Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.

Ülésnapok - 1939-199

204 Az országgyűlés képviselőházának 199. ülése 1941 június 24-én, kedden. Rajniss Ferenc: Agrárnemzet vagyunk. Abban az időben, amikor először híre terjedt annak, hogy Magyarország külföldről, hadvi­selő államtól cukrot vásárol, akkor senki sem volt hajlandó elhinni és valószínűleg ma. is volnának hangok, amelyek azt mondják, hogy lehetetlen dolog volna példának okáért búzát vagy gabonát hadviselő államtól Magyarország számára kérni. Hát én leteszem a Ház aszta­lára a tegnapi Laky-kenyeret, amelyet én teg­nap kaptam a közüzemektől minden pótanyag hozzáadása nélkül és azt kérdezem, hogyan van szívük ugyanazért az árért a magyar me­zőgazdasági államban eladni a dolgozó embe­reknek ezt a kenyeret, mint amely árért a fe­hérkenyeret adták. Ebben a tekintetben vál­ság van az egész vonalon és ezeket a dolgo­kat nem lehet bölcs beszédekkel elintézni, an­nál az egyszerű oknál fogva, mert a bölcs be­szédek elszállnak, ez a Laky-kenyér pedig, amelyet leteszek a Ház asztalára, sajnos, meg­maradj (vitéz Lipcsey Márton: Megszáradt! — Szöllősi Jenő: Majd megmagyarázzák Houion­nay és társai! — Zaj, — Elnök csenget.) Tiszta lehetetlenség az, hogy az ellenzéki magyar po­litikusok, jobbanmondva a jobboldali ellenzéki magyar politikusok, mert a másik részhez semmi közöm sincs, állandóan és mindig csak bakatantoskodni akartak volna. Lehetetlen, hogy bármit megmondták előre, tanácsot ad­tak, kértek, könyörögtek, valamilyen kérdés rendezését kívánták, azt mindig és mindenkor csak rosszindulatból tették volna, igazuk soha sem lett volna, ezzel szemben pedig a másik oldalon a kormányzat minden egyes cseleke­detében és intézkedésében a legmagasabb és a legtökéletesebb bölcsesség irányította volna Magyarország ügyeit; sajnálatomra, egy élet tapasztalatával nem tudok ezekben a csodák­ban bízni. Elhiszem azt, hogy sok mindenben jobban cselekedhettünk volna, sok mindenben megóvhattuk volna önmagunkat kellemetlen csalódásoktól, sok keserűséget _ megtakaríthat­tunk volna magunknak, ha idejében, nem most félévvel, egy esztendővel ezelőtt, amikor még gazdasági kérdésekről vitatkoztunk egymással, nem az lett volna a jelszó, hogy mi sötétre festjük az eget, hanem az lett volna a jelszó az igen t. kormányzat oldalán, hogy vajjoíi nem érdemes-e megnézni, hogy miben van ezeknek igazuk és amennyiben igazuk volna, nem kell tekintélykérdést csinálni ilyen vég­telenül súlyos időkben abból, hogy X vagy Y mondta-e azt, amit végre kell hajtani, hanem idejében meg kell csinálni. T. Ház! Nem igaz, hogy csodálatos bölcses­ség irányította a magyar kormányzat szervei­nek munkáját. Nem igaz, annál az egyszerű oknál fogva, mert amikor már bekövetkezett a súlyos válság, akkor egyszerűen azzal oldják meg a kérdést kormányzati oldalról is, hogy elkezdik bírálni azt, ami az ő védnökségük alatt a múltban történt. Ez az elintézés azonban, sajnos, az ország­nak nem elegendő. Mi csak azt látjuk lépten­nyomon, hogy hiába fedjük fel a legegyszerűbb és legvilágosabban áttekinthető kérdéseket, mert azoknak, akik helytelenül cselekszenek, semmi bajuk sem történhetik. Hiába figyel­meztetünk és hiába mondunk meg előre dolgo­kat, mert hiszen százféle dolgot felsorolhatunk, amire ezekből a padsorokból idejében figyel­meztettük tökéletes jóindulattal a magyar ki­rályi kormányt, hiába soroljuk fel mindezeket, nincs értelme, mert ma az a helyzet, hogy »a kormányzatnak igaza van, az ellenzék pedig csak bakafántoskodik az országban«. Az az érzésem, t. Ház, hogy ez a makacs, konok álláspont rontja el tulajdonképpen a legerősebben az összes megbékélési lehetősége­ket, de ez rendíti meg a legerősebben az ország népében a közbizalmat is. Ilyen időkben min­den néven nevezendő kivételezésre rendkívüli módon vigyázni kell. Vigyázni kell pedig azért, mert nem az egyszerű kisemberekről veszik n példát és az, aki éhezik, aki óriási hosszú so­rokban áll most ebben a percben is a külváro­sokban és várja, hogy hogyan kapja meg ;i kenyeret, vagy a zsírt, amiről bejelenti itt a tanár-professzor úr, hogy teljesen tökéletesen rendben van, nincs semmi hfba Magyarország zsírellátásában, ez az ember, aki a mindennapi életet megszenvedi, felfelé néz példa után és minden szenvedését százszor jobban érzi, ha nem látja az egyformaságot felfelé. T. Ház! Nekünk a közgazdasági laikussá­gunk fekszik _ abban a tényben, hogy minden kérdést és minden organizációt félig állítunk lel, holott ez rosszabb, mintha meghagyták volna a régi liberális rendszert. A kétféle rendszer csuklóiban pusztul el a nemzet ereje. Amikor, t. Ház, tudhatta a magyar árkormány­biztos, akit annakidején Kacsóh Bálintnak hívtak, hogy az összes magyar nagyszabóknál a zsidóság tehetős rétegei nem két-három rú­nát rendeltek, hanem harmincat és negyvenet egyszerre a háború kitörése utáni hónapokban, akkor nem volt szó arról, hogy belenyúljanak a dologba. Amikor azonban a magyar kisem­bernek, köztisztviselőnek, munkásnak már le­szakadt a r kis ruhája, akkor egyszerre bele­nyúltak végre a textilkérdésbe és most az a kisember nem tudja a maga kis szükségleteit beszerezni. Az egész zsidókérdéssel tökéletesen így állunk, mert ma a két zsidótörvény végre­hajtásának bürokráciájában... (Börcs János: Kár ezen mosolyogni! Majd mezítláb aratnak a munkások!) Elnök (csenget): Börcs képviselő urat figyelmeztetem, hogy ne szóljon közbe! (Fe­renczy Tibor: Nyáron lehet úgy is dolgozni! — Börcs János: Menjen és próbálja meg, hogy lehet-e! — Zaj.) Csendet kérek! Börcs képviselő urat ismételten figyelmeztetem, ne szóljon közbe. Rajniss Ferenc: T. Ház! A zsidókérdés bürokratikus elintézésében szerencsésen el­értünk odáig, hogy^ most már csak egyetlen réteget nem macerálnak Magyarországon a zsidókérdéssel: a zsidóságot. Az összes többi rétegei Magyarországnak heteken, hónapokon és éveken keresztül a zsidókérdé-it szenvedik, mert hiszen egy magyar ember nem kaphat bizonyítványt, arról, hogy ő magyar, ő csak arról kaphat bizonyítványt, hogy a zsidótör­vény értelmében nem tekinthető zsidónak. Mindenki, aki magyar, meg van bélyegezve, csak a zsidó nevet, mert ővele azután semmi néven nevezendő bürokratikus munka most már nincs. Méltóztassanak megnézni a hivata­lokban a kisemberek ipareugedélyszerzési dol­gait, a kisembereknek a maguk üzleti ügyei; ben való eljárását: állítom, hogy tizedrésznyi kellemetlensége sincs a zsidónak a zsidó­kérdés következtében, mint a magyarnak, mert állandóan a magyarral történik a töméntelen és sokféle igazoltatás. (Szöllősi Jenő: Szegény­nek nincs ügyvédje, maga megy!) A zsidókérdésben eljutottunk odáig, hogy ezelőtt törvényes rendelkezéssel mondották ki a liberális Magyarországon, hogy még a bün-

Next

/
Thumbnails
Contents