica árszínvonalára. (Helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: Az interpolációt a Ház kiadja a közellátási miniszter úrnak. Következik Horváth Ferenc képviselő űr interpellációja az iparügyi miniszter úrihoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Spák Iván jegyző (olvassa): »Interpelláció a m. kir. iparügyi miniszter úrhoz. Van-e tudomása az iparügyi miniszter úrnak arról, hogy az állami kezelésbe vett nagybányai Phőnix-féle bánya- és ipartelepet egy magánérdekeltség olyan feltételek mellett akarja átvenni, amelyek az ottani állami bánya- és ipartelepek egészséges, jövedelmező fejlődését károsan akadályoznák? Hajlandó-e a miniszter úr intézkedni, hogy ily irányú megállapodás, avagy szerződés csaik olyan feltételek között jöhessen létre, melyek az ottani állami bányák és ipartelepek jövő ! fejlődésének lehetőségét minden irányban teljesen biztosítják?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Horváth Ferenc: T. Ház! A visszatért Kelet-Magyarországnak egy fontos gazdasági kéroésiöt hozom ide a Ház elé. Fontos ennek a kérdésnek mikénti elintézése, mert ez a gazdasági kérdés Nagybányának és vidékének ipartelepeivel van kapcsolatban. Fontos, mert ßz ottlévő — számbeli kisebbsége mellett — magyarság sorsa az ottani bányákkal és ipartelepekkel függ össze, azokból él, sorsának alakulása tehát elsősorban ezekkel a bányákkal van kapcsolatban. Nagybányán és vidékén az államnak arany-, ezüst-, réz-, ólom- és cinkbányái vannak. De ugyanezen a vidéken az állami bányák mellett még magánérdekeltségnek is vanmak bányái, mint például^ a Nagybányai Phönix vállalatnak, amely bányákban ugyancsak ezüstöt, rezet, ólmot és cinket bányásznak. Aranyat egyedül az állami bányából termelnek ki. Az arany a bányában pirittel kapcsolatban fordul elő s ezt azért hangsúlyozom ki, mert erről különösen szó lesz. A bányászott piritben az aranyon kívül még igen jelentős mennyiségű kén is van. 1893-igezt a piritet levegőben pörkölték és készítették elő — ez egy technikai mozzanat az arany kiválasztása során — mondom levegőiben pörkölték, ami azt jelentette, hogy a piritben lévő jelentős érték, a kén elillant, használhatatlanná vált. Ezért az állam még 1893-ban pályázatot hirdetett egy ottani kénsavgyár felállítására, hogy a piritet ott pörkölve, a ként haszonítsák. Ennek a kensavgyárnak a felállítóját pályázat útján két zsidó testvér, a Weiser testvérek. Weiser Artúr és Oszkár vállalták. Meg is építették a kénsavgyár,at az állammal létrejött szerződés szerint, olyan értelemben, hoffy a kénsnvgvár 35 évi használat után, tehát 1928-ban az állam tulajdonába fog~átmenni. Mi történt közben*? Ügylátszik a kénsavgyártás és általában a kénsavgyár nagyon luikratívnak bizonyult, mert a Weiser testvérek időközben a saját maguk részére is építettek egy önálló kénsavp:yárat. Ezt a kénsavg_yárat egyedül az állami bányákból származó pirittel lehetett ellátni. Már most 1928-ban amikor arra került a sor, hogy a román állaim) birtokába vegye ,az 1893. évi magyar megállapodás alapján létesült kénsay gyárat, kitűnt, hogy az állam részére épült kénsavgyár teljesen használhatatlan. Weiserék részére természetesen semmi értelme nem volt anAak, hogy az állami kénsavgyárat üzemképesen tartsák a - saját 24*