Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.

Ülésnapok - 1939-198

144 Az országgyűlés képviselőházának Szeretném ismerni őket, hogy óvakodjam tőlük! — Elnök csenget.) Az ilyen forradalmárokkal igen t. képviselőtársam nem sokra megy. (Derültség. — Meskó Zoltán: Azt mondják, hogy előre! és a kávéházban maradnak! — De~ rülség. — Zaj. — Elnök csenget.) Ugyanezt kérem a munkások szempontjából is, akik a gyárakban katonai fegyelem alatt vannak, szerény véleményem szerint a kelleténél inkább, mert hiszen olyan gyárakat is katonai üzemeknek nyilvánítanak, amelyeknek a katonaság felszereléséhez vagy ellátásához egyáltalán semmi közük sincsen. De rendben van a katonai felügyelet, csak ne történhessék meg egyetlen esetben sem az, hogy a katonai hatalmat arra használják fel, hogy a munkásság jogos igényeit elnyomják. Ne történhessék meg az, hogy ha egy asszonynak vagy leánynak egy kicsit eljár a szája, mert túlmunkát kívánnak tőle és azt hiszi, hogy ez nem jogos, ezért őt nem fizetik meg, akkor azt a családanyát három-négy napra lecsukják. Annak is meg lehet magyarázni, hogy miért vannak az intézkedések. Egészen másképpen kell kezelni a munkában állókat, sokszor olyanokat, akik 10— 15 éve abban az üzemben dolgoznak, mint a kaszárnyában a katonaságot. Pszichológiailag kell őket másképpen kezelni. Nem azt mondom, hogy kevesebb szigorúsággal, csak a módszer legyen más és akkor ezek a félreértések is megszűnnek. Nagyobb bizalommal kezeljék a magyar falu népét! Megint csak egyetlen példát mondok. Az egyik zsidő birtok felosztásakor középbirtokot akartak létesíteni. Érdeklődtem, hogy miért, van ez? Az volt a felelet rá, Jiogy azért, mert az a középb irt okos, akinek a földet juttatni akarják, hajlandó arra, hogy az ottmaradt cselédség részére odaadja a majorság házait és két-két holdat teljesen ingyenesen bocsásson rendelkezésükre, hogy önálló exisztenciát alapíthassanak. A felvilágosítáis további része pedig az volt, hogy erre a kisparasztok nem hajlandók. Azt kérdezem, érdeklődtetek-e már, feliajánlottátok-e azt a lehetőséget nekik? Az volt a válasz, hogy nem, mert hiszen a paraszt úgyse hajlandó arra, hogy megvegyen bizonyos rnenynyiségű földet és abból 44 holdat — úgy emlékszem, ennyiről volt szó — ingyen leadjon a cselédség részére. (Meskó Zoltán: Ha megfelelő áron kapják meg, szívesen leadják!) Azt mondtam: adjátok meg a lehetőséget! El kell ismernem, megadták a lehetőséget és annak a falunak a kisgazdái szó nélkül leadták ingyen a házakat és a 44 hold földet az illető cselédség részére. Nagyobb bizalmat a magyar nép szár mára, mert érett arra, hogy vele tanácskozni lehessen, hogy megértse a nehéz időket, érett arra, hogy ha egyformán kezelik, akkor nagyobb áldozatot vállaljon, mint azok, akiknek pedig tanul tságukn ál, hatalmi vagy vagyoni állásuknál fogva szó nélkül kellene vállalni ok ezeket az áldozatokat. T. Ház! Ha már egyszer beszéltem a hivatásrendi testületeknek a társadalmi és gazdasági életbe való bevonásáról, akkor legyen szabad, megemlítenem szellemi síkon m — annak az alkalomnak kapcsán, hogy ma került fel a kereszt a képviselőház falára — hogy amikor olyan törvényjavaslatoknak, rendeleteknek vagy intézkedéseknek a benyújtásáról, illetőleg kiadásáról van szó, amelyek hitelvi, erkölcsi kérdéseket érintenek, akkor a kormányzat tartsa kötelességének megkérdezni az erkölcsi és szellemi hivatási testületet, az anyaszentegyházat arról, vájjon helyesek-e azok, mex*t egyébként 108. ülése 19hl június 23-á,n, hétfőn. el fogunk jutni oda, hogy állandóan keresztény országról beszélünk, keresztény kormányzatról szavalunk, viszont ugyanakkor rendeletek és törvények születnek meg, amelyek esetleg homlokegyenest ellenkeznek a keresztény hitelvekkel vagy erkölcsi normákkal. Ha pe'dig választásra kerül a sor, akkor azt hiszem, nem kétséges, hogy nem a kormányzat, hanem az anyaszentegyház hivatott annak megmondására, hogy keresztény hitelvi és erkölcsi szempontból mi keresztény vagy mi íiem keresztény. (Meskó Zoltán: Ügy van!) Ezt legyen szabad tehát kérnem a jövőre vonatkozóan a kormányzattól, hogy minden ilyen esetben ne restéi

je előzőleg megkérdezni az anyaszentegyház véleményét. Valamennyien természetesnek tartjuk, hogy amikor az asztalosok vagy a cipészek, vagy a kereskedők ügyéről van szó, akkor ma már szokásszerűen, de a jövőben remélhetőleg kötelességszerűen, megérdeklődi a kormányzat az asztalosok vagy a cipészek, vagy a kereskedők testületénél a dolgot, de éppen így természetesnek tartjuk, hogy ha erkölcsi vagy hitelvi kérdéseket is érint valamely törvény vagy rendelet, akkor meg kell kérdezni előzőleg az anyaszentegyház véleményét is. (Benkő Géza: Minden keresztény egyházét!) illetőleg ezeknek a hitelvi és erkölcsi kérdéseknek a hivatási testületeit. Magyarországon a kereszténység és a magyarság mindig együtt volt és azt hiszem, a múltban sohasem volt kára sem az államnak, sem a nemzetnek abból, hogy a kettő szorosan együtt volt. Ahányszor az állam elkanyarodott a keresztény hitelvektől, a keresztény erkölcstől, a magyarság mindannyiszor kárát látta ennek. Annak igazolására, hogy a kereszténység mennyire nemzetfenntartó erő, a visszatért területek példájára lehetne hivatkoznom, de nem hivatkozom rá, hanem egy aránylag apró esetkére hivatkozom csupán, amely valamenynyiünk lelkét nagyon megmozgatta: a bukovinai magyarok visszatelepítésére. A bukovinai magyarságot 200 esztendőn keresztül semmi más nem tartotta össze, csak egyedül a keresztény hite tartotta meg magyarnak (Ügy van! Úgy van!) és amikor odatelepedtek a bácskai földekre, az első kérésük nem az volt, hogy házat, bai-mot, ágyat adjanak nekik, hanem az, hogy a toronyba harangot adjanak, (Meskó Zoltán: Ügy van!) mert ez tartja össze őket. Egyik legelső kérésük volt továbbá az, hogy papokat adjanak nekik, mert ők itt a magyar földön is azt érzik, hogy az új gyökéreresztésnél a kereszténység tartja meg őket továbbra is magyarnak. Ezért szeretném én nagyon arra kérni^ a kormányzatot, hogy minden ilyen intézkedésnél, rendeletnél legyen tekintettel az anyaszentegyház véleményére. Egészen biztos az, hogy az anyaszentegyház a magyar államnak nem fog olyan tanácsot adni, amely a magyarság jövendőjére káros lehetne. Sokszor hallottuk azt, hogy rendkívüli időket élünk, de ha a kormányzat és a magyar nemzet ezzel a rendkívüli időben megadott rendkívüli felhatalmazással, rendkívüli felelősséggel, rendkívüli munkával és erőbedobással él, akkor ez a rendkívüli idő megnöveszti és nem porlasztja szét a magyarságot, akkor a magyarság is ezekben a rendkívüli időkben eléri azt, amit a pálmáról mond a közmondás, hogy a viharban nem törik össze, hanem éppen a viharnak állandó nyomása alatt naggyá, erőteljesebbé fejlődik, akkor a magyarság töretlen erővel, megnövekedett országgal, megnevekedett belső berendezkedéssel és szellemi, er-