Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.

Ülésnapok - 1939-200

Az országgyűlés képviselőházának nek, s az árát is kifizette a zsidó volt birtoktulajdonosnak. A zsidó tulajdonos használta a vételárat és mégis visszamenőleg kétévi haszonbért és a felszólítással, a peresítéssel kapcsolatban 130 pengő követelést kért visszamenően a szerencsétlen kisembertől, négy hold vásárlásával kapcsolatban. Hát idejutottunk a rossz zsidótörvénnyel. Ennek a szegény embernek' se pénze, se földje, mert a földet vissza kell adnia, pénzének egy részét pedig az eljárások emésztették fel. (Mozgás.) Van még töbíb ilyen kirívó eset is. Előfordul ugyancsak a nagykátai járásban, hogy a zsidó birtoktulajl Ionos eladta az ő kis ingatlanát parcellázási engedély alapján, vagy parcellásai engedély nélkül, kifizettetve ezelőtt két évvel a jóhiszemű kisemberrel az ér^te járó pénzt. Azóta a pénzt elköltötte, semmije sincs és most nem hagyták jóvá a szerződést. Hát most keresse meg az illető kisember a nem tudona hol tartózkodó zsídsót és csináljon vele olyan szerződést, amelyben nincsen a teljes vételár feltüntetve, mert csak akkor hagyják jóvá. Amikor ilyen zsidótörvény van még ma is a földbirtokpolitikával kapcsolatban, lehetetlen, hogy előrehaladás legyen. Pedig a magyar parasztság kezére kell juttatni a zsidó birtokokat. Ennek volna egy egyszerű megoldása, mégpedig nem az. hogy mindig a legrosszabb módot válasszuk ki és aszerint igazodunk. A kérdést el lehetne intézni egyszerűbben: a kataszteri tiszta jövedelem harmincszorosát kellene alapul venni és így juttatni a zsidó birtokhoz a kisembereket, minden fellebbezés kizárása nélkül. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Ez volna a helyes!) A magyar parasztságnak és a dolgozni akaró magyarságnak ez volna az egyedüli kívánsága. Mi ezt nem akarjuk és nem kívánjuk más birtokra kiterjesztetni, csak a zsidó birtokokra, mert azok már megértek a felszámolásra. (Ügy van! Ügy van! — Taps a szélsőbaloldalon.) Elnök: Az interpellációt a Ház kiadja a földmívelésügyi miniszter úrnak. Következik Maróthy Károly képviselő úr interpellációja a miniszterelnök úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni., Megay Károly jegyző (olvassa): »Interpelláció a magyar királyi miniszterelnök úrhoz. 1. Van-e tudomása a magyar királyi miniszterelnök iirnak arról, hogy még néhai elődje, Teleki Pál, a cenzúra ügyében összehívott értekezleten nyilvános ígéretet tett a cenzúra enyhítésére és bizonyos technikai könnyítések elrendelésére? 2. Van-e tudomása a magyar királyi miniszterelnök úrnak arról, hogy az Országos Magyar Sajtókamara még március 3-án memorandumban kérte a fakultatív cenzúra visszaállítását és összefoglaltan terjesztette be a miniszterelnökséghez azt az észszerű, közérdekű, természetes és jórészt technikai módosítási indítványát, amelyben az egész magyar sajtó, tehát a kormánylapok is, megegyeztek, de amelyet a cenzúrabizottságok alelnökei, a sajtóellenőrzés elnöke, a saj.tófőnökség, a miniszterelnökségi államtitkár úr v

is egyaránt elfogadhatónak jelentett ki. 3. Hajlandó-e a magyar királyi miniszterelnök úr végre is az egész magyar sajtó működését egyformán gátló, irritáló eenzúra-ügyintézést az észszerüség és logika határain belülre visszarendelni'?« 0. ülése 19kl június 25-én, szerdán, 271 Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Maróthy Károly: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) A miniszteri nyilatkozatok, különösen kényes kérdésekben, minő a zsidótörvény, meglehetősen gömbölyűek, nehezen megfoghatók és úgy magyarázhatók, hogy a nyilatkozat egyik fele a nemzetiszocialistáknak, másik fele pedig a csáklyásóknak és a zsidóknak szól: szóval a nyilatkozatok elülről hátrafelé is olvashatók, meg- hátulról visszafelé is, a zsidók, a héberek Számára. Ezeknél a miniszteri nyilatkozatoknál azonban sokkal őszintébb képet kap az ember a kormány valódi szándékáról «ikkor, ha a cenzúra-anyagot tekinti meg. A helyzet ugyanis — mint méltóztatnak tudni — az, hogy a cenzúrában az egyes minisztériumok exponensei ülnek és ezek, ha egy kérdésben époenséggel nem tudnak dönteni, akkor hazatelefonálnak egy kis tanácsért és azután eldöntik, hogy vájjon átengedik-e a cikket. Tehát minden ilyen megnyilatkozás egyúttal mindenkor a minisztérium állásfoglalását is jelenti. Mi itt nap-nap után halljuk, hogy a kormány meg akarja oldani a zsidókérdést. Tegnap is itt a főminiszter úr nyilatkozott ebben a kérdésben. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Keresztés-Fischer?) Nem kérem, a csúcsminiszter úr. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Az a főminiszterf) Méltóztassanak megnézni, hogyan oldja meg a kormány ezt a kérdést, amikor ennek egyszerűen a sajtóban való exponálását sem engedi meg. Tegnap arról beszéltem, hogy a kormány bizonyos tekintetekben stagnáltatja ezt a kérdést és ez azt a látszatot k^lti, mintha a kormány zsidóbarát volna, f Mokcsay Dezső: Pedig dehogy!) Legyen szabad errevonatkozólag egy-két példát csak úgy gyorsan, odavetve elmondanom. A tapolcai zsidó takarékpénztár nem hajtotta végre a törvényt. Ezt meg akartuk írni, a cenzúra törölte. (Nagy László: Na!) Meg akartuk írni, hosy »Közel ezer zsidó kap tanúsítványt a közigazgatási bíróság döntése alapján«. A cenzúra törölte. »Még egy felszí ba.rfulást. vár Erdély« — tudniillik a zsidók alól való felszabadulást. A cenzúra ezt is törölte. Azután meg akartuk írni, hogy Endre László kitiltotta a zsidókat a pestvidéki és pestmegyei fürdőkből, a belügyminiszter úr azonban visszaparancsolta, visszaengedte a zsidókat a fürdőkbe. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek képviselő urak! Maróthy Károly: Erről írtunk mi egy szelíd kis eszmefuttatást azzal a címmel, hogy »Elvonultak a fürdőfellegek a zsidók fölül«. A cenzúra törölte.. Itt van azntán egy csomó más hasonló dnlog, ami nagyon érdekes. Az egyik zsidó hetilap — mert il ven lapok, zsidólaook, bár borzasztóan tenaelybaratóik vagyunk, mé^ mindi a- vannak Magyarországon — megírta, hogy mik a zsidók kívánságai. Megírta, hogy először is azt kívánják, hogy függesszék fel n zsidótörvényt, másodszor a zsidók földet kívánnak egy zsidó állam számára tőlünk, Magyarországtól, harmadszor pedig a zsidó munkahadsereget kívánják. Mi ezzel foglalkozni kívántunk, a királyi ügyész úr azonban ráütötte a bélyegzőt, hogy ez nem mehet. Mi tehát nem írhatunk erről, nem utasíthatjuk vissza a zsidók