Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-167

36 Az országgyűlés képviselőházának 167, sere. Ezért is gondolom, hogy itt tévedés történt, hiszen az 1. §. 3. bekezdése »megvonásról« beszél. Nagy különbség van a kettő között! Mást jelent az, hogy én megkaphatom az ipart, ha mentesültem a hátrányos jogkövetkezmények alól. Ezt igazán el kell érnie ennek a törvénynek. Egészen más dolog, hogy ha iparom van, de olyan cselekményt követek el, amely nem tesz rá méltóvá, vagy az ipar révén olyan cselekményt követek el, amely árt a köznek, akkor elvonhassák az ipart. Felhívom erre a miniszter úr figyelmét és kérem, hogy vizsgálja meg ezt a kérdést, mert ebben a tekintetben a legnagyobb aggodalom van és minden lelkesedésem eloszlik, ha ez a javaslat ilyen formában törvény lesz. Ebben nem kell a diszkrecionális hatalmat gyakorló cézároknak engedményt tenni. Az a diszkrecionális hatalom nem jogosít arra, hogy valaki külön bíróságként működjék, ellenben jogosít arra, hogy elvonja valakitől az ipart, ha megállapították hogy valaki bűnt követett el és így a köz szempontjából méltatlan az iparra. Elfogadom azt az álláspontot hogy megvonás okából közöljék a hatósággal az illető előző büntetéseit, de nem fogadom el azt az álláspontot, hogy közöljék az előző büntetést feljogosítás okából. Akkor hiábavaló az a sokezer levél, amelyet a miniszter úr kapott. Akkor ennek a javaslatnak az a hatása, amelyet a miniszter rír akar, és amelyet mi is akarunk, akik itt vagyunk, nem következik be. Mosonyi Kálmán t. képviselőtársam említette, hogy a fegyelmi ügyek hatásaival is foglalkozni kell. En is vallom ezt, mert csakugyan lehetetlen, hogy egy fegyelmile«- állásvesztésre ítélt ember törvényes jogszabályok erejénél fogva örökre megbélyegzett legyen és necsak előző munkahelyére ne mehessen vissza, hanem egyáltalán semmiféle munkahelyre ne mehessen. Tenni kell itt yalamit, hiszen a jogszabályok, a törvényi és rendeleti jogszabályok, sőt egyes köztestületek alapszabályai is örökre való kizárásokat tartalmaznak. Nem helyes örökre kizárni, örökre megbélyegezni valakit. Ha van bocsánat fegyházbüntetés után, akkor legyen fegyelmi büntetés után isNem áltatom magamat. Mindig lesz

> bűn, tehát büntetésnek is kell lenni. Szentül hiszem azonban, hogy lij világ jön, olyan ríj viláig, amelyben visszanyeri az erkölcs azt a trónt. amelyet meg is érdemel. Olyan új világ jön — és csekély erőmből mindent meg is akarok tenni ennek az új világnak az érdekében —, amelyben a keresztény igazság érvényesülni fog. Mindenkinek akarnia kell ezt az új világot, ha az erkölcsön alapuló keresztény igazság érvényesül majd benne. De úgy magyarázni az új világot, hogy csak megbocsátás van benne, nem lehet. Az új világban elengedhetetlen feltétel a kötelességteljesítés, a katonás ^szellem, a becsület, a megbotlókkal szemben tüntetés, jóvátétel; azután jön a megbocsátás. Amint már bizonyítottam, ez a javaslat elősegíti a morál érvényesülését és detronizálja a pénz erkölcstelen, eddig egyedül mentesítő hatását — miért, mint bizonyítottam, eddig csak a pénz mentesített a büntetőítélet hátrányos jogkövetkezményei alól — és részbon visszaállítja a társadalom erkölcsi erejét is. Éppen ezért és mert a javaslatban nincs nolitikum annak ellenére, hogy a részletekben egy-két kérdésben módosító javaslataim lesznek, amelyeket a bizottságban majd elő fogok. ülése 194-0 december 11-én, szerdán. terjeszteni, a javaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául tisztelettel elfogadom. (Éljenzés és taps a szélsőbaloldalon. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: A vezérszónokok közül szólásra következik? vitéz Miskolczy Hugó jegyző: vitéz Makray Lajosi Elnök: vitéz Makray Lajos képviselő urat illeti a szó. vitéz Makray Lajos: Igen t. Ház! Nagy figyelemmel _ hallgattam végig Nagy László igen t. képviselőtársaimnak nagyon érdekes és értékes fejtegetéseit. Legnagyobb részben teljesen egyetértek vele. Azt a társadalmi rajzot, amelyet beszéde elején adott, markánsnak és találónak tartom, bár azt hiszem, hogy csak a társadalom egyrészének volt ilyen értékítélete, mert hiszen a nemzeti társadalom uagyrésze reagált ezekre t az értékítéletekre, ami viszont azt bizonyítja, hogy a magyar nemzeti társadalom nem organikusan beteg és elindult a gyógyulás útján. Abban viszont igaza van. hogy éppen a társadalomnak az a része vallotta és hirdette ezeket az értékítéleteket, amely igen hangos, hivalkodó és elterpeszkedő volt. Nagyon, örülök annak is, hogy végeredményben a konklúzióban igen t. képviselőtársam ezzel a javaslattal szemben ugyanarra az álláspontra jutott, amely álláspontra én is jutottam. (Nagy László: Ez természetes, hiszen nincs politikum benne! — Magától értetődik!) Én ezzel a javaslattal az általános emberi szernponjtokbólj szeretnők ifogtalkozni és siz'eretném ezt a kérdést beállítani a keresztény erkölcsbölcseletiiek és azt hiszem, jogbölcseletnek is a távlatába, Ez a törvényjavaslat érzésem szerint a jogi normáknak majesztétikus ívei alatt, államot és társadalmat tartó pillérei között felcsendülő vox humana és a miniszter úr mélyen keresztény és melegen e ni bori érzületének a dokumentuma. Az a vágy, amely ebben a javaslatban megnyilatkozik, már régóta zörget a parlament kapuján és sokszor felsírt már kegyelmi kérvényekben, hogy az igazság csorbulása nélkül érvényesüljön a megtérttel szemben az emberiesség és a méltányosság (Ügy van! Úgy van! a baloldalon.), hogy újra visszavezettessenek a teljes értékű polgárok társa dalmata, azok, akik már bűnhődtek az ő bűnükért és akikben minden jószándék^ megvan a felemelkedésre és a tisztességes, értékes és becsületes életre. Amint az előadó úr említetté, egy ilyen javaslat már idekerült a Ház színe elé. Balogh Jenő miniszter úr terjesztette be, azt hiszem, 1914 június 23-án ezt a javaslatot és csak a világháború akasztotta meg ennek a tárgyalását. Azóta a politikai élet 16 igazságügymisztert emésztett meg és a 17-ik igazságügyminiszer, a jelenlegi miniszter úr idehozott egy ilyen javaslatot a Ház színe elé, amiért egészen bizonyosan hála és elismerés illeti meg. Ez igen nagyértékű javaslat, mert nemcsak belső erkölcsi értékét tekintve, hanem kvantitatív szemponból is nagyon értékes és nagyjelenőségű, hiszen a statisztika szerint Magyarországon évenként körüllbelül 10O.OO0 az elítéltek száma. Ez a javaslat és az ebben a javaslatban kifejeződő szellem logikus kapcsolatban van a régi magyar büntetőjogi felfogással, amely, mint ezt az indokolás is megemlíti, nem ismerte és nem ismerj az infámiát, vagyis a poena diffamât elvét, vagyis nem ismert olyan büntetést, amely az egész