Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.
Ülésnapok - 1939-200
§40 Az országgyűlés képviselőházának rendelkezik pénzzel, viszont a gabonakereskedő csak akkor kap pénzt, ha leszállítja a vásárolt mennyiséget, A kereskedő a múltban kis tőkéiével megvette a gabonát, a gabonaraktárban tároltatja, a Futura pedig csak tavasszal diszponálja le az ősszel megvásárolt gabonát^ Enuekfolytán a kereskedő, mivel forgótőkéje nincs, nem tud többet vásárolni. Ezenkívül a tárolt gabonát kezelnie is kell, hogy el ne romol jék. Könnyen kiszámítható, hogy az a gyönge kis Spannung, az a gyönge kis jutalék, amely jutott neki, hogyan csúszott ki a kezei közül. Ezek után áttérek egy másik fájó pontra, a magántisztviselők helyzetére. Magam is magántisztviselő voltam, kény szer nyugdíj as magántisztviselő. Szeretném látni, vájjon t. képviselőtársaim között van-e még olyan, akinek az édesapja olyan előrelátó volt, hogy őt nem állami állásba küldte, hanem sza'badpályára. kereskedőnek nevelte. Engem az édesapám erre nevelt és ha egy zsidó imtézménynél helyettes főnöki pozícióig el tudtam jutni kereskedelmi vonalon, tehát adtam és vettem árút, akkor Ibizonyára értettem valamihez. Öttíz évvel ezelőtt a Bethlen István utáni liberális éra idején nemcsak én magam, hanem sok más társam is elveszítettük állásunkat, leépítettek bennünket. Azóta megfeledkeztek rólunk mind a zsidók, mind a keresztények, sőt még a minisztérium is. Nem kutattak (bennünket egyetlen egyszer sem, hogy hol is van a keresztény szakember. Laky igen t. miniszter úr is egyik beszédében panaszkodott, hogy nincs elegendő szakember. Én tiszteletteljesen felkérem, legyen szíves, állíttassa össze a keresztény szakemberek kataszterét, meglátja, jelentkezni fognak. Én is igen sok olyat ismerek, akit kényszernyugdíjazással eldobtak maguktól a vállalatok és akik ima sokkal kisebb állásban kénytelenek életüket tengetni. Ezeket az embereket vissza kell hozni. Igen sok bankigazgatót, gyárigazgatót, kereskedelmi vezetőt ismerek, akit mind elküldtek a pozíciójából azért, hogy később legyen megiait helyük a strómanoknak, akik, mint látom, gyönyörűen be is töltik pozíciójukat; minden szakértelem nélkül. Beülnek ezredesek, volt miniszterek, volt államtitkárok olyan poziciókba. amelyekről soha életükben sem tudták, hogy mi fán terem az a szakma. Kérem tehát, hogy igenis írják össze a keresztény szakembereket és minden protekció nélkül vizsgáztassák le őket, értenek-e a dologhoz, tudnak-e valamit, azután állítsák oda őket a nemzet dolgozó asztalához, hadd végezzék munkájukat becsülettel a haza és a nemzet javára. Legyen szabad a nyugdíjas magántisztviselők egy sérelmét előadnom, amelyet a saját bőrömön tapasztaltam. Annakidején nyugdíjaztak 'bennünket ós azóta sem gondol ránk senki sem. A miniszter urak emelték a munkások és a magánalkalmazottak fizetését. Amikór a vállalatok, a gyárak, a bankok közlik mérlegeiket, akkor csodálattal látjuk, hogy mennyi pénz jut mindenféle jótékony célra, de egyetlen egy vállalatnál sem tapasztalhatjuk azt, hogy nyugdíjasai számára valamilyen kis segélyt szavaztatott volna meg, nemhogy ezt a 15%-os emelést is megadta volna. A nyugdíjas tehertétel számukra, tekintettel arra, hogy a legtöbb keresztény; ezeket mint felesleges ballasztot kidobták a léghajóból. Ez a nyugdíjas réteg lett volna hivatva igenis a keresztény vezetést átvenni. (Ügy van! a szélsőbal200. ülése 1§ kl június ê5-èn, szerdán. oldalon.) Mi történt a nyugdíjazások körül? A fiatal, kisfizetésű tisztviselőket és a nagyfizetésűeket, főleg a zsidókat megtartották. A fizetéseket valahogyan úgy hozták arányba, hogy a vállalat rezsije csökkent. Azért csökkent, mert az olcsót meg a drágát megtartották, a gerincet alkotó idősebb szaktisztviselőket pedig kidobták. Ezután az a nagy baj következett be, hogy a zsidó vezetők ilyenformán nélkülözhetetlenek lettek, mert nem volt keresztény utánpótlás, amely átvette volna tőlük a vezetést. Mit csináltak tehát 1 ? Most benn ülnek és hangoztatják, sőt mi több. minisztereink szájából is halljuk^ hogy nincs elegendő szakerő és ezért nem tudjuk átvétetni a kulcspoziciókat. Állítom, hogy iganis vannak, csakhogy ezek a szegény emberek el vannak rejtve és nincs senki fia, aki protezsálná őket és kikutatná, hol vannak ezek az értékek. Miért nincsenek ezek a felszínen, hogy a zsidókat végre elkergessék a vezető pozíciókból? Akármelyik városba megyek, mindenütt megdöbbenéssel kell látnom, hogy a szociáldemokrata szakszervezetek gyönyörűen működnek. Győrött is nagy palotájuk van, amelyben színpadjuk is van és mindennel el vannak látva. Igaz, nagy sürgés-forgás nem igen van, mert hála Istennek, a szociáldemokraták által beszervezett munkásság ma a nyilaskeresztet viseli a mellén. Ezt büszkén állítom és büszkén vallom. A főkorifeusok azonban ott vannak. Ott áll tehát üresen ez a ház, a magyar munkásnak pedig nincs otthona, nincs olyan kultúrhelyisége, ahová elmehetne, ahol tanulhatna és ahol szórakozhatna, mert hiszen ma a szórakozás is nagyon fontos. Láthatjuk ezt az olasz dopolavoro-nál, a német Kraft durch Preude-nél. Nálunk is kezdenek már ilyen hangok hallatszani, ezek a törekvések azonban még igen kezdetleges állapotban vannak. Ezeket a palotákat igenis igénybe kell venni a nemzeti és keresztény munkásság javára. Meglepetéssel nézem még ma is a szociáldemokraták propaganda-munkáját és meglepetéssel látom azt is, hogy a zsidóság hogyan mosolyog bajusza alatt, hogy íme jön az orosz. Igaz, néhány hét múlva lógni fog az orra, de mégis sajátságos, hogy a mi kormányunk nem tartja szükségesnek, hogy ilyen esetekben intézkedjék. A mi kormányunk is éppen olyan jól tudja és olvashatta az újságokban, mint én, hogy Palesztinában a főrabbi meghirdette a szent háborút, Ö nagyon jól tudja, mert értesülve van róla, hogy Angliában és Amerikában nyiltan hirdetik, hogy a Világ zsidósága az ő szövetségesük. Mi világosan látjuk, hogy a világ-zsidóság, a plutokrata államok a kommunizmussal kezetfogtak és hadjáratot folytatnak a keresztény nemzetek ellen, tehát ez a hadjárat élet-halálharc. Ha most figyelembe vesszük azt, hogy a zsidóság meghirdette az ő szent hadjáratát, akkor tűrhetjük-e azt, hogy Magyarországon a zsidóság, tehát az ellenfél polgára, szabadon mozoghat, szabadon ülhet gazdasági életünkben? Kérdezem, meddig tűrjük, hogy ezek, akik nem dolgoznak a mi akaratunk és szellemünk szerint, itt üljenek? (E.gv hanp a szélsőbaloldalon: Ez az ötödik hadosztály.) Szomorúan láttam két esztendeje kormáuyunk működését, amelyet legszebben azzal láttam illusztrálva egy külföldi lapban, hogy egy hosszú asztal végén ül Hitler és Mussolini, a másik végén ül Roosevelt és Churchill, az asztalon pedig egy magyar csárdást táncol.
