Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.

Ülésnapok - 1939-196

w^mimÊÊ—Ê^am Az országgyűlés képviselőházának 196. mégis átvitték Bicskére és most válogatják ki a zsákokat, hogy melyikben van jó gabona és melyikben nincs. Akkor történik ilyesmi, amikor mi ilyen súlyos közellátási bajokban szenvedünk. Rámutathatnék arra is, hogy egyes közsé­gekben nincs kenyér. Székesfehérvárott a múlt hó 13-án három asszony kórházba került bor­datöréssel és egyebekkel, egy rendőrt pedig megvertek, mert nincs liszt. Amikor a minisz­ter úr is bevallja, hogy a mostani kevés kész­letből kell a községeknek magukat ellátni, ta­lán mégsem egészen jól funkcionál ez a Fu­tura, hogy amikor ilyen, az állam az államban előnyökkel rendelkezik ez az intézmény, ugyan­akkor az ő bölcs intézkedései mellett elpusz­tulnak bizonyos kenyórmagvak. De tudnék több ilyen bajt is felhozni. Itt van Veszprém­varsány község, amely panaszkodik, hogy már nyolc napja nincs kenyere, itt van a távirat, amely erről szól. De rátérek egy másik nagyon érdekes do­logra. A közellátási miniszter úr márciusban kiadott egy rendeletet, amellyel az ötven hol­don if elüli gazdákat el számolásra kötelezte. Nagyon helyesen csinálta ezt, így is kell: ha nincs elég, ha a nemzet^ érdeke megkívánja, az egv darab kenyeret kétfelé kell törni s ha úgy hozza a sors, akár ötfelé is, de legyen mindenkinek. Mi történt ezekkel a kisgazdák­kal'? Márciusban kimentek a falura azok, akik ezekkel a gazdaságokkal elszámolnak. A gaz­dák természeténél fogva maguknál tartották a gabonát mindaddig, amíg a hatóság nem kérte tőlük. Akkor akarták értékesíteni, ami­kor erre az összegre szükségük yan. Április­ban megjött a rendelet, amely — mint aho­gyan erre Bertalan képviselőtársam rámuta­tott — nagyon helyesen —• 2-5 pengő prémiu­mot állapított meg. Most ezek a.szerencsétlen gazdák jönnek hozzám és azt mondják: leg­alább ők is részesüljenek ebben a 2-5 pengős prémiumban, hiszen nem ők ajánlották fel a gabonájukat, hanem közérdekből a közélelme­zési miniszter úr kérte el tőlük, tehát joguk van ehhez. Éppen olyan ez, mintha valaki egy malomban tárolta a gabonáját és akkor szá­molt el vele. amikor neki arra az összegre szüksége volt. Eljártam ebben a dologban és azt a választ kaptam, hogy sajnos, ezen segí­teni nem lehet. (Felkiáltások balfelöl: Miérté) Mert a pénzügyminiszter úr azt mondotta, hogy erre nincs pénz. Amikor én felhoztam, hogy ezeket a kisgazdákat így körülbelül 750 pengő károsodás érte, feleletet kaptam, hogy ez még semmi, tudnak olyan uradalmat is. amely 40 vagon gabonát szállított be, micsoda óriási vesztesége lehet annak! Még ekkor sem a kicsinyen sajnálkoztak, hanem a nagyon, amely 40 vagont szállított be. Még egyel kérdeznék a közélelmezési mi­niszter úrtól. (Felkiáltások a szélsőhaloldalon: Közellátási miniszter! — Rajniss Ferenc: Tá­vollátási! — Zaj!) Kérdem, mi indította arra, hogy minket falusiakat harmadrendű nőikarok­nak tartson ez az ország, nekünk csak 80 deka cukor járjon és mi ne élvezhessük a cukor­ellátásnál semminéven nevezendő előnyt 1 ? Mi indította árra, hogy a befőzési cukor beszer­zésére vonatkozó rendeletben az foglaltatik, hosry csak az a gyümölcstermelő ííazcla kaphat befőzési cukrot, akinek 3200 négyszögölnél na­gyobb gyümölcsöse van? (Pándi Antal: Hány embernek van ilyen területei) Kérdezem, miért büntetik meg azt a kis tisztviselőt, akinek van egy kis háza és kertje, ahol negyven-ötven gyümölcsfája van, vagy miért büntetik meg ülése 19Ul június 19-én, csütörtökön. 91 azt a nincstelent, aki Isten jóvoltából egy kis házhelyhez jutott és azon van egy kis háza és 10—15 gyümölcsfája, vagy miért büntetik meg azt a kisgazdatársadalmat, amelynek nincs 3200 négyszögölön felüli gyümölcsöse'? (Egy hang a szélsőbaloldalon: Azért nem adtak ne­kik cukrot, mert tudják, hogy úgy sem tudják « cukor árát megfizetni!) Hogy meg tudják-e fizetni a cukor árát vagy sem, erre röviden csak annyit válaszolhatok, hogy hát az a ci­gány, aki az ő purdé ja után már a régi ren­delet értelmében is kap egy kilogramm cukrot gyermekenként és van olyan, aki hét-nyolc kilogramm cukrot kap, meg tudja fizetni? (Fel­kiáltások! Eladja!) Itt egy olyan alkalom kí­nálkozik számukra, amely lehetővé teszi nekik, hogy üzérkedhessenek s olyan kaput nyitunk nekik, amellyel az embereket letérítjük a be­csület útjáról, alkalmat nyújtunk nekik arra, hogy se f tel jenek. Kérdezem, hogy ha már ke­vés a cukrunk és így korlátozni kellett a meny­uyiséget, miért nem lehetett legalább a bete­gek részére is adni befőzési cukrot 1 ? Hány olyan ember van falun is, akinek diétás kosz­ton kell élnie. Ez a rendelet lehetetlenné teszi, hogy ők befőzésre cukrot kaphassanak. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Túl hangosan beszél. zavarja a miniszter urat az olvasásban! Laky Dezső közellátási miniszter: A miniszter lát is. hall is! — Rajniss Ferenc: Vannak ilyen Csodák a földön, Napoleon is így csinálta! — Élénk derültség.) Vagy tovább megyek. Ü jra idézem a mi­niszter urat, aki beismerte most, az utolsó pil­lanatban, hogy azzal a tisztviselői karral, a Futurával, meg miegymással nem lehet ered­ményes munkát végezni a közellátás terén. Miért kellett ezt éppen akkor látni és bejelen­teni, amikor már a legnagyobb veszélyben van ez az ország, miért ne lehetett volna ezt beje­lenteni akkor, amikor átvette a hivatalát és miért ne lehetett volna mindjárt feltárni az egész országban a készleteket. Miért kellett virálás útján, mint ahogyan ezt utóbb meg­csinálták 1 ? Miért kellett ezt nekünk csak hat hónapra meghallanunk a közellátási miniszter úrtól, hogy ekkora bajok vannak itt 1 ? Először is a közellátási miniszter úrnak senki sem irigyli a pozícióját. (Rajniss Ferenc: Hát ez igaz! — Ügy van! Ügy van! — Derült­ség a szélsőbaloldalon.) Nem hálás a dolga. Ha azonban már mégis vállalkozott cl TI* cl cl fényes és mondhatnám nem hálás feladatra, akkor úgy gondolom, legelőször aezal kellett volna tisztában lenni, hogy mennyi az ellátatlan, mennyi a készletünk és csak azután hozzá­nyúlni ahhoz az egész kérdéshez és beosztani azokat a készleteket úgy, hogy legalább ne kelljen az utolsó hetekben azt mondani, hogy a községeknek nincs liszt, amikor az aratás nehéz munkája következik. (Laky Dezső köz­ellátási miniszter: Ki mondta ezt!1 Hogyan tetszik ilyeneket állítani? — Zaj a szélsőbalol­dalon. — Rajniss Ferenc: Lisztben fürödnek az emberek?) Engedelmet kérek, amit mondok bizonyítani is tudom. (Halljuk! a baloldalon.) A helyzet az, hogy igenis kiadták a jelszót a községeknek, hogy a községeknek tessék önma­gukat ellátni és ebben a formában már a köz­ségi elöljáróságok intézkedtek is. (Zaj a jobb­oldalon.) Nem szeretném. ,ha a közellátási mi­niszter úr kétségbe vonná, amit mondok. (Laky Dezső közellátási miniszter: U írván kérem, jel­szavakat mi nem adunk ki. Hogyan tetszik ilyeneket beszélni"? — Rajniss Ferenc: Nem jel­szavakat kell adni, hanem lisztet. — Laky

Next

/
Thumbnails
Contents