Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.
Ülésnapok - 1939-204
394 Az országgyűlés képviselőházának szólni, ehelyett azonban legyen szabad nekem egy másik témakört bekapcsolnom beszédembe, annál inkább, mert hiszen az előttünk fekvő törvényjavaslat címe a házassági törvény kiegészítéséről és módosításáról szól. Az a kérdés, amelyet itt fel akarok említeni, összhangzik azokkal a kívánalmakkal, amelyeket már töhben hangoztattak az előttem szólottak közül, különösen hangoztattak a Háznak általam is igen tisztelt, nagyrabecsült és testvéri szeretettel szeretett pap-képviselői, amely kívánalmak helyesnek tartanák az úgynevezett liberális éra alatt alkotott házassági törvény revízióját. Szeretném még ezt kiegészíteni azzal, hogy amennyire helyeslem ezt a revíziós kívánságot, annyira szeretném, hogy ez a revízió egyúttal az úgynevezett reverzális törvénynek, illetőleg az errevonatkozó szakasznak a revízióját, (Helyeslés jobbfelől.) vagy talán csak egyszerűen úgy említem, hogy az 1868: LI V. tc.-nek visszaállítását is jelentse. Ha vannak olyan nemkívánatos vegyesházasságok, zsidó-keresztyén vegyesházasságok, amelyeket a nemzet életének egészsége érdekében ki akar küszöbölni ez a törvényjavaslat, akkor hadd mutassak rá arra, hogy vannak másfajta vegyesházasságok is, amelyek keresztyének és keresztyének, keresztyén felekezetek tagjai közt köttettek, ahol nem lehet aggály a nemzet életére káros tulajdonságok átörökítése tekintetében, ahol csak arról van szó, hogy az egy keresztyén hitnek más-más tükröződését és vetületét vallják a házastársak, ami ha vezethet is bizonyos feszültségre, de megelőző századok gyakorlata mutatja, a magyar közéletre és a magyar hétköznapi életre áldásos befolyást gyakorló, nagy és névtelen magyar családok sokasága mutatja, hogy a nemzet életére nem jelenthet kárt. Mégis azt látjuk, hogy a reverzális törvény egyfelől a nemzet sejtjeiben, a családban állított szembe egymással házastársakat, másfelől pedig szembeállította a keresztyén felekezetek testvéri munkára hivatott munkásait is. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Tisztelettel kérek egy félórai meghosszabbítást. Elnök: Méltóztatnak a meghosszabbításhoz hozzájárulni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadja. Szabó Zoltán: Szembeállította éppen azokon a helyeken, ahol a surlódásmentességre a legnagyobb szükség lenne, sokszor egy-egy kicsiny falu kicsiny közösségében. Pyrrhusi győzelmek mindmáig azok, amelyeket ebiben a tekintetben eddig akár az egyik, akár a másik keresztyén felekezet aratott a maga javára és a másik rovására. Azt mondhatnánk, hogy minden győzelem nemcsak a másiknak a kárát, de a sajátmaga veszteségét is jelentette. Én azért nagyon szeretném, hogyha ez a gondolat megértésre találna. Szinte lehetetlen is, hogy ne találna megértésre, inkább azt tudom, hogy bizonyos lehetetlennek látszó kánonjogi akadályok vannak ennek az útjában, de én azt tartom, hogy ha valamilyen cél fontos, — márpedig ebben a tekintetben a béke és a súrlódásmentes helyzet megteremtése az egész nem- • zet életének érdekében fontos — akkor a hit és a szeretet a lehetetlenségek legyőzését is meg tudja találni. (Ügy van! jobbfelől.) T. Ház! Odaértünk ennek a törvényjavaslatnak legtöbbet vitatott, leghevesebb viharokat keltett részéhez, a negyedik fejezethez. Hadd bocsássam előre azt, hogy nem kaptam semmiféle egyházi részről sem megkeresést, 204. ülése 19 hl július 1-én, kedden. sem rendelkezést, sem felhatalmazást arra, hogy a magam egyházának, a református egyháznak az álláspontját ismertessem. Nem is kötött meg engem az egyház semmiféle álláspontom és nézetem nyilvánításában, sőt őszintén szólva nem is tudok hivatalos egyházi nézet nyilvánításáról ebben a tekintetben. Olvastam ugyan egyházi lapjainknak cikkeit és megjegyzéseit' amelyekből az látszik, — egybehangzóan több előttem szólott képviselőtársam véleménynyilvánításával — hogy egyházi cikkíróink szeretnék azt az álláspontot érvényesnek látni, a törvényjavaslat rendelkezésével bizonyos mértékig ellenkezően, hogy aki keresztény házasságból kereszténynek szü letett és keresztyénnek neveltetett, az ne kerüljön tilalom és megkötöttség alá. De ismétlem, hogy ebben a tekintetben hivatalos véleménynyilvánítás nem történt. Megemlítek még egy olyan, ugyancsak nem hivatalos részről hallott, véleményt is, amely azt szeretné, hogy itt a többször hangoztatott egyéni tragédiák meggátlása végett kívánatos lenne, ha az igazságügy miniszter kapna egy bizonyos diszkrecionális, vagy amnesztia-jogot, hogy olyan esetekben amikor a teljes asszimiláció megvalósultnak látszik és ennek kiküszöbölhetetlen és fellébbezhetetlen bizonyságai vannak, akkor adhasson egy bizonyos felmentést a tilalom alól. Ismétlem azonban, ezek szintén csak olyan vélemények, amelyek nem kötik az én véleménynyilvánításomat. Őszintén meg is mondom azt a véleményemet, hogy bármennyire méltányosnak látszanának ilyen enyhítések és korlátozások, a második zsidótörvény megmutatta azt, hogy minden kivételezés, minden rés és kibúvó nem az igazán arra rászorultak számára nyújt modus vivendit, lehetőséget, hanem ép azok számára juttat rést, amelybe azután ékeket próbálnak nagy erővel beleverni, akiknek a lehetőségektől való elzárása a törvény intenciója volt és akiknek a lehetőségektől való elzárása valóban egyetemes nemzeti érdek is. Ezen a ponton hadd mutassak rá arra is, hogy az egyházi szempontból jogosan hangoztatott érdekek bizonyos mértékig megoldást találnának akkor, ha többet foglalkoznánk — azt hiszem lehetne is foglalkozni ezzel — egy bizonyos zsidó-keresztény egyháztipus megkonstruálásával, amelyre a keresztyénség első századainak története is bizonyos példát mutat. Vájjon mi állana útjában annak, hogy akár egyik, akár másik felekezeten belül, vagy ahhoz többé-kevésbbé hozzátartozva legyen egy ilyen zsidó-keresztyén egyház, ahová a dolog természeténél fogva, mint egyik püspökünk mondta, még ha szenvedésteljesen is, de legalább odatartozhatnak, bizonyságául annak, hogy a keresztyén hitért minden időben kell szenvedni és amit a mártir zsidóság meg akart taikarítani abból, amit a történelmi keresztyénség nem tudott megtakarítani, a századok, kjülönféle formájú keresztyénüldözések közepette, most megkóstolna valamit ezekből a szenvedésekből a zsidóság és ezekben a szenvedésekben, ezeknek a zsidó-keresztyén gyülekezeteknek keretén belül érne meg esetleg egy további asszimilációs folyamat folytán a teljesjogúsághoz. Ismétlem, ezt én is csak felemlítem, mint egyik modus vivendit, mint egyik képviselőtársam szellemesen megjegyzi, egy asszimilációs purgatórium lehetőségét. Tovább akarok menni és fel akarom emlí-
