Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.
Ülésnapok - 1939-167
Az országgyűlés képviselőházának 167. , rosokból a nagyobbakba, de főleg a fővárosba kerülő vidéki fiatalságnak nyújtanának nélkülözhetetlen támogatást. T. Ház! Az első törvény, amely az egyetemi felvételek elé korlátokat állít, parancsoló kényszerűségből született meg, abban az időben, •amidőn a hosszú háború és a proletárdiktatúra után ismét magára talált a nemzet, tudatára ébredt annak, hogy nemzeti megújhodás csak faji alapon történhet meg. Ha végignézzük ennek a törvényjavaslatnak a vitáját, azt látjuk, hogy a hozzászólók legtöbbje fajvédelmi törvényt látott benne és azért fogadta el. A tanszabadság korlátozását pedig: kevesen említették fel és ezek közül az aranyszájú püspök, néhai Prohászka Ottokár fogalmazta meg a legtökéletesebben a kérdést. Azt mondotta, hogy a tanszabadság ne szellemi anarchiára, a tanszabadság ne egy, az akadémikus pályák közül való rendszertelenségre vezessen, hanem, olyan tanszabadság legyen, amely igazi műveltséget, de egyszersonint kenyeret is nyújtson azoknak, akik a szabadságért dolgoznak. A második törvény tárgyalásánál, amely csak az első törvény egy szakaszának módosítására terjedt ki, a zsidók érdekeit védő képviselők 100 százalékig résztvettek a vitában és őszintén küzdöttek a maguk igazáért, míg a keresztények csak kis százalékban vették ki részüket a vitából. Néhai vezérünk. Gömbös -Gyula azt mondotta^ erre, hogy fordított numerus clausust állapítottak meg abban a tekintetben, hogy a maga érdekeit ki-ki milyen intenzitással védte. (Sasöllősi Jenő: Igaz!) Erről a vitáról nem mondok többet, mert ez a megállapítás mindent kifejez. Néhány szót kell még szólnom arról a szellemről, amely a két előző törvényjavaslat tárgyalásakor jelentkezett. Az első és második törvény tárgyalása mintha két különböző világban folyt f volna le. Míg az elsőnél a nemzeti szellemben újraéledő, csak saját erejére támaszkodó és saját jövőjét formáló ország saját magának hozott törvényt, addig a második törvénynél nagyobbrészt egy tőlünk teljesen idegen világ, idegen szellem szólalt meg, amely dicshimnuszokat zengett arról, hogy a nemzet felemelkedett arra a szellemi magaslatra, amelyen a nyugateurópai nemzetek vannak és törvénytárából kitörölte azt a törvényszakaszt, amely nem méltó a magyar corpus jurisba. Ez a szellem nem magyar szellem volt, nem magyar országópítő, hanem a nyugati demokráciák szelleme és hálát adhatunk a magyarok Istenének, hogy ismét az a szellem hatja át az egész országot, az egész magyar népet, amely az első törvényjavaslat tárgyalásánál megnyilvánult. Most ismét a magunk erejére támaszkodva építjük, formáljuk nemzetünk jövőjét. Ezt szolgálja az előttünk fekvő törvényjavaslat. A magyar nemzet Európa keletén hivatást teljesített, a keleti turánvérbe oltott nyugati kultúra állt őrt itt a Duna medencéjében. Ez a történelmi hivatás nem szűnt meg. Ha más formában is, mint 'régebben, de még mindig fennáll. Ezt a történelmi hivatást a mai változó világban csak úgy teljesítheti, ha a fiatalságnak, az ifjúságnak problémáit megrázkódtatások nélkül tudja megoldani. Meg vagyok győződve arról, hogy a mindenkori kultuszminiszter pártpolitikától mentesen, csak a magyarság történelmi hivatásának (szempontjait nézi az ifjúság kérdéseinek intézésénél és ezért ezt a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadásra ajánlom. (Élénk éljenzés és taps.) KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ IX. ülése 19U0 december 11-én, szerdán. 63 Elnök: Szólásra következik a vezérszónrkok közül? Megay Károly jegyző: Rapcsányi László! Elnök: Rapcsányi László képviselő urat illeti a szó! Rapcsányi László: T. Ház! Az előttem szóló előadó úrnak néhány megjegyzésével óhajtanék foglalkozni és pedig elsősorban azzal, hogy a magyar nemzeti szempontok, az állam érdekeinek megfelelő irányítása az ifjúság ügyeinek intézésében elengedhetetlenül szükséges. Tökéletesen egyetértek ezzel a felfogással, mert meggyőződésem és meggyőződésünk, hogy amikor az ifjúság ügyeiről beszélünk, amikor az ifjúság sorsát intézzük, ugyanakkor a magyar jövőt munkáljuk; amikor az ifjúság anyagi és szellemi erejét fokozzuk, ugyanakkor a magyar nemzet szellemi tartalékát és gazdasági erejét fokozzuk, Nem közömbös tehát, hogyan végezzük ezt a munkát, mert a magyar ifjúsággal áll vagy bukik a nemzet és az elődök munkássának értékmérője az a munka, amelyet értük végzett, amelyet a jövő nemzedék megerősítéséért végzett. Ha tehát jól akarunk és jót akarunk építeni, akkor az alapokat kell jól megvetni, hogy tartós épületet tudjunk rá építeni. Ilyen alapnak készült ez a törvényjavaslat is, szerény véleményem szerint azonban nem azt a célt fogja elérni, amelyet talán a Iegjobbszándékú kezdeményezés célul maga elé tűzött. Ha a javaslatot tárgyilagosan akarjuk bírálni, — és így is bíráljuk — akkor sok mindenre rájövünk, ami részben kimaradt ebből a javaslatból, részben pedig egy általános rendezés során kívánatos volna. A javaslat első szakasza azt mondja, hogy az egyes egyetemi karokra, illetőleg főiskolákra felvehető hallgatók számát úgy kell megállapítani, hogy az egyes egyetemek, illetőleg főiskolák se legyenek megterhelve, az egészséges utánpótlás se legyen veszélyeztetve. Ezzel kapcsolathan általánosságban azt jegyzem meg, hogy helyes és szükséges az az elgondolás, amely valóban egy 'bizonyos központi irányítást ad az ifjúság nevelésének és az egyetemek szellemi színvonalát is biztosítani akarja. De még egy megjegyzésem is volna ezzel a paragrafussal kapcsolatban és pedig a következő: keresztül vihető-e ez és ha igen, hogyan? Mint az előbb mondottam, elvileg helyes ez. Egyik legutóbbi beszédemben éppen ezzel foglalkozva, kértem a miniszter urat, hogy méltóztassék ebben a tekintetben intézkedéseket foganatosítani. Egy kérdést intézek azonban a miniszter tírhoz és pedig azt, hogy tisztában van-e a kormányzat azzal, hogy az ország irányításával kapcsolatban az egyes foglalkozási ágakban miből mennyi szükséges! Vagyis tudja-e a kormányzat, hogy mennyi mérnök, tanár, stb. kell. Ha tudja, akkor nagyon hálás lennék, ha e tekintetben egy komoly statisztika birtokába juthatnánk, hogy mindazok, akik ezzel foglalkozunk, a tárgyilagos bírálat során ezen a statisztikán keresztül is lássuk, hogy tulajdonképpen mi az az anyag, amellyel etekintétben számolnunk kell De tovább megyek és azt mondom, hogyha a jelenlegi állapotok alapján esetleg tudja is a kormányzat, hogy erre vagy arra a pályára hány ember szükséges, ezzel kapcsolatban azonban helytelen vágányokra jut, ha a jelenlegi állapotokat veszi figyelembe, mert szerintem a jelenlegi állapotok helytelenek, ezeken változtatni kell. A kormányzatnak tehát már figyelembe kell vennie egy egészséges változI tatás esetén előállható helyzetet. Ehhez szük10
