Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.

Ülésnapok - 1939-199

Az országgyűlés képviselőházának egyes területeken előforduló konkrét esetekből látom, hogy minden lehetőt természetszerűen felhaszníálnak arra, hogy valahogyan megmentsék a birtokukat. Az utóbbi időben olyan esettel találkoztam, amikor az illető zsidóbirtok tulajdonosa a birtokát felajánlja kegyes alapítványi célokra. Csakhogy azzal a kikötéssel, hogy 30 évig a birtok haszonélvezetében maradhasson. (Kunder Antal: Jó üzlet!) Qui habet tempus, habet vitám. Régi közimondás. Természetesen még hozzáteszi azt, hogy 30 év után pedig ez a birtok falusi gyermekek neveltetésére f ordítaridó. Hozzáteszi azt is, hogy a 30 év alatt is négy falusi gyermeket fog nevelni. Hát, azt hiszi, hogy ez olyan bőséges kedvezmény, amely mellett megtarthatja a birtokát. Én, t. Ház, azt tartom, hogy ennek a kérdésnek az elbírálásánál a célzatot kell nézni. Ha az illető kegyes alapítványi célokra akar alapítványt tenni, akkor tessék, ajánlja fel annak a birtoknak ;

a tőkeértékét, akár most, akár később. Annak tőkejövedelméből azokat a kegyes alapítványi célokat éppen olyan jól el lehet látni, mint hogyha a birtok az, ő birtokában maradna. Sajnálom, hogy nincs itt a földmívelésügyi miniszter úr, hogy ezeket a szempontokat figyelmébe ajánlhattam Ápolna, de azt hiszem, hogy tudomást fog szerezni erről és nem fogja engedni, hogy a zsidó birtokok ügye ilyen mellékvágányra tereitessék és ezen keresztül a törvény világos célzata meghiusíttassék. T. Ház! A pénzügyminiszter úr ma délelőtti beszédében kijelentette, hogy az érdekképviseletek megszervezéséről szóló törvényjavaslat készen van. Tisztelettel kérek félórai meghosszabbítást. Elnök: Méltóztatnak a meghosszabbításhoz hozzájárulni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadja. Horváth Ferenc: Kijelentette, hogy készen van a mezőgazdaság fejlesztéséről szóló javaslat, készen van egy elgondolás a földtőkének és a zsidótőkének az iparba való átvitelére és az ipari nyersanyagok feltárására is megvan a kormányaztnak a maga elgondolása. T. Ház! Ha már ipari nyersanyagokról beszélünk, szomorúan kell megállapítanunk, hogy a nyersanyagok feltárása mindig csak úgy sikerül és nagytőkét csak akkor tudunk mozgósítani, ha valamilyen idegen országbeli tőkeérdekeltség kapesoldóik be és látja annak hasznát. Sajnálattal tapasztaltuk azt az ásványolaj-kutatások terén is: azt látjuk, hogy egy 30—35 milliós tőkebefektetés egy esztendő alatt 10 millió jövedelmet hoz egy idegen érdekeltség számára, de Magyarországon magyar tőkeérdekeltséget erre a célra teremteni és felhajtani nem tudunk. Ezt nemcsak kritika szempontjából teszem szóvá, hanem azért is, mert azt szeretném, hogy legalább az az Összeg használtassák fel további kutatásokra, további nyersanyag- és ásványolaj feltárásra, amely az ásványolaj-részesedésből a kincstár részére befolyik, mert, sajnos, a költségvetésben azt látom, hogy az e célra szánt összeg nagyon szegényes és még azt az összeget sem használjuk fel, amely ezen a címen mint haszon folyik be az államkincstárba. (ReményiSchneller Lajos pénzügyminiszter: Nagy

r póthitelt adtam!) A pénzügyminiszter úrnak az a kijelentése, hogy ezek a tervek készen állanak, megnyugtatólag hatna, de a pénzügyminiszter úr ősszel, nagy költségvetési beszédében azt is bejelentette, hogy egy nagy erdélyi kölcsönt tervez, 99. ülése 1941 június 24-én, kedden, 199 amelyre a nagyközönség áldozatkészségét is igénybe fogja venni és azt is kijelentette, hogy ezzel kapcsolatban a hadikölcsönöket is valorizálni fogja. Sajnos, azóta már háromnegyed esztendő múlt el, de ezek a tervek ma is csak tervek és a parlamentben tett kormány be jelentéseket nem valósították meg, pedig egy nagy ^ erdélyi kölcsön megvalósítása... (Reményi-SchnelIer Lajos pénzügyminiszter: Legnagyobb részét felvettem!) Tudom, pénzügyminiszter úr, de én is azt kérem, hogy méltóz tassék a mondatom végét meghallgatni, mint ahogy azt délben méltóztatott a maga részéről kérni. (Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: Ebben igazad van! — Derültség.) Hozzá akartam tenni, hogy a bankoknál és a pénzintézeteknél lévő hitel tőkéknek erre a célra való jelentős igénybevétele megtörtént, hoey azokból a takarékbetétekből és egyebekből a gyárak és egyéb vállalatok is igen jelentős részt jegyeztek, de nem hanyagolhatjuk el azt a másik szempontot sem, hogy az ilyen nagy problémák megoldásához, mint amilyenek ma az ország előtt állnak, igenis a nagyközönség áldozatkészségét is ifféuybfi kell vennünk. Igaz azonban az is, hogy ez bizalom kérdése, meri hiszen olyan nasry problémákról van szó. amelyeknek megoldásához egy kormányzatnak a bizalmat meg kell tudni szereznie és ha nem tudja measzer-ezni. aVVor val«h^l baj vau. De egy ilyen kérdés megoldása, egy ilyen nagy kölcsön felvétele nemcsak az államkincstár szempontjából fontos. Utalnom kell arra a szempontra, hogy a közönség, az ország lakossága szükségleteinek kielégítése az ilyen rendkívüli időkben nagy nehézsésakkel jár. A honvédség, a hadsereg felszerelése és fenntartása természetesen igény be veszi a nemzet anyagi erőinek jelentős részét, tehát a magánszükségletek kielégítésére nem állnak rendelkezésre megfelelő nyersanyagok. Ezen a réven azonban jelentős tőke szabadul fel^ és_ ennek a magángazdaságban, az eayeseknél is jelentkező jelentős tőkének megfogása és az említett célnak szolgálatába való állítása rendkívül fontos, ha pénzügyeinket keretek között akarjuk tartani, ha cl akarjuk kerülni azokat a káros veszélyeket, amelyek egy felduzzasztott pénzforgalom mellett igen könnyen jelentkeznek. T. Ház! Ezzel természetesen eljutunk _ a gazdálkodásnak egy másik nagy problémájához, az árkérdéshez. Az árkérdés részben pénzügyi természetű kérdés, de másrészről kapcsolatban áll az Ország lendületesebb gazdasági életével. T. Ház! Ha már árkérdésről beszélek, utalnom kell. egy kereskedői küldöttség szerepére az árkormánybiztos előtt. Ez a küldöttség a problémákat előbb megtárgyalta, de nem jutott zöldágra, végül arra a megállapításra jwtott, hogy ha az árkormánybiztos úgy kezeli a maga szabályzatát, ahogyan az ezidőszerint megy, akkor minden kereskedőt, minden áruüzlettel foglalkozó embert be lehet zárni. Ez így is van. En magam, mint egy érdekképviseletnek az elnöke, tettem az árkormánybiztosságnak 1940 áprilisában előterjesztést bizonyos árszabályozásra. Azt mondottam: méltóztassék határozóit elveket megállapítani s a határozott elvek azok legyenek, hogy az jx többlet, amely a beszerzésben, a külföldről való behozatalnál jelentkezik, minden haszon nélkül egyszerűen hozzászámítható legyen a belföldi árhoz. Ez nem volt elfogadható s e he-