Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.

Ülésnapok - 1939-196

Az országgyűlés képviselőházának 196. ülése 19 Ul június 19-én, csütörtökön. 99 mint ő maga is mondotta, üres kamrában természetesen nehezen lehet gazdálkodni. Ezzel kapcsolatban azonban éppen azt látjuk, hogy kapott egy meghatalmazást, lássa el az ország egész lakosságát minden jóval, kellő hatalmat azonban nem adtak neki arra, hogy elgondolását teljes erővel végrehajtsa, mert azt látjuk kinn a vidéken, hogy nagyon sok helyütt hivatalos faktorok, közigazgatási emberek is, nem szívesen használom a súlyosan terhelő szabotázs szót, de szinte szabotálják a központból jövő rendeleteket és így azután sok tekintetben zűrzavar támad az ellátás tekintetében. 1939 szeptember 1-én a lengyelországi német hadműveletek megindításának napján átutazóban voltam Wienben, ahol akkor jelentették be óriási plakátokon a közellátás minden tekintetben való, a legapróbb részletekre is vonatkozó szabályozását másnap reggel 6 órától kezdődőleg és az, aki azóta Németországban járt, tapasztalhatta, hogy azt, amit akkor a német közellátás terén ígértek az ország lakosságának, az ország lakossága minden egyes esetben meg is kapta és meg vagyok róla győződve, hogy ezen nagyszerű szervezet folytán a jövőbén is meg fogja kapni. Nálunk sokszor sürgették a jegyrendszer bevezetését, sokszor sürgettük, hogy vessünk számot nyersanyag-, élelmiszer- és más készleteinkkel. Akkor azt mondották, hogy Magyarország Európa legboldogabb 'országa, itt minden rendben van. Pedig igen jó lett volna már akkor bevezetni a jegyrendszert, mert ennek a hiánynak, ennek a mulasztásnak a következménye, hogy ez a javaslat most idekerült a Ház asztalára, hogy ebben a szépV országban kenyérért, zsírért, ruháért, cipőért és minden egyébért, ami az élethez szükséges, harcolni kell, hogy Marosvásárhelyen például pünkösd hetében egy hét alatt 2 napon át csak puliszkát kapott a város lakossága kenyér helyett, hogy a hűvösvölgyi villákban még ma is nagy élelmi szer készletek vannak felraktározva, amelyekhez! még nem tudtak hozzányúlni, hogy egyes embereknek 50—100 pár cipőjük van, míg a másik ember mezítláb kénytelen munkába menni. Ha idejében gondoskodtunk volna az ellátásról, mindezeknek nem kellett volna bekövetkezniük. T. Ház! Nem akarom ezzel a közellátási miniszter úr helyzetét megnehezíteni, mert ismétlem, abban a kijelentésében, amit ő mondott, hogy üres kamrában nehéz gazdálkodni, teljesen igaza van. Mégis fel kell vetnem ezzel kapcsolatban néhány problémát, amelyeket vidéken járva, városokban, községekben tapasztaltam. Ezeknek a kérdéseknek nagy részit előttem szólott igen t. képviselőtársaim már felhozták, így ezekkel a részletekkel nem is óhajtok foglalkozni. Varga iparügyi miniszter úrral tavaly nyárutón és az ősz folyamán többször volt szerencsém beszélni cipő- és bőrügyben, mert a szegény falusi suszterek, csizmadiák, de a városi iparosok sem kaptak megfelelő mennyiségű bőrt. Egyes vidékeken nem tudták a gyerekeket az iskolába elküldeni, mert nem jutott nekik cipő vagy nem tudták a cipőt megtalpaltatni. A cipészeknek, csizmadiáknak el kellett boesátaniok alkalmazottaikat, amikor 6—8—9 hónapi katonai szolgálat után hazajöttek, mert nem kaptak nyersanyagot, viszont egypár kiló vagy 50—60 deka cipő-talpbőrért sokszor el kellett a szomszédos városba utazni, ami azután borzasztóan megdrágította a munkát. Ha a szegény iparosi drágábban számította a talpalást vagy a cipőkészítést, akkor az volt a baj, hogy uzsoraáron dolgozott, ha pedig normális áron akarta adni, akkor csak éppen hogy rá nem fizetett. Ezzel szemben azt tapasztaltuk és az volt az altalános panasz, hogy jóllehet 3—9 hónapot töltöttek kinn a harctéren és vevőkörük tekintélyes részét elvesztették, az adójukat felemelték, nyersanyagot nem kapnak,és így kénytelenek iparengedélyeiket viszaadni, vagy' pedig teljesen tönkremenni. Az iparügyi miniszter úr a bőrellátással kapcsolatban megemlítette még a tavaly nyáron, hogy rá fognak térni a sertések nyúzására és sertésbőrrel fogják pótolni azt, amit nem tudnak marhabőrből előállítani. Ennél a kérdésnél vissza kell térnünk a múlt bűnére. A bőrellátás Magyarországon tulajdonképpen lehetséges lett volna már nagyon régen önellátási alapon, ha a MAV-nak lett volna megfelelő számú hűtővagónja. Ezzel szemben — tulajdonképpen a zsidó kereskedelmi érdek így is kívánta — élő állatokat exportáltunk Németországba, Olaszországba, Angliába vagy más országokba, viszont Magyarországon a cipőbőr vagy talpbőr előállításához szükséges nyersbőrt, szárított bőrt külföldről kellett Délamerikából, Németországból vagy Törökországból valahogyan visszavásárolni és onnan visszahozni. Ez volt valószínűleg az oka annak, hogy hosszú évtizedeken keresztül a Máv. nem gondoskodott hűtővagónokról, rnert ha arra rendezkedünk be a kereskedelmi szerződések megkötésénél, hogy akár sertést, akár marhát csakis vágott állapotban, hűtővagónban szállítunk ki, akkor ezeknek a bőre itt maradt volna és itt maradna ma is. Ma természetesen, amikor hűtővagónjaink nincsenek, — annyira nincsenek, hogy az 1939-es Ibő baracktermés idején a barek igen nagy része az oi szag nyakán romlott, 2—,3 fillérért adták Kecskemét vidékén a barackot — már nem is jó arra gondolni, hogy ha megrendelnénk ma megfelelő számú hűtővagónt, azok mikorra készülnének el. Szerény megítélésem szerint tehát a bőrellátás a hűtővagónok számával is szoros összefüggésben van. Itt a zsidók kétszeresen kerestek. Mert az állateladás^ is, de a bőrvásárlás és kereskedés s a bőrgyártás is jórészt zsidó kézben volt. Keresett a zsidó az állaton, amikor élve kivitte és keresett akkor, amikor a »bűrt«, ahogy ők mondják, idegen országból 'visszahozta. Keresett ezen egy csomó közvetítő zsidó, akik azután a nagykereskedőtől továbbították a bőrt a gyárosokhoz, vagy a gyárosoktól a kisemberekhez. A sertésbőr lenyúzásával kapcsolatban igen sok támadás érte az iparügyi miniszter urat. A sajtóban cikkeztek róla aizok, akiknek ez talán kellemetlen volt. Örömmel hallottam a közellátási miniszter úrtól, tegnapelőtti miniszteri beszédében, hogy nyúzott sertésbőrből készített cipőtalpat és cipőfelsőrészbőrt olyan nagyszerűen meg tudják csinálni, hogy ma már 80%-os értékű a marha- vagy borjubőrrel szemben. Meg vagyok győződve ; arról, hogy ha a magyar vegyészipar és derék magyar vegyészmérnökeink nekilátnak ennek a problémának, rövid időn belül 100%-os értékű lesz a sertésbőr, nem lesz semmi különbség a többivel szemben. Viszont az ember vidéken azt hallja itt \s, ott- is, éppen legutóbb Debrecenben lévén hallottam, hogy, a hatóság emberei behunyták a szemüket, mert azt mondták, hogy a debreceni civis szereti a szalonnát bőrrel enni. Nem mondom, én is szeretem a