Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-167

74 Az országgyűlés képviselőházának 167. ülése 19.' P 0 december 11-én, szerdán. életünkben, amelyben leledzünk. íme e*ey ke­rettörvényben ilyen belső elienmondásokat lehet megállapítani. T. Képviselőház! Itt kell kitérnem egy kér­désre és itt kell vitába szállnom a kultuszmi­niszter úrral erről, mert éhben a pontban van szó a felvehető hallgatók számáról és eh­hez kapcsoltaik előttem szólott képviselőtár­saim is azt a teteit, amelyről ennyi vita van, amelyet azonban úgy látom, nem egyformán értelmezünk: nevezetesen ez a hallgatóknak bizonyos társadalmi rétegek szerint való tago­zódásának kérdése. Ne vegye rossznéven tő­lem Donáth György képviselőtársam, nem tu­dok fellelkesedni afelett, hogy húsz kerek esz­tendő alatt 9%-ról 12%-ra emelkedett a föld­míves lakosság fiainak képviselete az egyete­men (Donáth György: Nem lelkesedtem!) Nem vagyok hajlandó a miniszter úrnak azt az okoskodását magamévá tenni, hogy ennek a statisztikának vizsgálatánál nem a föld né­pének, hanem általában az alacsonyabb tár­sadalmi osztályoknak részesedését tártja fon­tosnak. Nagyon sajnálom, hogy a miniszter úr nincs itt, mert rátérnék annak a szempontunk­nak hangsúlyozására, amelyet mondandó va­gyok: minden félreértés elkerülése végett a pártunk által hirdetett népi gondolat egyik élettanilag, történetfilozófiailag és bárminő vo­natkozásban kristálytiszta, megérthető szem­pontja az, hogy nem a társadalmilag mélyebb rétegekről van itt szó, hanem igenis félreérthe tétlenül a parasztságról. (Szöllősi Jenő: Ezt ki vánjuk! —Ügy van! Ügy van! a szélsobalolda­Ion.) Ezt a szót használom, amelyet Veres Péter is használt. (Piukovich József: Történelmi osz tályt jelent!) Bocsánatot kérek — és ezt Donáth képviselő úrnak mondom, aki nem hiszi el n^ kern — a miniszter úr ezzel az állásponttal szemben a mai társadalmi tagozódásban ala­csonyabban rétegezett osztályról beszólt, meg ?.s említve az altiszteket, munkásokat stb. (Fáy István államtitkár: De azt is mondta, hogy a paraszt fia is!) Ebben a minutumban felelek erre. (Szöllősi Jenő: Hol van már a paraszttól a csendőr! — Donáth György: Az is paraszt! Az első generáció! Postás, altiszt. Bszkrt.-kalauz!) Elnök: Kérem a képviselő urakat, ne mél­tóztassanak ilyen széleskörű tanácskozásokat folytatni. (Derültség.) Incze Antal: Ez nem tisztán faji kérdés, — tudom, hogy erre megy ki a dolog, hanem itt egészen más szempontokat is figyelembe kel] venni és legyen szabad ezeket csak egészen rö­viden megemlítenem. Kengeteget beszélünk az egykéről s ma már ott tartunk, hogy az egyke­kérdés tárgyalásában túlmegyünk a gazdasági magyarázatokon és olyan felfogásokat is hal lünk, amelyek a pszichoanalízis legexaktabb vonatkozásaival akarják ezt a kérdést megma­gyarázni. Méltóztassanak megengedni, hogy erre egy rettenetesen egyszerű példát mondjak el. A szé­kelységnek — bocsánatot kérek, nem paraszt­ságnak, mert a székely nem engedi magát pa­rasztnak nevezni — székelyföldi testvéreinknek történelmi szerepéről van szó. A Székelyföldön általában az volt a szokás, hogy mivel a szé­kelység egy rendkívüli erős közösségi öntudat ban élő nép, nem úgy védekezett a gazdasági nehézségekkel szemben, hogy az egykére tért volna át, hanem úgy, hogy ha a székely gaz­dának több gyermeke volt, akkor ez a több gyermek berajzott a magasabb, — ha egyálta­lán szabad itt ezt a szót használnom, — más foglalkozású társadalmi rétegekbe. (Közi Hor­váth: Sopron- és Vas megyékben ugyanez a I helyzet!) Ennek az volt az eredménye, hogy a kisbirtok nem aprózódott el, mert egy fiú ma­radt a birtokban, a többiből pedig lett iparos, tanár, egyetemi tanár, pap és püspök. (Helyes­lés a szélsőbaloldalon. —- Felkiáltások: >T Hála Istennek! — Fussy Kálmán: Volt rá lehetőség h Ne méltóztassanak tehát azt mondani, hogy az altiszt és az iparos is parasztból lett, mert az* azután bizonyos, hogy a biológiai rezervoár —r beszéljünk magyarul — lent van parasztsá­gunkban. A sok gyermeket a parasztasszony szüli, nem pedig az altisztnek a csendőrnek, vagy a hivatalnoknak a felesége. (Ügy vant Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Amikor tehát mi azt reklamáljuk, hogy az Isten szerelméért nyissuk ki egy kissé jobban ezeket a kapukat, ne méltóztassanak olyan nagyon hangoztatni, hogy ezeknek a fiúknak az aránya a főiskolá­kon húsz esztendő alatt nyomorult d/o-kai meg­nőtt, hanem tessék elhinni nekünk, hogy ezzel a magyar fejlődés egyik alapvető tényezőjét szeretnénk belepréselni a köztudatba. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) T. Képviselőház! Csak egy egész rövid ki­térést még. Még 1920-ból maradt vissza a jelen törvényjavaslat 2. §-ának (3) bekezdésében a nemzet és állam iránt való hűség és erkölcsi megbízhatóság követelménye. En ezt nem ki­fogásolom, de kérem, méltóztassék konszide­ráció tárgyává tenni, vájjon szükséges-e ez az, érettségi bizonyítvánnyal rendelkezőkkel szem­ben? 1920-ban és 1921-ben más viszonyok vol­tak. Vájjon ma is szükséges-e imég az, hogy a mai magyar középiskola által érettnek nyilvá­nított fiatalemberrel szemben ilyen furcsa igénnyel lépjünk fel? (Felkiáltások a szélső­baloldalon: Nagyon furcsa!) Nem akarom ezt a kérdést hosszasabban taglalni, de talán a kultuszkormány maga is fog érezni egy bizo­nyos belső ellenmondást, (Szöllősi Jenő: Lelki terroreszköz ez!) amikor a sajátmaga adta érettségi bizonyítványban nem lát erkölcsi garanciát. En hangosan megdicsérem azt a bekezdést, amely azt mondja, hogy a felvétel kérdésében az egyetem illetékes karának, illetőleg a fő­iskolának tanári testülete határoz és ez ellen a határozat ellen fellebbvitelnek helye nin­csen. Kérem, ne vegye célzásnak a miniszter úr, kereken kijelentem, hogy nem is rá értem: •nagyon szívesen szavazom meg ezt a pontot, amely pro futuro mindenféle politikai és mi­niszteri felülvizsgálati lehetőséget és protek­ciót kizár. De ha már ennyire vagyunk, akkor azt is meg kell mondanom, hogy a 3. §-sal kapcso­latban nemcsak nem látom ennek a szép elv­nek az érvényesülését, hanem — ímegint egy belső ellenmondás — az előbb kifejtett bril­liáns szép egyetemi gondolattal szemben itt mintha, valami rendőri szempontot akarna ér­vényesíteni a miniszter' úr, a kultuszkormány. (Ügy van! balfelöl,) Nem is beszél már többé az egyetemi és főiskolai ifjúság szervezetéről és ezeknek a szervezeteknek működéséről; nem beszél már az Alma Materről,, hanem kizáró­lag saját személyének, illetőleg a miniszternek ad ez a szakasz jogokat és felhatalmazásokat. En nem azt mondom, amit Donáth György t. képviselőtársam, hogy ez egy bizonyos hatás­kör adása. Ez a 3. szakasz, — ha ebben a for­májában keresztülmegy — irgalmatlanul azt jelenti, hogy a mindenkori egyetemi és főis­kolai hallgatóság mindenkor ki lesz szolgál­tatva a mindenkori kultuszminiszter politikai

Next

/
Thumbnails
Contents