Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.

Ülésnapok - 1939-195

6â Az országgyűlés képviselőházának lí Mátyás közbeszól. — Zaj.) Én csak röviden azt kívánom válaszolni, hogy a hasonló feltevések és mende-mondák a messze mithikus korok legendái közé tartoznak, annál is inkább, mert aki visszaemlékezik a körülbelül két hónappal ezelőtti időkre, az pontosan fog emlékezni arra, hogy a német hadsereg átvonulása április elején történt, ezeket a könyveket pedig május második felében vezettük be, amikor már a közvéleménynek nem lehetett ilyen feltevésekkel szórakoztatnia magát, bár ez a feltevés még olyan közgazdaságilag tanult embernek is, amilyennek én Ma'tolcsy Mátyás t. képviselőtársunkat ismerem, a tudatában megfordult. (Zaj és mozgás jobbfelől.) A vásárlási könyvek bevezetése tisztán és kizárólag azt a célt szolgálta, hogy ha már egyelőre Magyarországon nem tudunk egy sfereg cikkben a pont-rendszerre áttérni, legalább ilyenformán vessünk gátat annak a, sajnos, nem egy alkalommal, így a tavasszal is, előfordult, hisztériának mondható vásárlási láznak, (Helyeslés jobbfelől.) amelyet főképtpen Budapest lakosságának némely részében tapasztaltunk. (Maróthy Károly: Persze, a Lipótváros! — Matolcsy Mátyás: Maeeszlisztet is lehetne egy kicsit igénybevenni! — Zaj és mozgás.) T. Ház, ha már a vásárlási könyvek dolgát érintem, aligha lesz hiba, ha foglalkozom azzal az újra meg újra visszatérő vádponttal, hogy ez a könyv hátránnyal sújtja a családos embereket és a feleség vagy gyermek nélkül élő emberek számára előnyt biztosít s ugyanígy a cselédek számára is. Roppant csodálkoztam, hogy jogászilag olyan kiválóan készült képviselőtársaim is, mint Nagy László, azt mondta, hogy egy kiszakítással vagy berakással más könyvből, ki lehet játszani az egész új rendszert. Ezekre vonatkozólag nekem a következő az álláspontom és ezt ki is kívánom a t. Ház előtt fejteni: első pillanatra tényleg bárki azt gondolhatná, hogy egy családos ember hátrányban van egy 24 évnél idősebb családtaggal vagy akár alkalmazottjával szemben. De valójában mi éppen a családi vásárlási könyvet iparkodtunk tehermentesíteni, amikor ezt a két kategóriát a családból kiemeltük. A mellett az sem lehetetlen, hogy az egyedülálló könyvtulajdonosok könyve hosszabb ideig lesz majd használandó, mint a családok könyvei. Egyébként a vásárlási könyv rovatai számításaim szerint egy családnak feltétlenül elegendők arra, hogy megfelélő gazdaságos beosztás mellett három hónapig a családnak minden igényét a korlátozás alá eső árukból kielégítse. De, t. Ház, az ember, amikor ilyen kérdésekkel foglalkozik, érdekes közhangulatokkal találkozik. Sok ember, akinek eszeágában sem volt belátható időn belül olyan árut vásárolni, amely könyvhöz köttetett, azonnal roppant idegessé vált annak következtében, hogy neki még nem adták ki a könyvét. (Ügy van! Ügy van!) Pedis meg vagyok győződve arról, t. Ház, hogy a hatmillió könyv egy jó részében, amelyet eddig szétosztottunk, a mai napig egyetlen bejegyzés sincs, (Ügy van! Ügy van!) s amellett rengeteg olyan áru van, amelyet, Istennek hála, Magyarországon nem kötöttünk még ilyen formán sem hatósági eljáráshoz. Minden reménységem megvan arra, hogy ez a könyv azért legalább egy tekintetben eléri célját, hogy tudniillik a túlzott és féktelen vásárlási kedvnek elejét veszi. Mert elvégre utólag a hatóságnak módja lesz megvizsgálni, hogy ki mit milyen mennyiségben vásárolt és a jövőt . ütése 19Ul június l'T-ên, keââen. illetőleg a szükséghez képest ezek az adatok más intézkedéseknek is az alapjául szolgálhatnak. T. Ház! A háztartási vásárlási könyv munkásságomnak abba a körébe sorozható, amely az ipari közellátás nevén foglalható össze. Ennek folytán talán nem lesz helytelen, ha a másik ide tartozó kérdést is érintem, a cipőkérdést, amely szinte kivétel nélkül minden ózonok felszólalásában előtérbe került. Hiba volna, ha nem, lennék tisztában azzal, hogy a cipőkérdés legnehezebb közellátási problémák egyike az országban és hiba volna, súlyos hiba, ha én egy percig is azt merném mondani, hogy ez a kérdés úgy megoldható belátható időn belül, ahogyan azt valamenynyien minden bizonnyal politikai pártállásra való tekintet nélkül szívünk mélyéből szeretnénk. Nyilván nagyon sokan tudják a Ház tagjai közül, úgy gondolom valamennyien, hogy Magyarország bőrszükséglete tekintetében nem volt önellátó akkor sem, amikor 1939 szeptember 1-ével elindult a második nagy világháború. Köztudomás szerint rengeteg bőranyagot kellett Dél-Amerikából, Argentinából behozniunk, amelyet azután a mi gyáraink dolgoztak fel talpbőrré és felsőbőrré. Sine ira et studio mindenkinek egyeznie kell velem annak a ténynek kényszerű elismerésében, hogy ennek a háborúnak a végéig le kell mondanunk arról, hogy akár Dél-Amerikából, akár a világ más egyéb tájáról nyersbőrt tudjunk behozni. Ennek folytán egyfelől számolnunk kell azzal, hogy bőripari telepeink erős munkahiánnyal küzdenek, másfelől továbbmenőleg azzal, hogy igenis helyes volt a kormány intézkedése, amikor ebbe a kérdésbe belenyúlt és iparkodott a talpbőrt elsősorban azoknak a számára biztosítani, akik arra legelsősorban igényt tarthatnak. Az a cipőmennyiség, amelyet a kormány az én propozíciómra lefoglalt február derekán és amelyet csak apránként engedek újra forgalomba hozni, éppen nem volt nagy, hiszen a bőrínség folytán a cipőgyárak már korábban is csak redukált üzemmel dolgoztak. Azt is tudjuk valamennyien, hogy Magyarország cipőfogyasztása milyen katasztrofálisan gyenge, szegényes volt. Ha rangsort akarnék felállítani, Magyarország akár a cipő fogyasztás, akár a cukorfogyasztás terén, messze elmaradt a nyugati országok mögött. Ez nem azt jelenti, hogy ha egyszer jobb idők lesznek és Magyarország dolgozó népének kereseti viszonyai meg fognak javulni olyan mértékben, mint amire most már akár a mezőgazdasági, akár az ipari munkabérek javulása folytán számíthatunk, nem fog Magyarországon is több cipő fogyni. Egyelőre azonban nem tehetünk mást, mint hogy a cipőt azoknak a számára biztosítjuk, akik arra elsősorban igényt tarthatnak. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Igényt tart mindenki!) Persze, hogy igényt tart mindenki, hogyne tartana mindenki igényt, de éppen az lesz a hatóság kötelessége, hogy a különböző igénylők közül kiválogassa azokat, akik tényleg jogosultsággal bírnak s egyben fontos munkát végeznek. Az az utasítás, amelyet a hatóságok megkaptak, világosan abban az irányban rendelkezik, hogy elsősorban annak szabad cipőutalványt adni, aki a közszolgálat érdekében olyan munkát végez, amely elengedhetetlenül megköveteli, hogy cipőt kapjon az illető ember. Például egy mozdonyvezetőt nem járat^ hatunk cipő nélkül. (Horváth Ferenc: És az