Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.

Ülésnapok - 1939-197

Az országgyűlés képviselőházának 197. ü< hozzászoktam, hogy sohasem mondok csupán egy számot, hanem felhozom mindazokat a számokat, amelyek annak a kérdésnek megvilágítása szempontjából lényegesek. (Budinszky László: 500.000 hold van zsidó kézen! Akkor ezt is tessék kimondani! — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Hatszázezer! — Maróthy Károly (Benes Zoltán felé): Emelje köbre, mindjárt több lesz!) Igen t. Képviselőház! Az igen t. előttem szólott kifogás tárgyává tette azt is, hogy a jelenlegi törvényjavaslatnak voltaképpen nem sok értelme van, mert hiszen sem a Ház nem dolgozik, sem a 36-os bizottság nem dolgozik* (Egy hang a szélsőbaloldalon.' Van benne valami!) legalább is 1941 januárjától kezdve mindezideig — az ő statisztikája szerint — 25 ülésből mindössze 9 érdemleges ülést tartottunk akkor, amikor a 36-os bizottság egyet-egyet tartott havoukint. Szóval azt mondta, hogy a parlament munka nélkül van. Legyen szabad rámutatnom arra. hogy ma az összes európai parlamentek munkanélküliek. (Mozgás és zaj a szélsőjobboldalon. — Szöllősi JenÖ: Szükségmunkára szorul!) Ez az állapot (Egy hang a szélsőbaloldalon: Az angol parlament ülésezik!) annak az ideálnak felel meg — már tudniillik a kontinentális parlamenteket értem — amelyről mint jövendőről Matolcsy képviselőtársam szokott beszélni. (Matolcsy Mátyás: A bukovinai telepítés ütemét kívánjuk! Ilyen intézkedéseket kívánunk! Ez az ideális! — Zaj. — Elnök csenget.) Majd rátérek arra is. Ellenben azt bizonyára méltóztatik olvasni az európai sajtóban, hogy amikor egybehívják a parlamentet, főleg a totális államokban, a velünk baráti államokban ez mindig egy-egy igen fontos nyilatkozat meghallgatására történik, (Egy hang a szélsőbaloldalon: Ott történik is valami!) tehát nem arra, (Egy hang a szélsőbaloldalon: Népszavazás után!) hogy megtárgyaljanak, vagy megvitassanak valamit, Az elnöki széket Szinyei Merse Jenő foglalja el.) nem arra, hogy beszéljenek a nép szempontjából fontos kérdéseket, hanem egyszerűen arra, hogy meghallgassanak egy kormánynyilatkozatot és meg vagyok győződve arról, hogy ez a rendszer ott jó is. (Szöllősi Jenő: De azok nem játszanak parlamentet!) Ezek után nem értem, hogy amikor az egyik oldalon játéknak méltóztatik ítélni a parlamentet és a parlamenti munkát, (Zaj a szélsőbaloldalon.) miért méltóztatik a másik oldalon súlyos gravamenként felróni, hogy ez a parlament nem nagyon sokszor ülésezik. (Szöllősi Jenő: Mert parlamenti rend- . szerben vagyunk! ,— Rassay Károly: De azért örül, hogy abban vagyunk? Nem? — Zaj a szélsőbaloldalon.) A parlament együttlétére és munkájára van szükség, amikor az állami akarat nyilvánítására szükség van és erre. amenynyiben a fennálló helyzet és a jogszabályok szükségessé és lehetővé teszik, a kormány mindenkor módot is ad. De mi az utóbbi hat hónap alatt — csak éppen okfejtésem teljessé tétele céljából mondom — nem éltünk üvegbúra alatt, nem éltünk Robinson szigetén, hanem körülöttünk viharzik az egész világ és ennek hatásai alól mi magunk sem vonhattuk ki magunkat. Ha végig méltóztatnak gondolni ennek a hat hónapnak eseményeit... (Maróthy Károly: Ezt két éve halljuk már! — Budinszky László: Húsz éve halljuk ugyanezt! — Zaj a szélsőjobboldalon.) ése 19hl június 20-án, pénteken. 121 Elnök: Csendet kérek! Bencs Zoltán: ...és ha végig méltóztatnak gondolni mindent, beleértve a mi egyéni balsorsunkat és válságunkat is, ami Teleki Pál miniszterelnök úr szerencsétlen körülmények között bekövetkezett halálával és az új kormány hivatalbalépésével kapcsolatos, azután a szerb hadjáratot, Szerbia széthullását és ennek eredményeképpen Bácska visszatérését, — (Egy hang a szélsőbaloldalon: Ez már örvendetes!) — ez már örvendetes, nagyon köszönöm a kiegészítést — annyi feladat háramlik arra a kilenc emberre, aki a kormányt jelenti, hogy az nem kilencnek, hanem, kilencszer kilencnek is sok; méltóztassék belátással lenni abban a tekintetben, hogy mégis csak egy-egy agyvelő az, amely a száz és ezer felé elágazó problémákban irányítást ad, egy-egy tervezetet áttekint, egy-egy koncepciót mérlegel. Azonkívül az állam kormányzata éppen ezekben az időkben a legfontosabb reszortokban is nem mehet tisztán egy személy elintézése alapján, bár ez az elv, hanem számtalanszor kell kollegiális határozatot hozni. Amikor elindult a magyar revízió gondolata a Felvidék visszacsatolásával, magam is egyik közvetlen szemlélője voltam annak a sorozatos éjszakákba nyúló tanácskozásoknak és annak a rettenetes munkának, amely az akkori kormányra és annak fejére hárult. Akkor, amikor a feladatot nézzük, mindig nézzük azt a munkát is, amely a feladat részleteiben egyegy emberre és a kormányzatra hárul. Vegyük számba azt is, hogy mennyi ebből az emberi és a valóságos lehetőség, mert egy eredményt csak ehhez képest lehet elbírálni. (Szöllősi Jenő: Kénytelenek vagyunk az eredményt nézni. — Matolcsy Mátyás: Horvátországban a zsidókérdést megoldják, nálunk nem!) A földreformnál... (Maróthy Károly: Nehéz kenyér ez, megvédeni a rendszert! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek a baloldalon. Bencs Zoltán: Ami azt a bizonyos tempó kérdését illeti, általános egyetértés van abban, — elismerte ezt az előttem szólott t. képviselő úr is — a mélyen t. túloldal részéről is nem egyszer találkozunk azzal, hogy azt, ami jó eredmény és teljesítmény van, tetszéssel fogadják, meg is tapsolják és el is ismerik. Igaz, hogy az elismerés mellől egyetlenegyszer sem hiányzik a »de«. A jelen esetben a »de« a körül forog, hogy az eredmény kevés, másrészt pedig az eredmény lassú. A »kevésre« vonatkozólag csak annyit mondhatok, hogy az én szerény nézetem szerint a kormány és a rendszer, nem önmagában, de az egész ország megfeszített munkájával, áldozatkész erőfeszítésével együtt minden időszakban elérte a legfontosabb kérdésekben azt, amit lehetett és amit feltétlenül meg is csinált. (Ügy van! Ügy van! — Taps jobbfelől és a középen. — Budinszky László: Azért szaporodnak körülöttünk a népek, mi pedig fogyunk. — Zaj.) Elnök: Kérem Budinszky képviselő urat, méltóztassék csendben maradni és ha felszólalni óhajt, méltóztassék feliratkozni. Bencs Zoltán: Ami ezt a kérdést... Elnök: Méltóztassék megvárni, amíg elnöki kijelentéseimet megteszem. Most méltóztassék folytatni. Bencs Zoltán: Nem azt értük el, amit szerettünk volna, amit kívántunk, — ezt hangsúlyozom — hanem azt, ami lehetséges yolt. Meggyőződésem, hogy a legobjektívebb vizsgálat mellett ezt el kell ismerni. (Budinszky László: Ki mire képes, úgy-e?) Kérem, ebben a tekintetben