Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.

Ülésnapok - 1939-200

276 Az országgyűlés képviselőházának gyo.bb mértékben helytelenítem azt a politikát, hogy az árkérdés felett ne indulhatna meg vita. Kérdezem én a kormányzatot, vajion mi akadálya volna annak, hogy közölnék az agrárérdekképviseletek árszámítását, amit a gazdatársadalom tud, hogy búzában minimálisan 30—32 pengős árat kívánnak. Hadd induljon meg felette a szakemberek vitája, hadd alakuljon ki a közvélemény, hogy mi az az ár, ami tényleg megfelelő. Nem a napi sajtóra gondolok, t. Ház, de itt komoly yéleménykialakítás szükséges. Itt van a rozsár kérdése. Tavaly . megállapították azt, hogy a búzaár 80% -a legyen a rozsár, de kérdezem a t. Házat, van-e ma egyáltalán értelme és indokoltsága a kettő közötti árkülönbségnek akkor, amikor ma a rozs éppen olyan szerepet játszik az ország közellátásában, kenyérellátásában, mint a búza. Még megjegyzendő az is, hogy a rozstermő földek gyengébbek, rosszabbak, kevesebb átlagtermést adnak, tehát nyilván a gazdatársadalom szempontjából is tvz> lenne a helyes, ha egységes ármegállapítás lenne. A terményárak megállapítását illetőleg sem kaptunk semmiféle tájékoztatást : mi a garancia arra, hogy a gazdatársadalom által heyeselt 30 vagy 32 pengős árral szemben nem fognak egy szép napon 25 pengős árat deklarálni. Mit tudjuk, mit fognak még kihozni és ezzel az egész agrártársadalom helyzetét, a termelés jövedelmezőségét veszélyeztetni. T. Ház! Azt hiszem, a magyar gazdatársadalom megérdemli, hogy aratás előtt egy komoly vita után kialalkított helyes árat előre megmondanának, (Élénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) hogy tudná, miért dogozik és mivel tudja életét biztosítani. (Gosztonyi Sándor: Máskép nem lehet terimelni!) Kérdem, mit szólna a gyáripar, mit szólnának Vidáék ahhoz, ha meg sem kérdeznék őket, ha azt mondanánk: termeljen és a végén megmondjuk, hogy milyen árat fog kapni. Csak éppen a magyar gazdatársadalom, a magyar parasztság érdemli ezt meg? (vitéz Hertelendy Miklós: Mi is kértük! — Zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Még sem történik semmi! — Zaj. — Elnök csenget. — vitéz Hertelendy Miklós: Meglesz, várjanak csak!) T.. Ház! Amikor a terményárak, a gabonaárak kérdését felemlítem, fel kell hívnom a kormány figyelmét arra. hogy az állatárakés az állati termékek közül első sorba c a tejár szabályozásában teljesen elhibázott elvi alapon jár. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Tökéletesen!) Teljesen elhibázott az az elv, hogy a tej árát akkor fogja szabályozni újra, amikor egységesen megállapíthatja a gabonaárakat. Kérdem mi köze van a kettőnek egymáshoz. A tejárak elsősorban a takarmányáraiktól és itt is első helyen az abraktakarmányáraktól függnek. Ma a gabona, a búza árát közhírré fogja tenni, akkor mi még egyáltalán nem tudjuk, milyen tengeritei*més és milyen tengeriárak lesznek, de egyet tudunk, azt, hogy tavaly októberben rendezték a tej árát. miután a rentabilitása szeptemiberben szádról hetvenhétre csúszott le. tehát teljes csőd előtt volt: akkor felemelték végre 24 fillérre, de a termelési költség már akkor 20—21 fillér között mozgott. A tejár azóta változatlan. A gazdatársadalom sürgeti a tejár rendezését. A tejtermelés rentabilitása újra lezüllött, a tej árát 200, ülése ÍQIfl június: 2$-én, szerdán. azonban most már pontosan hatodik hete a miniszteri ígéret után, egyáltalán nem rendezték és még várnunk kell néhány hetet, amíg valamilyen rendezést meg fogunk érni. Az, hogy ilyen késedelmesen másznak utána az árfejlődésnek, nem egy szerves árpolitikának és agrárpolitikának tünete. (Gosztonyi Sándor: Állandó árakat kérünk!) T. Ház! Az a meggyőződésünk és tapasztalásunk tehát, hogy az árkérdésben, különösen az állatárak és a tejár terén — a sertésárról már nem kívánok szólni, mert teljesen kimerítettük a kérdést — mindig csak elkésve mentek a fejlődés után, ennek pedig az a gazdasági következménye, a termelésre való kihatása, hogy a késedelmesen rendezett ár a termelést zsugorítja, fojtja, míg a helyesen, időben megállapított rentábilis ár a termelésre serkentően hat. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) T. Képviselőház! Kérem, hogy az új aratás előtt idejében rendezze a kormányzat mind a terményárakat, mind az állatárakat, mert ha ezt az árpolitikát folytatják és nem fogadják el a magyar agrárérdekképviseletek javaslatát, akkor hiába lesz cseudőrszurony s ilyen erőteljes törvények, a termelés mégis a lejtőn lefelé, halad! és közellátásunk jut veszélybe. Kérem a kormányt, hogy árkérdésben minél előlbb jöjjön ki a közvélemény elé az árszabások tekintetében. (Taps a szélsőbaloldalon.) ; Elnök: A Ház az interpellációt kiadja a földmívelésügyi miniszter úrnak. Következnék Festetics Domonkos gróf képviselő úr interpellációja a földmívelésügyi miniszter úrhoz, a képviselő úr azonban interpellációjának elmondására halasztást kért. Méltóztatnak a halasztáshoz hozzájárulni'? (Igen!) A Ház a halasztást megadja. Következik Pintér Béla képviselő úr interpellációja a honvédelmi miniszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék azt felolvasni. Nagy Ferenc jegyző (Olvassa): »Interpelláció a honvédelmi miniszter úrhoz a Felvidéken a csehek által megadott segélyek folyósítása tárgyában, amelyet a magyar hatóságok beszüntettek. Hajlandó-fi a miniszter úr a háborús segélyeket felemelni a mai drágaság arányában? Pintér Béla s. k.«i Pintér Béla: Mélyen t. Ház! Egy olyan kérdéssel jövök a képviselőház elé. amely felszabadulásunk óta egyik legfontosabb munkám, volt, amikor is eljártam a háborús rokkantak érdekéiben a honvédelmi minisztériumlian. De már olyan sokan jönnek, hogy. lehetetlen ez a kijárás, ezért fordulok itt a képviselőház színe előtt interpellációmmal a honvédelmi miniszter úrhoz, hogy felhívjam figyelmét ezeknek az elesett embereknek szomorú, tragikus sorsára. A csehek csak az emberek egy részének adtak nyugdíjat, akik akkor éppen betegek voltak, vagy tudták igazolni a háborús nyugdíjukat, ele mielőtt megadták volna, mindenkinél kivizsgálták, hogy a magyar életben, a magyar párt megmozdulásaiban milyen szerepet töltenek be. Akik gerincesebbek voltak, azok közül egyetlenegy sem kapott nyugdíjat, bármilyen rokkant is volt. (Felkiáltások: Szomorú!) Ezek az emberek mindig abban a reményből táplálkoztak, hogy nem fog ez sokáig tartani, majd jön a magyar szabadság