Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.

Ülésnapok - 1939-196

100 Az országgyűlés képviselőházának 196. porzsolt szalonnát bőrrel enni, de ha az ország i érdeke azt kívánja, akkor lemondunk erről és ha a parancs elhangzott, akkor ez éppen olyan, mint egy katonai parancs, ezt nekem, ha hatósági személy vagyok, végre kell hajtanom, ha pedig nem hajtom végre, akkor az elöljárótm vagy a miniszterein köteles lenne ellenem eljárást indítani és engem mint állami tisztviselőt a legszigorúbban megbüntetni, nemcsak esetleg fegyelmi vizsgálattal vagy felfüggesztéssel. Ezt mint szabotázst kell büntetni és legalább 10—15 esztendőre kell elítélni azt, aki ezeket a törvényes rendelkezéseket áthágja, mert a magyar állam hiába állította a közellátási minisztert a közellátási minisztérium élére, ha nem ad neki hatalmat arra, hogy a rendeleteivel visszaélőket, ha az ország érdeke megkívánja, szigorúan megbüntesse és kezében tudja tartani azokat a végrehajtó közegeket, legyenek azok a közigazgatás bármely ágában, akik ezekkel a kérdésekkel foglalkoznak. T. Ház! Ezekkel a visszaélésekkel kapcsolatban látom tehát a szabotázstöryény szigorú alkalmazásának lehetőségét és itt látom a szükséerét annak, hogy ez a törvényjavaslat az 1939 : IT. törvénycikkel junktimba hozassék. T. Ház! Jelenleg az a helyzet, hogy a budapesti vágóhídon a földmívelésügyi miniszter úr tilalmi rendeletét kijátszva, 48—50—fiO kilós sertésekot is vágnak le. Ez a sertéslétszám ma hetenként körülbelül 1000 sertést tesz ki és ahogy az ember hallja, hétről-hétre emelkedik. Ez fiatalsertés állományunk kiirtásához vezet. Ebhez természetesen vidéki közigazgatási szervek nyújtanak nagyban segédkezet. Egyes gazdák eladják a takarmányt és akkor azon a címeju, hogy nincs mivel etetni a sertést, vágási engedélyt kérnek és kapnak. Nem vizsgálják meg azt, vájjon volt-e takarmánya annak a gazdának, és ha volt, vájjon az állatokkal etette-e meg vagy uzsoraáron továbbította a lánckereskedelemben. T. Ház! Nem akarom ismételni ezt a szomorú dolgot, hogy tavaly a szerbektől angol fontért óriási mennyiségű kukoricát vásárolhattunk volna meg, de úgy látszik, fontosabb volt az, hogy az angol fontot tárolják és ez ott penészedjék a Nemzeti Bankban, mint a kukorieakészlet, így azután a tél folyamán a sertésállomány hízlalására nem maradt kukoricánk. Volna még egy segítség: a sörgyár alt óriási sörárpakészletének igénybevétele. Nehogy azt gondolja valaki, hogy azért, mert én antialkoholista vagyok, most a sörgyáros urak ellen beszélek; kívánom, hogy jó üzleteket kössenek a jövőben is, mert a sör nagyon tápláló és jó ital, de nagyszerű magyar borunk is van. Óriási sörárpakészletünk van és mivel most inncs elég kukorica az országban, már régen le kellett volna foglalni a sönátrpakészletet. A sörfogyasztást bizonyos napokra, egy hónapban esetleg csak néhány napra, mondjuk, a vasárnapokra kellene korlátozni és a sörárpát sertéstakarmányozásra felhasználni mindaddig, amig majd az aratás utam a sertéseket ki lehet engedni a tarlóra, mert ha semmi mást nem adunk a fiatal sertéseknek, csak a tarlóra engedjük, akkor maga ez, négyhetes legeltetés után körülbelül tíz kilogramm növekedést jejent a fiatal sertéseknél. T. Ház! Ezenkívül meg kell emlékeznem még egy másik szomorú problémáról, amikor itt közellátási nehézségekről, élelmiszerhiányról beszélünk. Tudom, hiszen magam is láttam, hogy a közvágóhídon a sertés- és marhavérnek ülése 1941 június 19-én, csütörtökön. tekintélyes része a csatornába folyik el, pedig a vér népélelmezési szempontból is elsőrangú táperejű. Tudomásom szerint — most máinem emlékszem rá, mikor is volt ez — Johan Béla államtitkár úr egy nagyobb kísérletet végzett a vérnek népélelmezési szempontból való felhasználására és meg is állapította, hogy ez milyen nagyszerű és célszerű dolog, a megállapításon túl azonban nem történt semilyen konkrét intézkedés. Az állati vérnek körülbelül a fele elfolyik a csatornába és a magyar élet számára megsemmisül. E helyett inkább ki kellene az összes vért szívatni vacummal vagy más alkalmas berendezéssel és kötelezőleg kellene elrendelni, hogy a hentesek okvetlenül használják fel az úgynevezett vörösárukban — amilyen a parizer, a szafaládé és egyéb ilyen kolbászáru — vagy pedig a véreshurkában. A német hadseregnek már a világháborúban igen jó úgynevezett Blutwurst-konzervjei voltak, amelyekbe kis szalonnadarabkákat kevertek a német katonák táplálására. Ha a német katonáknak ez jó volt, akkor valószínűleg a mi szegény vidéki iparosaink és bányászaink is nagyon örülnének, ha kapnának belőle. Óriási érték megy veszendőbe, hiszen ki lehet számítani, hogy ha csak egy sertés vágásánál fél kiló vér folyik el felhasználhatatlanul a földalatti csatornába és a Dunába, mennyi vész el ezer, ötezer, tízezer vagy százezer sertés vagy marha vágásánál. Szólni akarok ezenkívül a műtrágyázásról, mert a törvényjavaslat foglalkozik a föld tökéletes kihasználásával, hiszen egyik célunk az, hogy mindent kihozzunk a magyar anyaföldből, ami benne van, hogy többet hozzunk ki, mint eddig és versenyezzünk abban, hogy ki tud többet termelni. Szomorúan hallottunk ismételten mind németországi, mind hollandiai és más vonatkozásban előadásokat a többtermelésről, szomorúan hallottuk azt, hogy bár az éghajlati és a talajviszonyok Németország ban és Hollandiában egyáltalán nem mondhatók kedvezőbbeknek, mint Magyarországon, mégis mind Németországban, mind Hollandiában katasztrális holdanként lényegesen több búza, rozs és más termény terem, mint Magyarországon. Ennek igen nag^y okát a műtrágya nem ismerésében és népszerűsítésének hiányában látom. A talaj minősége szerint foszfátos, kális, nitrogénes és kalciumos műtrágyák vannak. Az ország talaját a földmívelésügyi minisztérium szerveinek már ismerniök kellene és e szerint kellene propagandát csinálni a falvakban, hogy az emberek vásároljanak műtrágyát. Lehetővé kellene tenni a vetés ideje előtt magyar föld szegény robotosainak, hogy ők is megvehessek kamatmentes kölcsön formájában a műtrágyát, hogy lássák, mennyivel többet tudnak így termelni és mit jelent a műtrágya a magyar földnek. Ezzel szemben a helyzet a közelmúltban még az volt, hogy a magyar műtrágyát tízezer vagónos tételekben külföldre, Indiába, Egyiptomba szállították 10 pengős áron, ugyanakkor, amikor a műtrágya ára itt Magyarországon a kisgazda részére éppenúgy, mint az uradalom részére 18—20 pengő körül mozgott, sőt talán az uradalom mégelőnyösebb áron is kapta, mert nagybani vásárlásnál a vasútról való elszállítás, elfuvarozás ^sokkal előnyösebb, mint a kicsiben való vételnél, mái' pedig a kisgazdának nincsen annyi pénze, hogy nagyban vásároljon, ő esetleg^ csak félmázsa vagy negyedmázsa műtrágyát vásárol