Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.

Ülésnapok - 1939-195

50 Az országgyűlés képviselőházának 195, hogy az miképen kezdődött. Sok tekintetben analógiát lehetne vonni a mostani állapotokhoz képest. En azonban arra kérem az igen t. miniszter urat, ha nem is jövünk ide most és nem jövök most a rendelkezésemre álló számtalan vidéki konkrét panasszal, vegye úgy, mintha ezeket elmondottam volna, mert szíves engedelmével fel fogom őt keresni és ezeket a panaszokat ott személyesen fogom előadni és a legsürgősebb orvoslást fogom követelni. Ma nagy általánosságban csak annyit állapítok meg, hogy az élelmiszerek elosztása és kiszolgáltatása körül olyan panaszok vadnak, amelyeknek elintézését továbbra is elodázni nem lehet. A legveszedelmesebb az a bizonyos suttogó hírverés. Meg kell állapítanunk: nemcsak nálunk van ez, az egész világon a suttogó propaganda korszakát éljük, amikor minden kávéházi törzsasztalnak megvan a maga értesültsége, amikor hiába razziázik a rendőrség és fog össze pár ilyen suttogó pro pagandistát, ilyen reménykedő / nem tudom kicsodákat a kávéházak fedezékeiben, mégis határozottan suttognak az emberek. Suttogják például azt, hogy itt elrejtett készletek vannak, suttogják azt, hogy befalazott kam rákban óriási mennyiségek vannak felhalmozva. Ennek a suttogó propagandának bizonyos alapot ad az, hogy amikor az egyik vidéki városban az egyik IT almosnak tényleg befalazott kamráját feltörték és ott nem lisztet és darát, hanem cukrot és egyebet találtak, akkor az emberek azt látták, hogy ennek a malmosnak baráti körében hatósági személyek is vannak anélkül, hogy tudtak volna erről, de ezek a bűntett kiderítése után sem szakítják meg vele tüntetőleg az összeköttetést, talán álszeméremből, vagy nem tudom miből. Távol áll tőlem, hogy hatósági személyeket ebbe a piszkos dologba belevonjak, de az ilyen bitangokkal nyíltan meg kell szakítani minden összeköttetést és a köszönést sem szabad elfogadni. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban a miniszter úr előtt a múltkoriban egy közbeszólást kockáztattam meg, hogy bízza reám 24 órára ezeket a kérdéseket, én elintézem ezeket. Tessék razziákat tartani azokban a részekben. 35n nem személyeskedem, nem jövök ide faji kérdésekkel, de jövök egy^ megállapítással, amelyet nem lehet megcáfolni és ez az, hogy a zsidóság itt Magyarországon, kicsi és nagy egyaránt, nincs áthatva a közösségi érzéstől úgy, mint mi. (Felkiáltások a jobboldalon: Ez világos!) A közösségi szellem távol áll tőle, inkább a faji összetartozóság érzete van benne kifejlődve, mint sem a magyarság Rorsközösségébe való intenzívebb, mélyebb elraerülés. (Ügy van! a jobboldalon.) Ha tehát ezekre a helyekre úgy rajtaütésszerűén kimennének a kopogtató emberek, meglátnák, hogy van-e falazás, vagy nincs falazás. A szakácsnők, a mosó- és vasalónők házrólházra járva mesélnek és ezzel rengeteget ár tanak magának az országnak, mert az elégületlenséget szítják, pedig nekünk ma a lelkek megnyugtatása a legelső feladatunk. Az az egyszerű ember nem kapta meg a lisztadjag* ját, mert nem tudom milyen körülmények folytán nem kaphatta meg, — rossz termés volt — és közben országrészek is jöttek vissza hozzánk, amelyeknek ellátásáról szintén gon doskodnunk kellett. Egyéb körülmények és hibák is voltak, pl. bizonyos búzamennyiséget ipari célokra odadobtak. Tudok esetet, amikoi a nagybérlő bevitte a búzáját az egyik váülése 19 Ul június 17-én, kedden. rosba és ugyanazzal a vagonnal hozta vissza 3 pengővel olcsóbban. Ilyen dolgok voltak a múltban és ezek mind olyan hibák, mind olyan felkiáltójelek, amelyek intenek arra, hogy a jövőben ilyenek ne forduljanak elő. A valutadetektívek egészen szépen dolgoznak; az ember szinte örül nem annak, hogy sok ilyen eset van, hanem annak, amikor nyakoncsípik a bűnözőket. Tessék tehát ezeket a razziákat elrendelni, mert ebben az országban mindig a tisztességes ember szenved, mindig a tisztességes ember fizeti meg a leckepénzt másokért. A magunkfajta ember becsületesen bejelenti, hogy 10 kiló 50 deka lisztje van és amikor kell, akkor beszolgáltatja azt a fölös két kiló babot, vagy 3 kiló lisztet. Én most a magam társadalmi osztályáról, baráti és rokoni körömről beszélek, ahol lemérik dekára ezeket, mert átérzik, hogy ma hazaárulás egy dekát is elvonni a közösségtől. Tessék itt razziát^ tartani, miniszter úr, és büntessék a bűnözőket az állampolgárság elvesztésével, az országból való kiutasítással, stb., mert ezek nem éreznek velünk egyet. Legyen az egy bolygó ember, tudom, hogy sehol se veszik be, hanem majd lökdösik, mint egy billiárdgo lyót. egyik határtól a másikig. De megérdemli, mert vétkezett a magyar közösségi szellem ellen és a magyar nép, a dolgozó milliók ellen. (Helyeslés.) Nagyon örülnék, — és ezt nem bejelentésszerűleg mondom — ha már addig is, amíg én itt beszélek, a detektívek sok ilyen bitangot fülöncsíptek volna. Lényeges dolog, mélyen t. miniszter úr, hogy ezeknek a készleteknek az elosztása igazságos^ legyen. Természetesen az osztóigazságot úgy értem, hogy annak a Ritzben uzsonnázó dáraának, vagy annak a nem tudom hol, a Moulin Rouge-ban, vagy hol szórakozónak nem kell annyi kenyéradag, nem kell annyi lisztadag, mint annak* a nehéz munkát végző becsületes # földmíves munkásnak, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) akinek a kenyér a tápláléka. Bizonyos, hogy az egytál ételt ezeknél a szegény embereknél már régen bevezették, mert mélyen t. Képviselőház, nincs tészta, leves, előétel, meg utóétel, csak a kenyér van előtte is, közben is, utána is, mert a kenyér a fő tápláléka annak a földmíves embernek, nem csak ma. hanem állandóan. Tehát inkább tőlünk vonják meg, nekünk adjanak kevesebbet, bár engem ez egyénileg nagyon érint, mert én is nagy kenyérevő vagyok, származásomnál fogva, de mindegy, ezeknek az embereknek mesr kell adni a szükséges kenyeret, hogy a nehéz munkát vaióbaji tisztességesen el tudják végezni. A múltkor olvastam egy nagyon érdekes fejtegetést. Az egyik cikkíró 10 centimétert követel a régi liberális kormányoktól, 10 centimétert, amely elveszett a magyarság nagyságából, mert kisebbek lettünk az évtizedek és századok alatt a helytelen, nem egészséges, nem megfelelő táplálkozás következtében. A cukorfogyasztás tekintetében úgyszólván a legutolsó helyen állunk az egész világon, már a kultúrnemzetek között. T. Képviselőház! Ha már a múltban, a békeidőkben, a jobb időkben az a szegény ember maga megszabta a maga fejadagját, mert a körülmények kény szeri tették erre és rászoktatták, hogy addig nyújtózkodjék, ameddig a takarója ér, akkor ma, amikor itt rendelkezések vannak, ne szállítsuk le túlságosan az ő önszabta fejkvótáját, mert úgyis csak annyit fogyasztott, ameny-