Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.

Ülésnapok - 1939-198

Az országgyűlés képviselő házának 198. ülése 19 hí június 23-án, hétfőn. 143 régi és első kárvallottjai, némi keserűséggel , láttuk ezt a-'megegyezést. (Meskó Zoltán: Így van! Erős keserűséggel!) Amilyen nagy vtolt akkor a keserűségünk, olyan nagy az örömünk most, hogy megindul ennek abolsevizmusnak a felszámolása (Ügy van! Ügy van!) és ez a rettenetes rém elkerül nemcsak a magyar határok felől, hanem elkerül a keresztény, művelt civilizáció egéről is. (Ügy van! Ügy van! — Meskó-Zoltán: Valamennyi kultúrnemzetnek össze kellene fognia! — Benes Zoltán: Az volna a legjobb!) Egészen természetes, hogy rendkívüli időkben a kormányzatnak rendkívüli felhatalmazásra van szüksége. Erről felesleges vitatkozni, mert hiszen még olyan országokban is, mint amilyen Anglia vagy az Északamerikai Egyesült Államok, a kormányzat mindenütt ennél sokkal messzebbmenő felhatalmazást kapott. A megokolás érdekes: éppen, a demokrácia érdekében mondtak le egy időre a demokrácia adta szabadságról és lehetőségekről. A rendkívüli felhatalmazás azonban — amint ezt előttem szólott képviselőtársam is hangoztatta — rendkívüli felelősséggel jár. Érzi ezt a kormányzat, de minél nehezebb idők lesznek, annál inkább nemcsak éreznie, hanem gyakorolnia is kell ezt a felelősséget minden cselekedetében. Azt akarjuk, hogy a kormányzat, ha egyszer megadjuk ezt a felhatalmazást, éljen is ezzel, éljen okosan, de soha vissza ne éljen vele. Amikor visszaélésre gondolok, akkor nemcsák a pozitív cselekedetek lebegnek a szemeim előtt, hanem az elmulasztott alkalmak, vagy a későn megtett cselekedetek is. Gondolok itt a közellátás problémájára, amelyben bizonyosan nem lennének ilyen nehézségek, ha kellő időben kellő intézkedések történtek volna. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) T. Ház! Bizonyos az, hogy ezek a rendkívüli idők nem tartanak a végtelenségig, de az, is bizonyos, hogy a rendkívüli idők megszűnté után a régi liberális társadalmi és gazdasági rend nem fog már visszatérni. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Gondolom, nem fog visszatérni még azokban az országokban sem, amelyek csak időlegesen mondtak le a régi, klaszszikus értelemben vett liberális gazdasági rendszerről, mert hiszen az emberiség számának olyan növekedésével, mint amilyennek az utóbbi évtizedekben tanúi vagyunk, lehetetlenség teljesen szabadjára hagyni a gazdasági életet és különösen szabadjára hagyni az elosztást, mert egyébként tovább fejlődnek és forradalmi megmozdulások okaivá válnak azok a szociális ellentétek, amelyek a liberális gazdasági rendszerben egyeseknek jóléte és millióknak nyomorúsága között fennállanák. (Igaz! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nem fog visszatérni — mondom — a régi liberális rend a rendkívüli idők elmulta után sèm. A gazdasági élet feltétlenül irányításra és ellenőrzésre szorul, ha azt akarjuk, hogy ott ne a szabad verseny érvényesüljön, annak minden átkával és minden kárával, hanem a társadalmi igazságosság és a közösségnek magasabbrendu szempontjai legyenek a gazdasági életnek is irányító elvei. De ha egyszer ez a helyzet, akkor nekünk ezt à rendkívüli felhatalmazást és azokat az apparátusokat, amelyeket ezekben a rendkívüli időkben" á rendkívüli felhatalmazás végrehajtására életre kelT". KívnúhkT már ügy'kellene megalkotnunk, hogy azok hé ad hoc apparátusok legyenek, hanem, átmenetet alkossanak a, liberális társadalmi és^ gazdásági rendből jaz • eljövénöTo'lieTyés, 'jogosa* Igazságos "társadalmi rendszer felé. Amikor én a jövendő társadalmi és gazdasági rendjéről beszélek, akkor a" hivatásrendiségre gondolok, mert meggyőződésem az, hogy csak a hivatások alapján megszervezett társadalom és gazdasági rend lesz képes olyan alapokat lerakni a jövendő számára, amelyek egyformán biztosítják a termelés folyamatosságát, biztosítják az elosztást és megszüntetik az osztályharcot. Egyúttal a hivatásrendi testületek, a maguk organizációjával, közjogi alátáimasztottságával rengeteg olyan feladatot levesznek az állam válláról, amelyet ma éppen a társadalom és gazdasági élet szervezetlensége miatt kénytelen az állam önmaga elvégezni, nagyobb, elsőlbbrendű állami feladatainak a rovására. Ezért látjuk azt, hogy igen sok minisztérium rengeteget dolgozik és mégsem tudja a szorosan vett minisztériumi teendőket elvégezni, mert apró-cseprő ügyekkel kell foglalkoznia, olyan, ügyekkel, amelyek egyáltalán nem tartoznának bele a mânîs&tériumi hatáskörbe. Elvégezné ezt a megszervezett társadalom és

1 a megszervezett gazdasági élet a maga szervein keresztül. T. Ház! Politikailag is, a kormányzat szempontjából nagyon-nagyon hasznos dolog lenne a megszervezett társadalmat belevonni, sok olyan ügy elintézésébe, amelyet ma maga az állam végez közvetlenül, hivtalnpkain és különféle állami apparátusain keresztül, (Egy. hang a széísőbaloldalon: Rosszul!) rosszul és önmagára is csak átkot zúdítva (Ügy. van! a szélsőbaloldalon.) és politikai tőkét ad még az ellenségei kezébe is, jóllehet sok olyan feladatot, amelyet ma önmaga végez, ha elvégeztetne a társadalom szervéivel, akkor azokat okolnák sokszor végre nem hjtható kívánságok miatt is, amelyek miatt most az államot és az állam szerveit okolják. Ezekben a rendkívüli időkben szeretném azt kérni a kormányzattól, a kormányzatnak minden szervétől, hogy legyen nagyobb bizalommal a nép iránt, mint amilyen bizalmat most tapasztalunk egyes intézkedések végrehajtásánál. (Helyeslés.) Tessék arra gondolni, hogy mennyire másként venné egy falunak vagy egy városnak nélkülöző lakossága azt, ha egyikmásik rendeletet a végrehajtó szervek nem röstellenék megmagyarázni a népnek, hogy ez vagy az miért van. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ha a rendeletet kiragasztják és ha annak a rendeletnek a végrehajtását csak szó nélkül végzi a jegyző, a főszolgabíró, vagy más hatóság, a nép lelkében tüske marad, mert nem érti, hogy miért kell neki ezt vagy azt csinálnia. Ha viszont nem restellik a végrehajtó szervek a rendelet hivatalos szövegén túl né- ' hány szóval megmagyarázni, hogy ez ezért van* az azért van, akkor a nép belátja és nyugodt lélekkel nélkülöz, igazán mondhatom, sokszor ; nyugodtabb lélekkel, mint az intelligencia, amely kevesebbet kénytelen nélkülözni. (Meskó Zoltán' Cipőrendelet!) örülök, hogy ezt mondta képviselőtársam. Én magam is azt tapasztalom a külvárosokban, a falvakon, hogy sokszor napokon keresztül nincs meg annak a munkásna_k vagy parasztembernek a mindennapi kenyere és aránylag kevesen panaszkodnak (Ügy van! a középen.), kevesebben kívánnak forradalmat, mint az előkelő urak közül, . akiknek nincs meg.semmi jogcíműk-arra, hogyrnélkülÖ-: : zésrol beszéltének.- (Ügy vom! Üayvom! —'^äps^* — Jandl Lajos: Kik azok az előkelő" urak!) Nem egy van, sok'yan. Nem'tüdnarn. névgzérint riïèg- ; moúdani.,Sökán vannak, azt mbndháthám,,-*megYJ képviselők is Vannak "esetleg "T«Tand1h"Tjajos:"~