Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-167

Az országgyűlés képviselőházának 167. /komédiának értelmi szerzői voltak, ma is ott ülnek, semmi bajuk sincsen. Mindezek alapján arra kérem az igen t. miniszter urat, hogy ha már ebben a tarvényben nem lehetett gondoskodni ezeknek az eseteknek reparációjáról, akkor egy hamarosan előterjesztendő másik törvénytervezetben méltóztassék majd gondoskodni arról, hogy azok, akik szerencsétlenül áldozatul estek a beugratásnak, irigységnek, vagy mások kajánságanak, 22 esztendő után végre olyan rehabilitációt kapjanak, amely lehetővé teszi nekik, bogy a társadalomban újból elhelyezkedhessenek és jogaiknak birtokába juthassanak. T. Képviselőház! Azokra a jogi elméletekre, amelyeket az igen t. előttem szólott képviselő urak ezzel a törvénytervezettel összefüggésben elmondottak, nem akarok kitérni. Nem vagyok jogász, nem szólok hozzá, amihez nem értek. Csak egyet kérek a miniszter úrtól: ha már beméltóztatott terjeszteni ezt a törvénytervezetet és karácsonyi ajándékul szánja annak a sok-sokezer embernek, aki epedve várja ennek a törvénynek életbeléptét, akkor szíveskedjék gondoskodni arról is, hogy ez a törvény a kormányzó úr aláírása után minél előbb életbelépjen, hogy minél előbb megindulhasson az az eljárás, amelynek következményeképpen megszabadulnak az emberek azoktól a súlyos tehertételektől, amelyek 15—20—30 évvel ezelőtt elkövetett cselekményük miatt még ma is szenvedni kénytelenek. Gondolja meg a miniszter úr: hány szegény családapa pusztult el abban, hogy nem bírt tiszta • erkölcsi bizonyítványt szerezni, hány szegény családapa züllött el azért, mert az igazoló-bizottságok törölték a létszámból. A fegyelmi bírósági ítéletek százait kellene felülvizsgálni és megállapítható lenne, hogy az akkori idők hatása alatt könnyelműen, minden alapos megfontolás nélkül hozták őket és az emberek százait tették tönkre velük. Nem vagyok híve az individualizmusnak, hanem annak vagyok híve, hogy a bíróság egy bizonyos idő elteltével minden kutatás nélkül állapítsa meg, hogy az illető hogyan viselkedik a társadalomban és ha bele tudott illeszkedni a társadalmi életbe, ha újabb bűncselekményt nem követett el, akkor törölje a priust. Miután a törvényjavaslat éppen ellenkezőleg azon az állásponton van, hogy a bíróság mérlegelje az eshetőségeket, sajnálatomra nem fogadhatom el a törvényjavaslatot, bár intencióival mindenben egyetértek. Elnök: Szólásra következik a vezérszónokok közül% Porubszky Géza jegyző: vitéz Váczy György! Elnök: vitéz Váczy György képviselő urat illeti a szó. vitéz Váczy György: T. Képviselőház! Nem tudok egyetérteni előttem szólott képviselőtársamnak a szociáldemokrácia magyarországi múltbeli szereplését a saját szempontjából eléggé részletesen, de túlságosan rokonszenvesen beállító fejtegetéseivel, de különösen fejtegetéseinek azzal a részével, amelyben arról panaszkodott, hogy mennyi szabadságvesztés- és pénzbüntetést szabtak ki a múltban szociáldemokrata agitátorokra. Ö sokallotta ezeket a büntetéseket. Én keveslem. (Derültség.) A szociáldemokrata vezető-agitátorokat — legalább is a vezető agitátorokat! — 1918. január 1-én, de talán már 1914-ben, a világháború kitörésének napján, szerény véleményem szerint be kellett volna csukni és fogvatartani, feltétlenül * ülése 19W december 11-én, szerdán. 43 jóhiszemű előttem szólott képviselőtársam kivételével. (Derültség.) Akkor nem következett volna be az, hogy a vérben és vasban hadat viselő magyar nemzet életerejét patkánymódra rágták a világháború alatt, akkor nem kötötték volna meg Kun Bélával azt a hírhedt egységokmányt és nem következett volna be a proletárdiktatúra név alatt ismert szégyenteljes csőcselékuralom. Akkor talán a Trianonban, vagy máshol megtartott béketárgyalásokra is egészen másként mentünk volna. (Malasits Géza: 1916-ban megvolt már a londoni egyezség!) Azóta is szabadon maradtak a szociáldemokrata vezető-agitátorok. Tökéletesen egyetértek azonban előttem szólott Nagy László és vitéz Makray Lajos képviselőtársaimmal abban, hogy a társadalom erkölcsi értékelési érzéke erősen megromlott a letűnt liberális kor uralkodó gazdasági berendezkedésének hatása alatt. A javulás azonban kétségtelenül megindult. Ma már egyre szélesebb rétegek háborodnak fel azon, amire nemrégiben még büszke volt társadalmunk nagyrésze. Hogy erről a javaslatról is ma minden oldalról elismerő nyilatkozatokat hallottunk, szintén annak bizonyítéka, hogy sok tekintetben megváltozott már a közfelfogás. Én is örömmel fogadom ezt a törvényjavaslatot, mert felfogásom szerint, amilyen helyes az az álláspont, hogy a megrögzött és visszaeső"» makacs gonosztevők ellen a törvény teUes szigorával kell eljárni és minden eszközzel megkell védeni a társadalmat tőlük és kártételeiktől, épp oly mértékben helyes és megtámadhatatlan álláspont az is, hogy a megtévedt, még inkább a megtévesztett bűnösnek módot kell adni arra, hogy megváltozzék, hogy lelkileg is megújuljon, ha már vétkeiért vezekelt. (Ügy van! jobbfelől.) Eégi jogászkívánságnak tett eleget az igazságügyminiszter úr, amikor ezt a javaslatot beterjesztette. Nagynevű jogászaink már régen sürgették ezt a javaslatot. Jogtudományi közlönyünkben már 1899 óta sorozatosan jelentek meg tanulmányok, cikkek, sőt egyik nagytekintélyű volt koronaügyészünk, bizonyára az 1914-es javaslatra célozva, egyik iogászeigyleti értekezésében egyenesen^ azt jelentette ki. hoey a rehabilitáció törvényi szabályozása kérdésében a magyar törvényhozást sajnálatos mulasztás terheli. És valóban, alig van ma már magát műveltnek nevező és mások által is műveltnek tartott társadalom, amelynek törvényhozása törvénybe nem iktatta azt à keresztényi gondolatot, hogy a bűncselekményéért már megbűnhődött embert ne tekintse sem az államhatalom, sem a társadalom élete végéig kiközösítettnek, hanem ha büntetésének kitöltése után bizonyos ideig kifogástalanul élt és a bűncselekmény káros következményeit, káros eredményeit a lehetőségig jóvátette, vagy legalább bebizonyíthatóan jóvátenni törekedett, fogadjuk vissza a tisz

1tességes társadalomba, adjuk vissza nekj a nole-ári és politikai jogokat és adjunk neki lehetőséget arra, hoary az esetleg banne levő értékeket a társadalom, a nemzet és az emberiség iavára megmenthesse. T. Képviselőház! Ez a javaslat tenylear megadja ezt a lehetőséget és a lehetőségnél többet ezen a téren úevsem tud biztosítani egyetlen törvény sem. Mert amint ezt a^ javaslat indokolása és az előadó úr fejtegetése^ is helyesen leszögezték, a teljes rehabilitáció alapjában véve nem törvényi, hanem társadalmi nrobléma. A mai fejlett nemzeti társadalmakban maga az infámia is társadalmi kér-