Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.

Ülésnapok - 1939-199

Az országgyűlés képviselőházának 199. ülése 19

il június 24-én, kedden. 203 dunk kevesebb tisztviselővel dolgozni, mint amennyivel most dolgozunk. Ellenkezőleg: a válság abban áll, hogy a békeévekben, a vidám és kedves békeévekben tíz részre tagolt mill isztériumok ennek az országnak a megduzzadt tömegeit, azokat a feladatokat, amelyeket az ájlam kénytelen volt magára vállalni, már nem is tudják ellátni. Szó sem lehet arról, hogy sok a tisztviselőnk. Ext az országot úgy lehetne rendbehozni, ha sokkal több vezetőértelmű tisztviselőnk lenne, ha százakkal és ezrekkel több ilyen tisztviselőnk lenne. Nem az a probléma, hogy hogyan építsük le a tisztviselőket, hanem az, hogy milyen szervezetbe álltísuk be őket úgy, hogy munkájuk hatóereje erősebb legyen és azt a munkaterületet, amely az államra vár. minden eyyes területen maradék nélkül fedjék és ellássák. Ez minden modern államnak mai problémája. Ezt kevesebb tisztviselővel nem lehet elintézni. Százszor megmondtuk és hiába mondtuk meg: éppen az M baj, hogy ezt az államot ossz tévesztik a régi liberális állammal. Nem azért tért le az állam a liberalizmus áljáról, mert itt néhányan beszéltek róla, vagy mert le akart róla térni, hanem azért tért le róla, mert az államnak a feladatai napról-napra megsokasodtak, az állam kénytelen volt a központi gondoskodás eszméjét magáévá tenni, mindig több és több helyre benyúlni. De mé\lóztassék elhinni, t. Ház, hogy van az állami beavatkozásnak és a magáng-azdaság szabadjára engedésének egy olyan szerencsétlen találkozási pontja, ahol az állami ellenőrzés hátrányai találkoznak a megromlott magángazdaság hátrányaival. Ezen a ponton állunk jelenleg mi egész gépezetünkkel. (Ügy van! Úgy van! a szélsőaboldalon.) A tisztviselőkérdés tehát eminenter az államnak, — nem Magyarországnak, az államnak — a vezetési kérdése és százszor fontosabh ma, mint régen volt. Elhiszem, hogy amikor a Gyuri báesi behozta árvaszéki ülnöknek vagy állmoknak az unokatestvérét, akkor olyan mindegy volt az, hogy milyen ember töltötte be, mondjuk, vidéken az árvaszéki ülnöki szerepet, elég volt, ha írni, olvasni tudott és kellemes kaláber partner volt. Ma azonban odajutottunk, hogy az állam agy hatalmas fi nőin magánvállalatnak — mondjuk, egy acélgyárnak — a szervezetévé alakult át, amelyben sehol sem lehet tanulatlan, a dolgokhoz nem értő tisztviselőket használni. Ha pedig mégis olyan tisztviselőkkel kell dolgoznunk, - mivel nem volt meg évtizedeken keresztiig a megfelelő szervezésünk ezen a téren —akik nem tudnak százszázalékos munkát kifejteni, akkor a felső vezetést kell eminenter úgy megváltoztatni, hogy a legkiválóbb vezetők munkateljesítménye és a helyes organizáció nagyobb hatóerőt, munkafokot tudjon a tisztviselőből kiváltani. De nem munkát, — és itt van az óriási különbség a mi felfogásunk és a tételünk megtámadó! között Nem munkát! Lehet dolgozni reggeltől-estig egy haszontalan és helvteleii munkafolyamatban, amelybe beleromlik az a tisztviselő, aki csinálja, de ebből Magyarországnak az égvilágon semmi haszna sincs. (Ügy van! a szélsőbaloldalon,) Én tisztelettel fordulok az olyan t. képviselőtársaim felé, akik a magángazdálkodásban dolgoznak, akik emberekkel együtt élnek, munkát ellenőriznek, mert hiszen azok tudják, — legyen az mezőgazdasági üzem, ipari üzem vagy bank — hogy az emberanyag kérdése és a munka kérdéae sem egy. À munkateljesítmény az ország vagy a vállalat szempontjából és a végzett munka két különböző dolog, amelyet összezavarni soha nem szabad. (Stitz János: De összefügg!) Igen t. képviselőtársam, arra már én is rájöttem hosszú gondolkozás után, hogy a kettő összefügg egymással. (Derültség a szélsőbaloldalon. — Egy hang jobbfelől: Mi hamarabb rájöttünk erre.) Nem tudtam ellenőrizni még, hogy mire jött rá a képviselő úr, bocsánatot kérek miatta. T. Ház! Az a bírálat hangzott el a mi oldalunkról, hogy a legfelsőbb vezetőségnek igenis, erős hiányosságai voltak éppen a magyar impérium ezen új átalakulása idejében annak az elhintett, de facto hivatalosan meghirdetett politikai elvnek alapján, hogy lassan járj, tovább érsz. Ezt a bírálatot el kell fogadni, mert hiszen itt ezekben a padokban a leglázasabb időkben állandóan és mnidig hallottuk azt a legfelsőbb parancsot, hogy lassan kell járni, óvatosan kell járni, várni kell és hogy »leszoktatom majd az országot a sietségről«. Természetes dolog, hogy a legmagasabb helyen tett ilyen kijelentések igenis zsongító, öregítő hatással vannak azokra az emberekre, akik az egész ország területén dolgoznak; nem a képviselőkre, inert mi sokkal jobban benne élünk a dolgokban, semhogy ezek a kijelentések túlságosan nagy hatást gyakorolnának reánk, (Derültség a szélsőbaloldalon.) azonban az ország népére, amely hála Istennek, erre felé, az ország törvényhozó testülete felé még mindig nagy tisztelettel tekint, vagy legalább egy része felé tisztelettel tekint ténylegesen hatást gyakorolnak ezek a kijelentések, amelyek ezekben a szörnyű időkben, amikor Európa minden nemzetének minden szál idegével a saját exisztenciájára kell figyelnie, nem ismeretesek a poltikai szótárban. Egyesegyedül mi találtuk fel a lassú járásnak és ennek a csöndességnek politikai bölcseletét olyan időkben, amikor az emberek legnagyobb része az idegrendszere, jóindulata és az ország érdekében való izgatottsága miatt nem tud erre reagálni. T. Ház! Hogy Magyarországon a közbizalom megingott volna és hogy a közbizalom nem fordul többé olyan mértékben — mondjuk — a törvényhozó testület vagy éppen az igen t. kormány felé, az tény. ez letagadhatatlan tény, amiről kár vitatkozni. (Egy hang jobbfelől: Mióta? — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Már húsz év óta!) Az ország népe ugyanis rendkívül súlyos helyzetben él. Tudom, hogy mindenre van magyarázat s tudom, hogv bármilyen részletkérdéssel foglalkozzunk, felállhat valamely igen t. képviselőtársunk és elmondhatja azt, hogy a dolognak az a bizonyos része, amelyről beszéltünk, ezért és ezért maradt ilyen áldatlan állapotban. Mindent meg lehet magyarázni, de ezer és ezer magyarázat után is ott marad millió és millió ember lelkében valami csodálatos, minden oldalról összefutó érz^^ek s meglátott dóié-oknak a rezultátuma. Ebből adódik a közbizalom s ez a közbizalom kétségtelenül válságban van, válságban van azért, mert az ország a saját hibáján kívül is rendkívül nehéz és súlyos helyzetben van, de válságban van azért is, mert rendkívül sok a belső hibánk, a szervezettségi hiba, a csendesség hibája, hogy semmit nem siettünk idejében rendbe tenni, aminek a következményeit ma mindenki érzi. Tisztelettel kérek egy félóra meghosszabbítást. Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a meghosszabbításhoz hozzájárulni 1 (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadja. 29*