Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-167

Az országgyűlés képviselőházának 167. életre megbecstelenítő hatással lett volna a bűnösre. Ez a javaslat érzésem szerint a kegyelmezési jogban gyökerezik. A törvényjavaslat nem említi, vagy legalább is kerüli a rehabilitáció kifejezést és helyette egy igen hosszú címet visel. Én is értem, hogy nem lehet valami megtörténtet meg nem történtté tenni és nem lehet tényeket az életből teljesen > kitörölni, die végeredményben azért ez mégis csak egy rehabilitációs javaslat, amely, mondom, az én érzésem szerint a kegyelmezési jogban gyökerezik. Mielőtt azionban ezt a gondolatot kibontanám, szeretném az én álláspontomat és azt vélem, hogy a keresztény erkölcsbölcseletnek is az állaspontját a különféle büntetési elméletekkel szemben megvilágítani. Én mindenekelőtt szemben állok az abszolút büntetési elmélettel, amelynek legkiválóbb és legkimagaslóbb hirdetői Kant és Hegel voltak. Eszerint a büntetés voltaképpen a gonosztettből folyó következmény, tekintet nélkül más közcélnak, közérdeknek, vagy közjónak az elérésére. A büntetés tehát öncél, már pedig a keresztény teológia álláspontja szerint az isteni igazságszolgáltatásban a büntetés sem öncél, vagyis az a malum, az a rossz, amely minden büntetésben benne van, nem önmagáért !

van, hanem egy magasabb célért, egy magasabb rendeltetésre. De szembenállók a relatív büntetési elméletnek azzal az állításával is, amely szerint voltaképpen a büntetés nem engesztelés, nem elégtétel, nem megtorlás, hanem csak eszköz, amellyel a társadalom óvakodik és védekezik a bűn ellen. Lombroso szerint a bűn az egyén fizikai sajátosságainak a szükségszerű folyománya. Van tehát egy egyéni adottság és van egy társadalmi kényszer és ennek eredménye a bűn, ami voltaképpen nem is_ bűn, hanem betegség, vagy pedig társadalmi determináltság. Ez a felfogás természetesen tagadja a szabadakaratot és eszerint a felfogás szerint, ahol nincs bűn, ott nem lehet büntetés sem, hanem vannak intézkedések, amelyekkel a társadalom meg akarja előzni, vagy pedig meg akarja akadályozni az ilyen úgynevezett bűntényeket. Ez a legszélsőbb materializmus álláspontja. Természetes, hogy én ezzel szöges ellentétben állok, mert a büntetés igenis megtorlás, a büntetés engesztelés és elégtétel- s a megbontott erkölcsi és jogrend visszaállítása.^ De természetesen minden büntetésben van javítási jelleg is, van védekezés is és van visszariasztás is s a büntetésnek MZ Si rendeltetése, hogy biztosítsa a közrendet és a közbiztonságot, A közhatalomnak joga van a törvényszegőket megbüntetni. Joga van azért, mert ő a közrendnek, a közbiztonságnak és a közérdeknek legfőbb őre. Annyiban és csakis annyiban van erre joga, amennyiben ennek a feladatnak elérésére és biztosítására ez szükséges. De csak ennyiben, semmivel sem jobban és semmivel sem kevésbbé. A közhatalom a közbiztonságot és a közrendet törvényekkel rendezi, tartja fenn és biztosítja. Ha tehát valaki a törvényt megszegi, akkor vétkezik a közérdek ellen, akkor büntetést érdemel. A törvények azonban rendesen merevek és liajlíthatatlanok, viszont a bírónak a törvény szerint kell ítélkeznie. Kell tehát lennie egy expediensnek, amely lehetővé teszi a törvény megsértése nélkül annak hajlékonyabb, melegebb, emberibb és méltányosabb alkalmazását. Ez az expédions a kegyelmezési jog. amelynek lényege az, hogy a bűnözés individuális körülményei, azután a bűntevőnek, a bűnözőnek a bűn elkövetése után» a büntetés ki- v ülése 19 UO december 11-én, szerdán. 37 töltése után tanúsított felfogása, magatartása, azonkívül humanitárius és szociális szempontok indokolttá teszik azt, hogy a ius strictummal, a szigorú és könyörtelen, hajlíthatatMi iussal szemben a ius aequum, a méltányosság, az emberiesség joga érvényesüljön. Egy államvezetésben nem szabad csak az igazságosságnak érvényesülnie, hanem kell a szeretetnek is érvényesülnie. Shakespeare azt mondja, hogy a földi hatalom annál inkább közelíti meg az égi hatalmat, minél inkább áll a jog mellett a kegyelem és hogy az állampolgár nemcsak a bíró büntető kezét érezze, hanem érezze az atyai jóságot, megértést és megbocsátást is. Itt voltaképpen benne vagyok már a humánumban. Igen t. Ház, nekünk újra meg kell tanulnunk hinni az emberben, hinni az egyénben nemcsak az összeségben vagy a tömegben; hinni a jóság győzelmes erejében. Nem. szabad elveszítenünk optimizmusunkat mert az optimizmus emelő, lendítő és serkentő erő, az gyújt világosságot, az áraszt meleget és a2 gyújtja ki az öröm tüzeit ezen a földön. A pesszimizmus bénít sorvaszt, dermeszt, sötétséget áraszt. Az ember mindenesetre sáliból és napsugárból van gyúrva, világosságból és sötétségből van alkotva. Az emberben, az ember lelkében viaskodnak az infernális erők és a kegyelem erői; az emberben benne van a lezuhanás szörnyű ereje, de benne van a felemelkedés diadalmas ereje is. És igaza van Rachmanovának, aki gyönyörű regényében azt írja, hogy minden emberben van egy csalogány és azt a csalogányt megszólaltatni a művészet. De ez nemcsak művészet, hanem nagy hivatás és nagy feladat is. , Távol áll tőlem, hogy azon állásponton legyeik, amelyet az a közmondás fejez ki, hogy mindent megérteni annyit jelent mint mindent megbocsátani. Ez az álhumanizmusnak, a mindent elvizenyősítő, álhumanizmusnak a szállóigéje. (Ügy van! Úgy van! jobbfelől.) Ellenben én ismerem a fiatalok végzetét és tragédiáját, tudom, micsoda szédítő lehetőségek és mélységek vannak az ember lelkében, micsoda anonim erők feszülnek ott és az akaratnak milyen titokteljes és titokzatos ereje van, micsoda hatása van a hajlamnak és a vérnek és hogy a generációk sötét átka mint szűrődik át^ az életbe és a cselekményekbe. Ismerem az irányzatoknak, az áramlatoknak, a vélt igazságoknak és a vélt i^azságtevéseknek a fanatizmusát. Igenis ítélni kell és büntetni kell, a megsértett jogrendet és erkölcsi rendet vissza kell állítani, de nem szabad áttörhetetlen falakat építeni, amelyek előtt én akárhányszor álltam már tehetetlenül, nem szabad utakat elzárni, embereket kirekeszteni megbélyegezni és egész életükre becstelenné tenni, noha bennük megvan minden szándék a felemelkedésre, noha eleget tettek a földi igazságszolgáltatásnak, megbűnhődtek, a megtorlás megvolt. Ezt tenni nem lehet. Ezt a lehetetlenséget szünteti meg ez a törvényjavaslat és éppen azért nagy Örömmel üdvözlöm. A törvényjavaslat nem könnyelmű, nem kezeli a kérdést könnyelműen. Igen óvatos; védi a társadalmat is, viszont emberséges a bűnössel szemben. Nem osztogat indiszkriminatív rehabilitációt, A fiatalkorúak esetében, ellentétben előttem szólott Nagy László igen t, képviselőtársam felfogásával, a törvényi rehabilitációt teljesen helyesnek és indokoltnak tartom. (Helyeslés a baloldalon.) A fiatalság a forrongásnak, a ki nem alakultságnak az ideje, nyers erők küszködnek abban a szsgény fiatalember-