Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-167

62 Az országgyűlés képviselőházának 167. mel kell lennünk az egyes intézetek befogadóképességére is, hogy az eredményes oktatást biztosíthassuk. Az egyes egyetemekre, egyetemi karokra, illetve főiskolákra felvehető hallgatók számát és a felvétel módját a val lás- és közoktatásügyi miniszter, a gazdasági akadémiáknál pedig a földművelésügyi miniszter állapítja meg az érdekelt egyetemek és fő iskolák meghallgatása után. Ez a feladat igen nagy körültekintést igényel, mert nem lehet egyszerűen az eddigi adatokból, mondjuk az utóbbi 5—10 év adataiból megszabni a lélekszám vagy más valamilyen arányszám szerint azt, hogy az értelmiségi pályákra hányan vehetők fel, hanem látni, tudni és irányítani kell az ország gazdasági fejlődését és ezeknek alapján lehet csak megállapítani azt, hogy a jövőben hány orvosra, tanárra, mérnökre és a többi értelmiségi foglalkozásúra lesz az országnak szüksége. Igen nagyfontossagií kérdés, hogy kiket lehoc az egyetemekre és a főiskolákon felvenni. Az 1928. évi XIV. te. ebben a tekintetben főként azért, hogy a zsidók felvétele elé gátat emeljen, a numerus clausus törvény megszűnte után is sorrendet állapít meg a felvételek szempontjából. Ez a sorrend, tehát az a rendelkezés, amelyet ez a törvény erre nézve megállapított, ma időszerűtlen, mert semmi körülmények között sem szabad bizonyos társadalmi rétegek gyerekeinek elsőbbséget adni és ezzel az úgynevezett kaszt-szellemet tenyészteni, hanem kizárólag a magyar nemzet és állam iránti hűség, az erkölcsi megbízhatóság és az elért tanulmányi eredmény lehet az a döntő szempont, amely a felvételek kérdésének elbírálásánál szerepet játszik. Hogy az egyetemekre kiket veszünk lel, ez dönti el az egész ország jövőjét, ez dönti el, hogy kik és milyen irányba fogják vezetni az országot és azt mondhatjuk, | hogy ez elsőrangú nemzeti létkérdés. Ennél a kérdésnél nem mulaszthatom • el, hogy ismételten rá ne mutassak arra, mikóp kell elősegíteni azt, hogy, az értelmiségi utánpótláséminél nagyobb mértékben a magyar föld népének és a magyar munkásságnak gyermekeiből kerüljön ki; ezek hozzák törhetetlen hitüket, hozzák azt az ösztönös elszántságot, ami a nemzet ezeresztendős múltjában átöröklődött bennük, hozzák a tiszta magyar jellegű, magyar acélosságú nyers energiájukat, ők megtanulták a komoly munkát, tudjuk róluk, hogy minden működésüket magyar érzésük és a magyar nemzet egységes érdekei irányítják. A javaslat az egyetemi és főiskolai ifjúsági egyesületek szervezetének és működési körének szabatos meghatározását is elő kívánja mozdítani. Minden egyetemen és főiskolán ott vannak a különféle egyesületek, amelyekben különböző alapokon szervezik az ifjúságot. Ezek közül az egyesületek közül nemzeti szempontból legnagyobb jelentőségűek a bajtársi egyesületek. Ezek a bajtársi egyesületek, amelyeknek csirája az egyetemi csendőrzászlóaljakból kelt ki, mindig rendíthetetlenül és szi~ iárdan álltak a magyar nemzeti eszme szolgálatában. Szebb és nemesebb célkitűzéseket el sem" képzelhetünk, mint ahogy ezek az egyesületek alapszabályaikban szinte egyezően mondják, hogy céljuk a magyar ifjúságot a nemzeti eszme és a keresztény erkölcsök szolgálatára egységbe tömöríteni, tagjaikból keresztény nemzeti öntudattól áthatott, jellemesen gondolkodó, lelkesednie® dolgozni egyformán tudó.-egymást bajtársiasan szerető, összetartó magyar illése 1940 december 11-én, szerdán, férfiakat nevelni, akik a keresztény erkölcsökön nyugvó és haladó Magyarország tántoríthatatlan harcosai és munkásai lesznek.^ (Incze Antal: Akkor miért akarja a miniszter úr meg szüntetni őket?) Ennek a célkitűzésnek meg is feleltek, ettől el nem tértek. Az egyetemi és főiskolai ifjúsági egyesületek szervezetének és működési körének szabatos, meghatározásánál annak a szempontnak kell szem előtt lebegni, hogy ezek a bajtársi egyesületek értékes^ é« nemzeti -szempontból felmérhetetlen nagyságú munkájukat tovább folytathassák és

w ne meggyengülve, hanem megerősödve működjenek tovább. A végzett tagokat ne zárjuk ki közülök, mert az ő leghiggadtabb gondolkodásuk, öntudatos, kiforrott egyéniségük csak eredményesebbé teszi azt a nevelő munkát, amelyet, ezek az egyesületek céljukul tűztek ki. Így továbbra is jut ezeknek valami az ifjúság tüzéből, lelkesedéséből és idealizmusából, továbbá abból a felelőtlenségből is, amely az ifjúság kivált sása. Ez esetben a végzettek és a fiatalok közt ellentét sohasem keletkezik, mert az ifjúsággal való állandó érintkezés szellemileg teljesei) összekapcsolja őket. (Helyeslés.) Az egyetemi és főiskolai ifjúsági szervezetek működésénél még egy kérdésre kell kitérnem, mégpedig az egyetemi és főiskolai tanároknak az ifjúsági szervezetekhez való viszonyára. Az egyetemi és főiskolai tanárnak nemcsak tanítani, előadni, vizsgáztatni és az ifjúsági egyesületek működését kifogásolni, hanem az egyesületek segítségével az ifjúságot nevelni is kell. (Incze Antal: Kellene!) Nemcsak a tanárelnöknek, hanem az összes tanároknak ki kell venni részüket az egyesület működéséből, jelen kell lenniök minden nevezetesebb megmozdulásuknál, ünnepélyüknél, mert akkor olyan kölcsönös kapcsolatok fejlődnek ki a tanár és az ifjúság közt, hogy sohasem lehet majd a kettőt egymással szembeállítani. A tanár mindig maga mögött tudhatja az ifjúságot, az ifjúság pedig szerető és gondjait megértő apját látja tanárában. Az egyetemi és főiskolai ifjúság jóléti gondozása eddig legnagyobbrészt a kultuszminisztérium hatáskörébe tartozott. Ezt a jóléti gondozást csak kisebb mértékben végezték más tárcák miniszterei vagy társadalmi egyesületek^ és testületek. A törvényjavaslat ennek a jóléti gondozásnak megszervezését és irányítását .teljesen a kultuszminiszter kezébe utalja, mégpedig azért, hogy ez központilag, egységesen átgondolt s irányított és a leghatásosabb lehessen. Az ifjúság jóléti gondozására hivatott és tervszerűen irányított szervezet működésénél magának az ifjúságnak a közreműködéslét sem óhajtja nélkülözni, mert ennek munkájába belevonja az ifjúságot, hogy ez a szervezet igazán eredményes munkát fejthessen ki. Hogy a tanulmányi eredményektől eltekintve ki szorul jóléti támogatásra, azt az ifjúság sokkal jobban ítélheti meg, mint bárki más, mert hiszen a mindennapi életben ők vannak együtt, ismerik egymás anyagi körülményeit és tudják, hogy ki-ki milyen mérvű támogatásra szorul. (Szöllősi Jenő: Helyes!) Az egyetemi és főiskolai ifjúságot a jóléti gondozáson kívül szellemi gondozásban iis intézményesen és tervszerűen kell részesíteni. Ezt a gondozást részben elvégzik a bajtársi egyesületek, de ezeken kívül gondoskodni kell olyan szemináriumokról is, amelyeket f egyházak, tudományos és művészeti intézmények tartanak fepn, amelyek különösen a kisebb vú-