Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-188

Àz országgyűlés képviselőházának vizsgálni ezek hatását az intézkedések mindhárom területén, az árpolitikában, a szervezés terén és végül abból a szempontból, hogy az intézkedések mennyire illeszkednek bele az általam az imént hangsúlyozott jövő gazdaságpolitika irányába. Bátor leszek csupán ezt a pe riódust tenni vizsgálat tárgyává azért (

is, mert hiszen akkor — november-december folyamán — mi leszögeztük már bírálatunkat az elműt időszak gazdaságpolitikájáról — most nem kívánnék ismétlésekbe bocsátkozni —• s azért is választom ezt a periódust, mert hiszen ebben Laky Dezső igen t. miniszter úr tagja volt már a kormánynak és ilyen módon képességei és intézkedései is kibontakozhattak a maguk hatásában. Megint egy példát fogok választani, amelyen keresztül az egész problémát ki lehet analizálni. Visszaemlékezem a katonai akadémiában eltöltött éveimre, ahol volt egy »Lóismeret« című tankönyvünk, amelynek első oldalán egy ló volt ábrázolva. Ezt a lovat nyilak irányozták meg csánkjától füle hegyéig és minden nyilon egy betegség neve ált. En is választok egy ilyen derék állatot, mégpedig a sertést, mert az ezzel való foglalkozáson keresztül mi ezt az analízist — kivetítve az általános aspektusokra, tehát az árkérdést illetőleg, a szervezési kérdéseket illetőleg és a későbbi helyes gazdaságpoltikai irányba való beilleszkedést illetőleg — mind magunk elé tárhatjuk. Visszanyúlok arra az időre, amikor — ismétlem, ez novemberben volt — a kormányzat végre belátta, hogy nines harmónia a sertésár és a kukorica ára között, amely harmónia nélkül viszont tenyésztés sincs. Erre megállapította a sertés árát l'GO pengőben, a kukoricáét pedig 20 pengőben. Mi már akkor szóvá tettük, hogy a kormány ne folytasson gyakorlatokat a matematikának egy területén, a permutációk és a kombinációk mezején, mert ha a zsírnak, mint produktumnak az árát három tényező határozza meg, mégpedig a sovány disznó ára, a kukorica ára és a kövér disznó ára, akkor — amennyiben tervszerű gazdálkodást kíván folytatni — ezt a három tényezőt egyformán meg keli fogni, mert ha valamelyiket kihagyom, az egyensúlyt fel fogom borítani. (Ügy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Vagyok bátor felolvasni azt, amit ebben a témában Imrédy Béla t. képviselőtársam a felhatalmazási vita kapcsán elmondott. Ez a következőképpen szól (olvassa): »Hogy ezt gyakorlati példával ilusztráljam« — tudniillik a tervszerű gazdálkodás keretében végzendő gondoskodásokat — »rámutatok a sertéshízlalás kérdésére. A zsírhiány hatása alatt a kormány elhatározta, bogy elő fogja mozdítani a gazdák bízlalási kedvét és e végből megállapította a kukorica árát, azonkívül olyan színvonalra emelte a zsír árát, hogy a gazda előtt rentábilisnak lássék a hizlalás, tehát kedvet kapjon rá. Igen ám, de ugyanakkor, a kormány szabadon hagyta a sovány sertés árának alakulását, aminek következménye az, hogy a gazdasági erők szabad játéka a sovány sertések árát olyan magasra emelte fel, hogy a hizlalás rentabilitása veszélybe jutott.« Csorba Sándor kép

: viselőtársam itt közbeszólt, hogy le fog menni az ára biztosan. A kormány azonban rosszul ítélt, mert C&prba képviselő úr jóslását fogadta el, holott a mi mondásaink nem jövendőmonda« természetűek voltak, hanem a józan ész törvényeinek alkalmazásába a állottak, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) amit igazol az is, hogy azóta a sovány disznó ára KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ IX. 188. ülése Í9A1 április l-én, kedden. 531 2'20 pengőt is elér. (Pándi Antal: Győrött 2 40 pengő!) Tisztáztass ék végre valahára a felelősség kérdése ebben az országban. Ne hozakodjanak elő árvizekkel, háborúval, egyéb csapásokkal és a jó Isten gondviselésével, hanem nézzünk szembe ezzel a kérdéssel, mint ahogy egy gazdasági probléma vizsgálatánál az illik. Mondjuk meg, hogy ősszel, novemberben a kormányzatnak minden lehetősége megvolt arra, bogy árvíztől, háborútól, minden egyébtől mentesen jól megoldja a kérdést, mert ezeket a kérdéseket, mint a bridzspartít, kétféleképpen lehet megoldani: jól vagy rosszul. Megvolt tehát a kormány lehetősége arra, nagy javaslatainkra is hallgatva, úgy oldja meg a kérdést, hogy az említett három tényező árát lerögzítve, a végső produktum árát egyértelműieg és minden ingadozástól mentesen megállapítsa. (Csorba Sándor: Nem lesz malac sem, az lesz a vége!) Ne méltóztassék jósolni, Csorba képviselő úr. (Derültség a szélsőbaloldalon. — Maróthy Károly: Már egyszer jósolt! Már megint jósold — Boér Ágoston: Mindun szakértő azt mondja, hogy nem lehet! — Elnök csenget.) Visszatérek képviselőtársam közbeszólására. Méltóztassék egy kicsit áttekinteni egy olyan birodalomba, ahol a tervszerű gazdálkodást úgy is értelmezik, mint ahogy mondják. Egy szomszédos államra gondolok. Méltóztatnak látni, hogy ott, egy háborút viselő országban, amely nem is mezőgazdasági ország, a sertés és a szarvasmarha ára a háború első napjától kezdve a mai napig nem változott, annak oka pedig, hogy nem változott s amiért ezt megtehették, az, hogy ezeket az elveköt, amelyek, mondom, nem a jövendőmondás, hanem a józan ész körébe tartoznak, teljes' mértékben érvényesítették. Természetes dolog, hogy ha nem maximálják a sovány sertés árát, akkor ez felhajtó erőt jelent és ennek csak egy következménye lehet, az, hogy a készáru ára, jelen esetben a kövér disznó ára ugyancsak felfelé kell, hogy menjen. Ezért következett be az, hogy amikor azok a vállalatok, amelyeket a kormány felkért arra, hogy az ellátásukat hízlalási szerződések megkötésével biztosítsák, megkötötték ezeket a szerződéseket, akkor ez a tényező már mint áremelő tényező benne volt a megállapodásokban: ennek technikai formája az volt, hogy a hizlaló gazda belevétette a szerződésbe, hogy az 1'60 pengős ár csak a sovány disznó feletti zsírrétegre vonatkozik, egyébként a sovány süldő a maga jól megtermett 80—90 kilós alkatával 1'80—l'^O—ía pengős áron számoltatott el. Ezek a szerződések, amelyek nyilvánvaló megkerülései voltak az 1'60 pengős maximális árnak, a kormány elé kerültek jóváhagyás végett. Itt azután felvetődik a komolyság kér'lése. Mert vagy maximálom az árakat és akkor betartom, (Rassay Károly: És rekvirálni: az is hozzá tartozik! Tessék kint is megmondani! Maximálás és rekvirálás!) ami nem hiú remény, nem utópia, amint az egyik szomszédos ország példát szolgáltatott erre vagy nem teszem ezt, de akkor ne hozzanak intézkedéseket, amelyek a kívánt cél elérése nélkül csak zaklatásnak teszik ki a gazdasági életet. Ez volt az első, amivel a kormány az 1'60 pengős saját maga által előírt árat, amelyről kommünikékben hangoztatta — hogy ez azután az utolsó áremelés, amelynél minden tényezőt figyelembe vett és ennél több soha nem lesz indokolt, az ilyen és hasonló határozott kijelentésekkel alátámasztott árat saját maga megcáfolta. 81