Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-217

146 Äz"országgyűlés képviselőházának' 21 i. röu, amikor a belföldi levélcenzúrát is behozta, vagyis nemcsak a külföldre menő leveleket cenzúrázza, hanem a Románián belül jövő-menő postát is, előírta, hogy mely nyelveken szabad, illetve mely nyelveken nem szabad levélpostai és egyéb küldeményeket írni. Mi abban az intézkedésben, hogy korlátozták bizonyos nyelvekre az engedélyezett nyelvek sorát, önmagában véve nem találhatunk kifogásolnivalót, mert egy olyan országtól, mint Eománia, nem követelhetjük imieg. hogy elegendő számú kellő intelligenciával bíró tisztviselővel rendelkezzék, akik sok külünböző nyelven tudnánk a postát cenzúrázni, azonban ehhez hasonló intézkedéseket hozott például Szlovákia is, amely ebből a szempontból talán közel áll Romániáihoz. Szlovákia legalább arra vigyázott, hogy az állam területén élő valamiennyi nemzetiség nyelvén legyen szabad levelezni, vagyis a szlovákon kívül magyarul, németül, ruténül, azonkívül a környező államok nyelvéből és a világnyelvekből még lengyelül, franciául és — tekintettel az amerikai szlovákokra — angolul. Ez végeredményben semmi érdekeltnek sérelmét nem jelentheti, mert nem valószínű, hogy Szlovákiában valaki spanyolul vagy portugálul akarna levelezni. Ezzel szemben Romániában előírták azt, hogy levélpostai küldeményeket, sőt okmányokat is, valamint nyomtatványokat csak abban az esetben lehet továbbítani, ha románul, németül, franciául vagy olaszul vaunak megírva. A magyar nyelv kimaradt. Tudjuk, hogy a mai világban, amikor nemcsak Magyar országion, de a környező állaaniokban is mindenkinek legelemibb jogos érdekeinek megvédése céljából, származási okmányokat kell beszereznie, milyen sérelmes ez az intézkedés, hogy Romániában még az okmányokra nézve is behozták ezt a szigorú továbbítási tilalmat. Igen t. Ház! Bármilyen legyen is a Románia és Magyarország között álló kérdések nagy tömege, mi a két ország között függő nagy kérdésekben lojálisán meghajoltunk az előtt a döntés előtt, amely még nagyon sok sajgó sebet és nagyon sok jogos kívánnivalót hagyott hátra a mi szempontunkból. Mi magasabb érdekből és azért, mert saját szavunkat álljuk és saját aláírásunkat megbecsüljük, alávetettük magunkat egy döntőbírósági ítéletnek. Megtartottuk szavunkat, nem rekrimináltunk, betartottuk azokat a feltételeket, amelyeknek előre alávetettük magunkat. Ezzel szemben Románia, legyein szabad kimondanom, — bocsánatot kérek — meg nem érdemelten jól járt ezzel a döntéssel, mert meg tudta tartani legalább egy részét a jogtalanul és minden történelmi igazság és nemzeti elv ellenére neki juttatott területnek. (Ügy van! Úgy van! — Taps a középen és a baloldalon.) Azóta sem tesz mást állandóan, imint izgat az általa eleve elfogadott döntés határozmányai ellen és az eddig a rotmán megszállás alatt eltelt huszonkét évnél sokkal komiszabb módon sért, bánt és veszi el életlehetőségét az ezidőszerint — de reméljük, már nem sokáig — hozzája tartozó magyarságnak. Hibának és mulasztásnak tartanám azt, ha Magyarország részéről, amelynek szempontjából néhai miniszterelnökünk, Teleki Pál gróf szavai szerint nem közömbös, hogy az elszakított területen élő magyarságnak mi a sorsa, a román kormány említett intézkedése miatt a kellő lépések meg nem történnének. Ezért azt hiszem, hogy mi nem fogjuk ölhetett kézzel nézni, hogyan bánnak a romániai magyarülése 19.U november 12-en, szerdán. sággal és hogyan tartják be azokat a kötelezettségeket, amelyekre nemzetközi szerződések és a nemzetközi döntőbíróság ítélete kötelezik őket. Amikor, — el kell ismernünk — a magyar kormány a legmesszebbmenőén lojálisán kezeli a uni nemzeti kisebbség'einket, amikor a magyar kormány a német, a tót, a román, nemzetiségeknek minden jogot megad, túlmenően talán azon, amire a betű szerint kötelezve lennénk, amikor nyelvhasználat, kulturális fejlődés, iskolaügy és az egész nemzeti élet minden vonalán az ő életlehetőségüket nemcsak .szabadon engedi, hanem még támogatja is, ugyanakkor Magyarországnak nem szabad eltűrnie, hogy ilyen intézkedések lássanak napvilágot. De továbbmegyek. A közös földrajzi fekvés, az a terület, amelyen nolens-volens kénytelenek vagyunk egymással szoniszédság'ban élni, egymás mellett állított minket harcba Európa közös ellenségével, a bolsevizmussal szemben. Tűrhető-e az, hogy az a nemzet, amelynek fiai a mi honv'édeinkkel együtt küzdenek, — nem akarok most a küzdelem kvalitatív különbségeire rámutatni — a bolsevista Oroszországgal szemben, az országon belül a velünk, hogy úgy mondjam, ma katonai szövetségben álló magyarokkal szemben ilyen intézkedéseket hozzon? Azóta, körülbelül egy hónappal ezelőtt, valószínűleg a magyar kormány lépésére, a román postaigazgatóság ezt a rendeletet visszavonta és nagykegyesen megengedte, hogy levelezőlapokat és okmányokat akkor is továbbítson a posta, ha azok magyar nyelven vannak fogalmazva. Ezzel azonban a kérdés nincs elintézve és az a tény, hogy hónapokon keresztül érvényben lehetett egy ilyen rendelet Romániában és az a tény, hogy csak hónapok multán bizonyos korlátozásokkal szüntették azt meg, nem menti fel Magyarországot, nem menti fel a magyar társadalmat és nem menti fel a magyar kormányt sem attól, hogy ez ellen az intézkedés ellen és ez ellen a szellem ellen, amely ebben az intézkedésben megnyilvánul, a legnagyobb erélyességgel tiltakozását ki ne fejezze. En interpellációmban az igen t. miniszterelnök iirhöz, úgy is, mint külügyminiszter úrhoz, valamint a kereskedelem- ós közlekedésügyi miniszter úrhoz feltett kérdésemet, hogy milyen intézkedéseket szándékoznak a miniszter urak ebben az ügyben foganatosítani, oda módosítom, hogy feltételezem, hogy valamilyen intézkedéseket tettek, mert, ismerve a románokat, ha nem történt volna valami nyomás az ő irányukban, soha ezt a rendelkezést nem változtatták volna meg. De kíváncsiak volnánk és éppen azért a közvélemény megnyugtatására igen kérem az érdekelt miniszter urakat, közöljék a törvényhozással, hogy milyen intézkedéseket tettek ebben az ügyben, hogy lássa az a magyar közvélemény, hogy a magyar kormány a helyén áll és a

t magyar kormány nem tűri azt, hogy a balkáni bocskort belénk töröljék. (Egy hang a középen; Nem is szabad!) Van azonban még egy kérdésem, amelyet a miniszter urakhoz intéztem: hogy nem gondolkoznak-e a miniszter urak arról, hogy ilyen sérelmes intézkedésekkel szemben retorziókkal éljenek? Itt a fogalmak tisztázása céljából csak azt akarom megjegyezni, hogy ez a kérdés nem értelmezendő úgy, mintha én azt kívánnám, hogy a Magyarországon lakó román anyanyelvű magyar állampolgárok nyel vb asz-