Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.

Ülésnapok - 1939-195

Az országgyűlés képviselőházának 195 csoiátban nem a jóhiszemű , miniszterekíe gondolok, azok sokszor csak bábuk voltak, maguk sem tudták, ihíogyan ráncigálják őket, hanem azokra a bizonyos urakra, akik akkur intézketdtek. T. Képviselőház! Mondom, hála Istennek, akkor is voltunk néhányan, akik abban az atmoszférában nevén mertük nevezni a gyermeket és radikális intézkedéseket mertünk követelni. Amikor ezekről a kérdésekről ma itt beszélünk és ezeken a dolgokon elmélkedem és visszagondolom magamat a múltba, magam is óriási f haladást látok, mert akkoriban szinte felség árulásnak, istenkáromlásnak vették, ha az ember szociális bajokat mert szóvátenni, ha a nemzetközi és a magyar zsidóság bűneit merte ostorozni, ha radikális, szigorú büntetéseket mert követelni. Vagy azt mondatták róla, hogy klerikális, ha vallási vonatkozású dolgokat mert megmondani, ha Isten mellett hitet mert tenni, vagy azt mondották rá, hogy maradi ember és nem tudom milyen jelzőkkel •illették, de mindig találtak valami megjegyzést, amely az embert gúny tárgyává tette és így igyekeztek a nagy közvélemény előtt nevetségessé tenni. Végeredménybein a legtöbb ember kedvét el is vették a közéleti harcoktól, legalább is az ellenük irányxüó éles harctól. Én nem tartozom ezek közé, mert én azóta is fejlődtem. (Derültség.) Akkor is meg mertem mondani a magam véleményét. Legyen szabadi rámutatnom arra, hogy amikor a bűnösökről, az árdrágítókról volt szó, egyik k'üzbeszólásom formájában azt találtam mondani, hogy az a kár, hogy az árdrágítókat nem kötötték fel. Ez 1918 június 5-én volt. Erre a miniszterelnök azt mondta, hogy: a felkötés mesterségét a t. képviselő úrnak hagyom. Azt gondolta, hogy zavarba jövök. Én azt válaszoltam, hogy szívesen vállalom! (Derültség.) Mélyen t. Képviselőház! Igazán nem vagyok szadista, de amikor valaki a közösség szent elve, a közösség érdeke ellen vét, amikor katonáink harcolnak, vagy harcoltak a múltban, amikor itt éhező szegény magyar földmíves testvérek vannak, akiknek mines meg a megfelelő fejadagjuk, akiknek napokon át nincs kenyerük, akkor igenis én ma is halállal büntetném azt, aki rejtegeti és elvonia a forgalomból a lisztet. (Egy hang a jobboldalon: Igaza van!) Ém nem találom elég radikálisaknak a miniszter úrnak ezeket az intézkedéseit és ennek a törvényjavaslatnak az intézkedéseit ezen -a téren. Annak igazolásául, hogy abban az időben is voltak és voltunk képviselők, akik, felemeltük tiltakozó szavunkat, legyen szabad a képviselőház naplójából idéznem. Ezt mondtam (olvassa): »Hát nem szorul-e el minden becsületes magyar polgár szíve, ha azokat az üzelmeket látja és tapasztalja, amelyeket a háborús viszonyok burjánoztattak ki nemcsak egyesek, hanem fájdalom, egész töinieigek lelkében. Engedje meg a t. kormány, hogy ebben a kérdésben, a már elviselhetetlen, tűrhetetlen helyzet szanálására a legerélyesebb, a leghatékonyabb intézkedéseket kérjem, mert már csakugyan tűrhetetlen és tarthatatlan az^ az állapot, hogy az országban az árdrágítók és a kávéházak biztos fedezékéiben üzérkedő lánckereskedők, ezek a konjunktúra-lovagok a legszemérmetlenebbül űzhetik gálád visszaélései; ket. Legfőbb ideje, hoccy a kormány drákói szigorral lépjen fel ezekkel szemben és példákat statuáljon.« Kivételes törvényekre és intézkedésekre ülése 19 Ul június 17-én, kedden. 49 j van feltétlenül szükség, hogy a büntető jogszolgáltatás legfőbb követelményének elég tétessék, r annak tudniillik, hogy a kiszabott büntetés ne csak a vétségek, kihágások és bűncselekmények megtorlása legyen, de egyszersmind elrettentő példát szolgáltasson azok részére, akik ilyen aljas visszaélések elkövetésére hajlandósággal bírnak. Hogy mily erkölcsi kihatásuk van ezeknek a dolgoknak a közérzületre, a tekintetben csak arra a szegény beteg, katonára utalok, aki a nagyváradi császári és királyi tartalékkórházban Strasserné kosztján sínylődött és aki a méltán börtönben vélt kosztadóját most Budapesten az Andrássy-úton látja vígan autózni. Ilyen és hasonló az árdrágításoknál már határt nem ismerő visszaélések eredményes megtorlását célozta a Ház egyik előző ülésén a statáriális eljárásra utaló közbeszólásom. Akkor az igen t. miniszterelnök úr nagyon kedvesen mosolyogva azt jegyezte meg, hogy ő az^ akasztófák felállításával nem foglalkozik, ezt átengedi nekem. Erre akkor kijelentettem, hogy vállalkozom erre a feladatra és a legnagyobb készséggel jelentem ki most is, hogy átveszem _ a kormányhatósági megbízást.« Ezután kifejtettem, hogy nagyon örülnék, ha a t. ügyvédképviselő urak az ilyen árdrágítók védelmét nem vállalnák, elvégre van elég sok szegény ügyvéd, aki ezt megtenné. T. Képviselőház! Ezzel esak arra akartam rámutatni, hogy akkor kevés eredményt értünk el, mert kevesen voltunk és mert más szellemben, más légkörben eltünk. Amikor a képviselőházban valaki a zsidó szót kiejtette, — én voltam az első. — a miniszter négyszer is megfordult, hogy mit szólnak hozzá a zsidó újságírók. Mondom, akkor más korszellem volt ebben a Házban, de akkor is voltunk; többen, akik igenis, a legszigorúbb intézkedéseket követeltük a kormánytól, de sajnos, eredménytelenül. Jöttek a háborús milliárdosok, a háborús milliomosok. Hiába követeltük a háborús vagyonok megadóztatását, ez sem vezetett eredményre, sőt kinevették az embert és kijátszották azt a házhatározatot, amely arra^ vonatkozott, hogy a háborús vagyonokat úgy» mint Angliában tették, 80°/o-ig meg kell adóztatni. T. Képviselőház! Ezt csak azért említettem meg, hogy bizonyos párhuzamot vonjak a mai állapotok és az akkoriak között. Javulást, mondom, ma lehet tapasztalni,, de én az igen t. miniszter úrnak, akit a tisztességes emberek erélyes embernek ismernek az országban, de akit az árdrágítók és a visszaélők még nem ismertek meg elésrgé, és csak úgy hallomásból tudják, hogy erélyes ember került ide és várják az intézkedéseket, — mint ahogy én várom, — a •következőkre hívom fel szíves figyelmét. A mai időket nem tartom alkalmasnak arra, hogy a konkrét dolgokat, a konkrét panaszokat) a nép elkeseredésének a ^ hangját itt a Házban a nagynyilvánosság előtt hangoztassuk. (Elénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Ha. nekem panaszom van, én odamegyek a miniszter úrhoz (Élénk helyeslés a jobboldalon.), megpróbálom az intézkedését, az orvoslását kérni. (Felkiáltások jobbfelől: '• Ez a helyes!) és ha az én szavam, az én kérésem nem találna meghallgatásra, csak akkor jövök ide és akkor is csak abban az esetben, ha ezt az én magyar lelkiismeretem megengedi (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.), mert én átéltem egy forradalmat és tudom,