Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.
Ülésnapok - 1939-205
418 Az országgyűlés képviselőházának 205. ülése 19J/.1 július" 2-án, szerdán. nagy tömegéről a maga veszélyeztetése nélkül, elfogadom a törvényjavaslatnak azt az elgondolását, hogy a félvérek szempontjából diszkriminálni kíván, a fél vérek egy részét a magyarsághoz asszimilálni akarja, a másik részét* pedig a nemzettől disszimilálni kívánja. A magam részéről megfelelő statisztikai adatok hiányában nem tudom megítélni, hogy ez a javaslat és még inkább az a módosítás, amelyről szó van, helyesen fogja-e megoldani a határvonalat az asszimilálandók és a nem asszimilálandó k között, vagy nem, de a kormány iránti bizalomból kifolyólag a magam részéről hajlandó vagyok elfogadni azt a határvonalat, amelyet a kormány előtanulmányai alapján helyesnek vél. Két dologra azonban rá kívánok mutatni. Az egyik az, hogy társadalmilag és gazdaságilag minden diszkriminációt meg kel] szüntetni azokkal a félvérekkel szemben, akiket ennek a törvénynek alapján a magyar nemzetbe recipiálni kívánunk. Akit egyszer beveszünk, azt vegyük magunk közé és tegyük magyarrá. Ha pedig magyarrá akarjuk tenni, ahhoz intézményes intézkedések kellenek. Az a félvér, akit keresztényekkel engedünk házasodni, maga is és legalább három nemzedéken át utódai is csak tisztavérű kereszténnyel házasodjanak, hogy ez az erélyes intézkedés a minél hamarabb való asszimilációt biztosítsa. Meg kívánom ' azonban említeni, hogy vannak ebben az országban történelmi nevű családok, olyan történelmi nevű családok, t amelyeknek ősei katonai, politikai, gazdasági, művészeti, vagy irodalmi érdemeik alapján közismertté tették az országban nevüket. Ilyenek vannak a főnemesi, nemesi, de a i>olí>ári családok között is. Bár egy ilyen családhoz tartozó ember botlását vagy hibáját nem akarom mentesíteni a következmények alól, mégis rá akarok > mutatni arra, hogy a mostani névbecsülés idején, amikor például a történelmi neveket az ipari és a kereskedelmi életben is óvni kívánjuk, mégis es;ik lehetetlen, hoa-v történelmi nCvű mae-yan-okat zsidóknak deklaráljunk és mint zsidókat Örök időkre pero&tu aljunk (Űgy van! JTay van! iobbfflől.h mert ezek. ezután csak zsidókkal és kevert vérűekkel házasodhatnak. (Keck Antal közbeszól. — Zaj a jobboldalon.) Méltóztassék nyugodtan megvárni a mondatom végét. Azt kérem, hogy ha egy ilyen történelmi nevíí főnemesi, nemesi vagy polgári ember zsidónak minősül a törvény alapján, akkor veszítse el a köztiszteletben álló nevet (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.) és ne kompromittália azt a becsületes magyar történelmi nevet a történelmi család ilven leszármazottja. (Mester Miklós: A többiek is veszítsék el map'va 1 ' nevüket, ha zsidónak minősülnek! — Za, if) "Ez más lanra tartn' ik. T^n nagyon érdekelve vagyok ebben, mert •>zt hiszem, «enkinek sincs n.nnví zsidó névrokon q. mint ennen imkern, (n^rültsénf) "Egyébként nem tartom ilídomosnak. hoe'v én hozzam p/f elő és nem tartom s^'ikséw^ek hoo'y ezmi a törvényjavaslaton IbaHil rendezzék- Ügy látom, hogv n készülőben <\.&vfi harmadik v.siflóKií'íVmv ftbben a vonatkozásb 011 i 0 * kíelóo-ítő '•'mdíd^p'/Aspk^t tartalmaz. 0W*sHn Zoltán : Szerzett ionokat nem ismerünk! Ezen téren mim« szerzett ÍOQ-I — Zaj. — Elnök csennet"s Kisebb jelentőségű, de a gyakorlati életben fontos módosításnak tekinteném a tisztíowosi kmdésbm] elfoarlalt álláspont módosítását. Amint hailJom, egy esetleg elfogadandó módosítás szerint más orvosi intézményeik vezetői is lennének jogosultak a házasság előtti ' vizsgálat megejtésére. Kérern a miniszter urat, méltóztassék elasztikusabb formulázáshoz hozzájárulni. Ne méltóztassék a saját és a belügyminiszter úr kezét már előre megkötni a jövőbeni végrehajtási rendelet kiadása szempontjából. Méltóztassék hozzájárulni ahhoz, hogy ezeket a vizsgálatokat a tisztifőorvos, vagy pedig az esetenkint kirendelhető, illetőleg az ebből a célból kirendelhető egy vagy több helyettese lássa el. (Helyeslés jobb felöl.) Ha ezt el méltóztatik fogadni, akkor minden egyes vidéken a helyi közlekedési viszonyok figyelembevételével, ezenkívül padig a rendel : kezesre álló orvosi kar erkölcsi és tudásbeli nívójának figyelembevételével is mindig a leghelyesebb megoldást lehet választani. (Helyeslés jobbfelől.) Ëz lényegesen elasztikusabb, mint a másik megoldás és meg vagyok győződve arról, hogy a miniszter urak szakközegeik által meg is fogják tudni találni minder nütt azokat a meigfelélő embereket, akik rendesen el fogják ezt a feladatot látni. Méltóztassék azonban elhinni, én még a legrosszabb esküt tett keresztény köorvost is, akit az_ a páciens meg tud találni, jobbnak tartom, mint azt a tiszti főorvost, kinek a nyomát bottal ütheti és akit nem fog tudni megtalálni. Legyen szabad egy másik kérdést is megemlítenem, amelynek tekintetében én már meg vagyok nyugtatva, mert a miniszter úr megnyugtatott, de szeretném, ha ennek a megnyugtatásnak nyoma maradna a parlamenti naplóban. Ez az orvosi vizsgálat díjtalansága nagyon liberálisan alkalmazva a szegényebb néprétegeknél. (Helyeslés.) Ha Festetics Domonkos igen t. képviselőtársam végre egyszer rászánja magát arra. hogy felvegye a házasság szentségét (Derültség.), akkor igazán nem kívánhatjuk meg, hogy őt ingyen vizsgálják meg, de méltóztassák a falusi szegény nép számára nagymértékben engedélyezni a díjtalan vizsgálatot, tehát mindazoknál méltóztassék elengedni az orvosi díjat, akik azt súlyos tehernek érzik. Végül minden indokolás nélkül egy kérést akarok az igazságügyminiszter rirhoz intézni. Ez az, hogy az elfogadandó módosítások szempontjából ne méltóztassék az országgyűlés alsóházával szemben szűkkeblűnek lenni, hanem méltóztassék azokat a, ( módfosításokat. amelveket a miniszteri felelősség alapján elfogadhatónak vél, már az országgyűlés képviselőházának bizottsági tárgyalásánál á javaslat szövegébe bevenni. (Helyeslés.) A javaslat céljával egyetértek és ezért, de a nehéz időkben különösen kötelező pártfegyelem miatt is, a javaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadóim. (Elénk éljenzés és htps jobbfelöl. — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik 1 ? Arvay Árpád jegyző: Incze Antal! Elnök: Incze Antal képviselő urat illeti a szó. Incze Antal: T. Ház! Hunyady t. képviselőtársam egyetlen mondatára szeretnék röviden alludálni, amelyben a nehéz időkre ap pellált és ezekben a nehéz időkben mindenkitől több fegyelmet és több szolgálatot követelt. Nem hiszem, hogy ellőttem szólott t. képviselőtársamnak ez az allúziója reánk vonat-, kozott volna, mert azt hiszem, az egész t. Ház olismeri azt, hogv mi igazán nagy erőfeszítéssel iparkodunk elvi síkon maradni a törvényjavaslatok tárgyalásánál, iparkodunk kritikánkban az elvi és a szakszempontbkat kimé-