Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.
Ülésnapok - 1939-167
60 Az országgyűlés képviselőházának 1.67. ülése 1940 december 11-én, szerdán. értékesebb. Amis* a keresztény magyar ifjúság a fronton harcolt, a szellemi és gazdasági eletünk minden fontos pozícióját lassanként az itthonmaradt és a hazafiságot szóval mindig hangoztató zsidó ifjúság foglalta el. így törtéint -azután, hogy lassanként előbukkantak a háború vége felé a különböző titkos körök, amelyek — hogy csak egysit említsek közülük, pl. a Galilei-kör — szabadon burjánozhattak, szabadon destruálhattak, szabadon rombolhattak, (Meskó Zoltán: A művelt européerek!) szabadon munkálkodhattak a nemzet gazdasági és hatalmi tönkretételén. Ennek lett a következménye, hogy reánk szakadtak a forradalmak, reánk szakadt a kommunizmus. (Mokesay Dezső: És jött Kun Béla!) Ennek lett a következménye, hogv megláttuk a zsidóság igazi arcát. (Meskó Zoltán: Hála Istennek,hogy megitattuk!) Sajnos, azonban nem tanultunk belőle eleget. Nem tanultunk eleget, mert ha eleget tanultunk volna, akkor nem lett volna olyan folytatása a nemzet gazdasági és szellemi életének, mint amilyen ezután következet. Hiszen igaz ugyan, hogy a 'magyar nemzet faji ellenállása maga alá gyűrte mindazokat, akik vele szembe mertek helyezkedni és már-már úgy látszott, hogy kibontakozik az egészséges nemzeti mozgalom, amely azután elindulva tényleg a szellemi és gazdasási élet minden vonatkozásában a valóságban is mása alá tudja gyűrni ezt a sötét hatalmat. Gondolok itt az Ébredő Magyarok mozgalmára, gondolok azokra a magyar fiatalokra, akik annakidején mindent kifejtettek a hazájukért, akik annakidején elmentek Nyugat-Magyarországra, akik annakidején odaállottak, szinte azt mondihatnám az iskola padjaiból eskütételre és esküdtek mindenre, ami szent, hogy hazánk érdekeit minden körümények között képviselik. (Meskó Zoltán: A sízőröismellüdk itthon maradtak !) És akkor ez a kéz, amely a sötétben mindenkor megtalálta a gyenge pontokat, megint lefogta a cselekedni akaró kezet, megint elütötte a keresztény magyar fiatalságot ősi jussától. Ehhez jött, amit az előadó úr is megállapított, az a szörnyű katasztrófa, amely az országot érte s amely azt eredményezte, hogy a megszállott területekről idesereglő intelligencia annyira felhígította az itt élő intelligencát, hogy ezzel azután a keresztény elitgárda tökéletes válságba került. Itt látszott azután, hogy a zsidóság milyen tervszerű munkát végzett, mert amíg a zsidó intelligencia ott is_meg tudta a maga számitáisát találni, addig előállott a lelki kettéhasadás az intelligencia körében és az erdélyieket szidták az anyaországbeliek, az anyaországbelieket szidták az erdélyi eik; érvényesült tehát megint a teljes és töikéletea dívida et impera. mert a sötétben hátul a harmadik megint ott tartotta a gyeplőt és a keíresztényt a keresztény ellen, a magyart a ma gyár ellen megint teljes mértékben ki tudta játszani. (Meskó Zoltán: ]>y volt!) De menjünk tovább. Ugyanakkor a fronton megviselt és idegileg tényleg olyan próbának kitett ifjúság, mint az akkori tanulnivágyó fiatalság, jött haza részben a frontokról, részben a hadifogságból és Ő is elhelyezkedést próbált keresni. Itt látszik azután meg a zsidóság cinizmusa, itt látszik meg a zsidóság tökéletes profithajhászó politikája, amikor neun engedte ínég azt, hogy a frontról . hazajövő fiatalság olyan pályákon helyezkedjék el, amelyek tényleg becsületes megélhetést juttathattak volna számára. Nem engedte meg a gazdasági élet különböző helyein való elhelyezkedést, hanem a keresztény magyar ifjúságot rákényszerítette különböző mesék kitalálásával arra, hogy hivatali állásokba, közszolgálati állásokba menjen, mert tudta nagyon jól, hogy abban a pillanatban veszve van, mihelyt a gazdásági élet felé csak egyetlen kaput is tud nyitni a maga számára a keresztény magyar fiatalság. Tervszerűség volt ebben, elindult egy folyamat, amely a keresztény magyar ifjúságot úrrá akarta nevelni, idézőjelben mondom: »úrrá«, mert nem az történt; lassankint nem a tudás, hanem a protekció számított, az egészséges alsóbb osztályokból feltörők véleménye nem volt fontos, hiába tiltakozott az egészséges parasztságból kikerülő egészséges szellemi elit, nem hallgatták meg, mert a közélet annyira korrupt volt, hogy képtelen volt felfogni ezt az egészséges hangot, amely a magyar fajtának, a magyar intelligenciának' megerősödését követelte. Igaz viszont, hogy ez az úrnak nevelt intelligencia hibát követett el akkor is, amikor sem az egyik, sem a másik irányban nem úgy kereste az összefogást, ahogyan kellett volna, nem találta meg lefelé, mert nem tudta keresni, a kapcsolatot a néppel. Miért? Mert a zsidóság magasabb osztálynak nevelte, mert a zsidóság úrnak nevelte s bár a felső osztályhoz sem tartozott, mégis a zsidóság által tudatosan és célzatosan Jegyezgetett hiúság, de a tudatlansága folytán is érdekeit az arisztokratikus érdekek sáncai mögül védelmezte. Amíg tehát egyfelől nem tudott gyökeret verni, mert nem is kereste ennek módját, másfelől nem tudott kibontakozni, mert a kibontakozás is teljesen téves alapokon, hazugságokon alapuló kiindulás volt; a kibontakozás tehát teljes kudarcba fulladt, s nem úgy ment végbe, ahogy azt a nemzet érdekei megkívánták volna. így fejlődött ki egy úgynevezett eltartott intelligencia, amelynek legnagyobb részéből még az önérzet is hiányzott, — szín tegezt mondhatnám — mert részben érezte saját értéktelenségét, könyöradománynak vette azt a pár fillért, amit a liberáliskapitalista és feudális rendszer neki nagy kegyesen koncként odaadott. (Meskó Zoltán: Magyar verejtékből adta azt is.) De ugyanez történt azzal a bizonyos született középosztállyal, a dzsentrivel is és tényleg beteljesült Goethe mondása, amely azt mondja, hogy: weh dir. dass du ein Enkel bist, jaj neked, mert te csak unoka vagy, mert míg a nagyapáid a nagyobb ellenállóképesség és a jobb lehetőség révén teljes birtokosai voltak hatalmuknak, szellemileg is, anyagilag is, addig a fiúk már a tervszerű ellen-munka révén csak 50 százalékát bírták mindennek és az unokának már csak ilyen mondvacsinált uraság jutott, néhány fillérnyi éhbérrel. Nemcsak az volt a baj, hogy a dzsentri tönkrement, hanem az volt a baj, hogy a helyét nem az egészséges parasztságból feltörekvő parasztintelligencia foglalta el, hanem a zsidóság beszivárgott ezekbe a rétegekbe, ezekbe a hadállásokba is. Közben ömlik az egyetemekről a zsidó intelligencia, és lépésrőllépésre elhódítja nemcsak a magyar gazdasági élet, hanem a kulturális élet hadállásait is. Színház, mozi, sajtó, irodalom, zene, művészet, mindenütt hemzseg a zsidóktól. Kulturális téren a nemzet szinte már a szellemi öngyilkosság határán járt, amikor rádöbbent arra, hogy anyagi és területi veszteségeket ki lehet pótolni, de a szellemi öngyilkosságból soha sincs feltámadás. Ez figyelmeztet egyúttal arra, hogy a legfelsőbb képesítés nemcsak intelligencia kérdése, hanem kenyérkérdés is. Az, hogy a zsidóság a háború alatt nagyrészt helyzeténél, a háború