Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.

Ülésnapok - 1939-194

Az országgyűlés képviselőházának 19k. ülése 1941 június 13-án, pénteken. szemita, az már kereszténységet jelent. (Felkiáltások a jobboldalon és a középen Maróthy Károly felé: Most tapsoljon! — Maróthy Károly: Ugyan kérem...) örömmel üdvözlöm ennek a törvényjavaslatnak intencióját, ha úgy fogják fel, hogy igenis egy tartalomban gazdagabb keresztény életet kell teremteni. (Helyeslés jobbfelől.) A mindennapi imádságunk, a Miatyánk is erre tanít minket. Sajnos, a liberális gazdálkodási rendszer ezt elsikkasztotta és a közösség helyébe az ént állította. Útjára bocsátotta a féktelen Önzést, amely elsöpört az útjából mindent, ami a kereszténységre csak emlékeztetett, így a közösség tudatát is. (Ügy van! Úgy van! jobbfelŐl.) A közösség helyébe az ént állította oda, ennek következményei pedig — nagyon jól tudjuk.— azok a romok, amelyeket el kell takarítanunk; azok a szerencsétlen katasztrófák, erkölcsi lezüllések mind ennek a liberális gazdasági rendszernek a folyományai. Ha a közösségről akarunk beszélni, azt nem is lehet úgy érteni, hogy az már ma meg is lesz. Itt nevelésre van szükség. De ezt a nevelést necsak az egyén végezze, hanem ezt végeznie kell a hatóságnak is, úgy, mint például most, amikor szétküldötték Teleki Pál beszédét, aki gyönyörű szavakkal rávilágított a tisztviselő helyzetére a társadalomban, a felekkel szemben. A tisztviselő érezze úgy, hogy ő a közt szolgálja és nem az egyént, érezze át azt a felelősséget, amelyet viselnie kell akkor, amikor állását elvállalja. És ha mindenki érezni fogja azt, hogy akik oda vannak állítva a közszolgálatba, azok ezt a közösséget szolgálják és ezt a tudatot _ ápolják, én hiszem, hogy nem lesz nehéz ezt à közösségi szellemet újból viszszaállítani; ez hitben mély társadalmat fog teremteni és akkor meg fognak oldódni azok a i'égóta vajúdó erkölcsi kérdések, amelyeknek megoldása nélkül egy jobb magyar jövőről kár beszélni, (vitéz Lipcsey Márton: Ezen az alapon lehet beszélni!) Mélyen t. Ház! Éppen ezért ragadtam ki én is ezt a mondatot, mert ezt roppant fontosnak találom akkor, amikor el akarunk indulni egy jobb magyar jövő felé. Elhiszem, sokban igaza van Nagy László képviselőtársamnak: hogy például itt egy olyan törvényjavaslatról tárgyalunk, amely törvényjavaslatnak majd a jövőben lesznek érezhetők a rendelkezései, ma azonban még nem és hogy nem látunk megint egy átfogó törvényjavaslatot, amely felölelné mindazokat a részletkérdéseket, amelyeket ő előadott. De a törvényjavaslatnak nem is ez volt az intenciója, nem ez volt a szándéka. Mondom, az, hogy mi örömmel üdvözöljük a közösség gondolatát, magától értetődik, mert a keresztény világnézet alapján állunk, amely keresztény világnézet mindig azt hirdette, hogy a magántulajdonnak kettős rendeltetése van: az egyik az énnek a szolgálata, a másik pedig a közösség szolgálata. Ezt hirdettük kétezer esztendőn keresztül: kezdve az első keresztények történetén, végig egészen a mai korig, mindenütt ott látjuk végierhúzódui a közösség tudatát, a közösség szolgálatát, hol erősebben kidomborítva, hol pedis: kevésbbé, de mindenesetre miudig megvolt. Hiába mondják azt, hogy az Egyház elkésett a szociális reformjaival. Akik ezt mondják, azok az urak nincsenek tisztában az Egyház rendeltetésével. Az Egyház rendeltetése: menjetek és tanítsatok minden népeket és kereszteljétek meg őket — és keressétek Isten országát. De ez nem jelenti azt mintha az anyagiakról nem lenne gondoskodása, nem lenne szorgoskodása, mert az Egyház is nagyon jól tudja, hogy az anyagiakat is meg kell teremteni, csak az anyagiak birtokában fog fejlődni az egészséges lélek és az egészséges keresztény gondolkozás. Évszázadokon keresztül mindig megvolt az Egvháznak ez a szociális gondoskodása, csak az Egyház sohasem hagyja magát a hangulatoktól vezettetni. Az Egyház nem máról-holnapra él és nem a mának dolgozik; az Egyház sokkal messzebbi távlatokba néz, így cselekszik és ítél. Amikor tehát nem a hangulatokat követi, akkor teljesen helytelen az a vádaskodás, mintha az Egyház nem tette volna meg a kötelességét a szociális gondoskodás terén. Ezekután engedjék meg, hogy áttérjek az előttünk fekvő törvényjavaslatra, amely a közellátás érdekeit veszélyeztető cselekmények büntetésről szól. Mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy milyen két esztendőnek vagyunk utána, tudjuk, hogy tavaly a belvizek mennyi kárt okoztak s hogy idén is száz meg százezer hold van víz alatt. Nem lehet letagadni, hogy jelenleg- a földeknek körülbelül egyharmada bevetetlen s ezért nem merem azt állítani, amit Festetics t. képviselőtársam mondott, hogy már biztosítva van az idei termés. T. képviselőtársam nagy optimista, mert ha végigmenne az országon, mást látna. Ha a Bácskára gondolok, akkor mondhatom, hogy ott emberi számítás szerint biztosítva van. De nemcsak Bácska van. hanem itt van az egész Nagy-Alföld, itt van a Dunántúl; méltóztassék csak elmenni oda és megnézni, milyen szomorú képet lát ott az ember. A jövőt tehát nem lehet rózsásnak látni és neon lehet azt mondani, hogy most már meg vagyunk mentve. (Űay van! jobbfelől.) Éppen azért, mert olyan nehéz viszonyok között élünk és bizonytalan jövő elé nézünk, egészen természetes, hogv olyan rendelkezéseknek kell jönniök, am«lvek biztosítják majd a közellátást. Hiszen 1918-ban a háborút nem a csatatereken vesztettük el. hanem itthon, mert nem volt kenyér, nem volt zsír. (Ügy van! Űpy van! jobbfelől.) Ha most azt akarjuk, hogy ezt a háborút győzedelmesen befejezhessük, akkor nem mulaszthatjuk el. hogy okulva a múlt tapasztalatain, már ió előre gondoskodjunk arról, hogy a közellátást mindenki számára biztosítsuk. Ez könnyű volna akkor, ha a közösség tudata elevenen élne az emberekben és úgy éreznék, hogy hazafias kötelességük minél többet termelni, minél többet előállítani, hogy a közt minél hatásosabban szolgálják. De sajnos, nem es-észen ígv van. mert még ma is sokan elébehelyezik saját öaiös érdekeiket. Hozhat a kormány akármennyi rendelkezést, mindegyik alól van kibúvó és mindegyikből iparkodnak egyesek maguknak mes: nem engedett hasznot, biztosítani. (Meskó Zoltán: Elrettentő példákat kellene statuálni, majd akkor nem lennének! Huszonuée-v órára bízzák énrám! — Derültség jobbfelől.) Éppen ezért szükség van arra. hogy akik súlyosan vétkeznek a közellátás ellen, azok megfelelő megtorlásban részesüljenek. Vannak most is ilyen rendelkezések, de azt kell látnunk, liop-y az emberek nem riadnak vissza ezektől. Tényleg szükség van tehát arra, hogy az il ven cselekményeket bűncselekménnyé minősítsék át és még súlyosabb megtorlásban részesítsék ezeknek elkövetőit, nehoery előforduljon ismét az, hogy ezek miatt a visszaélések miatt a nemzet elveszítse jövőjét. Ha eiőveszem a törvényjavaslatot, mindjárt az első pontnál van- néhány megjegyzé-